A hazugság gyűrűje

9. fejezet

Sziasztok!😊

Most minden kiderül.

18+-os részt tartalmaz!!!

Jó olvasást,
Skyler😘

9.fejezet

Kamilla

Vannak olyan titkok, amelyek soha nem kerülhetnének napvilágra. Amelyeknek örökre titkoknak kéne maradniuk. Amelyeket sosem vallanánk be, mert félünk tőle, hogy megrendítené a világunkat. Az emberek pedig utálják, hogyha a világ összedől, utálják, ha változás van. Utálják, ha megváltozik róluk a véleményük.

Az a titok felemésztett belül engem. Nem tudtam elengedni a képeket a fejemből, és csak arra vágytam, hogy valaki kitörölje őket. Vágytam arra, hogy boldog lehessek, de ez nem sikerülhetett, amíg a fejemben ekkora kavalkád volt. El kellett volna engednem, de nem ment. A hatása alatt voltam, és nem bírtam megszabadulni ettől.

Amikor hazaértünk, Ádám azt sem engedte, hogy felmenjek a szobámba és átöltözzek. Megkért, hogy menjünk a nappaliba, és üljünk le. Dühös voltam rá, egyáltalán nem akartam azt tenni, amit akart, de tudtam, hogyha elfutok előle, utánam fog jönni. Utáltam, hogy a múltamban akart turkálni, főleg egy olyan ügyben, amitől még mai napig is rettegtem a szívem mélyén. Kívülről mégis erősnek mutattam magamat. És utáltam azt is, hogy a szívem engedelmeskedni akart neki, mindent el akar neki mondani. Egy mázlim volt, hogy se az agyam, se a szám nem engedte tovább a szívem által kimondhatónak vélt dolgokat.

-Az apád sztoriját most már tudom. Hallani szeretném a te történetedet is, mert határozottan látom, hogy van valami, amiről eddig nem tudokmondta szigorúan.-És nehogy elkezdd nekem, hogy semmi közöm hozzá vagy hogy már elmondtad a lényeget, mert kurvára elegem van az egészből. Látom, hogy félsz, hogy rettegsz, szóval most már tudni akarom, mi a franc folyik itt-kiabált kitágult orrlyukakkal és szemekkel, miközben zihált.

Sosem láttam ilyennek még. Annyira kikelt most magából, mint eddig soha. 5 évvel ezelőtt sem volt ilyenre példa. Próbált mindig visszafogott lenni, ha kiborult, akkor kiabált és idegeskedett, de sosem kelt ki szinte teljesen magából. Most viszont egy olyan ember ült velem szembe, aki teljesen forrt a dühtől.

Felpattant a kanapéról. Elkezdett fel-alá járkálni, miközben én még mindig meghökkenten néztem. Lerángatta magáról az öltöny kabátot, ledobta vissza a kanapéra, ahol addig ült. Figyeltem, ahogy kigombolja az inge ujját, feltűri, majd kigombol még néhány gombot a mellkasán. A szívem meghasadt a látványtól, mert a férjem akárki akármennyire is szereti az öltönyös pasikat, így nézett ki a legjobban, lazán, feltűrt, kigombolt inggel.

Ekkor leült a kanapéra, és rám nézett. Olyan érzelmek jelentek meg a szemében, amik eddig nem: féltés, aggodalom. Nem értettem a hirtelen váltást, de ez valahogy megmelengette a szívemet, és bár megfogadtam magamnak, hogy nem fogom hagyni, hogy bemásszon a fejembe, és feltúrva a dolgokat kihalássza a számára fontos információkat, nagyon úgy tűnt vesztésben vagyok.

-Milyen kapcsolatba voltál Dáviddal?-kérdezte halkan, kissé meggyötört hangon.

-Miért mondjam ezt el neked?

Erre úgy nézett rám, mintha hülye lennék.

-Mert esetleg meg akarlak védeni?-tárta szét a karját értetlenül. Kissé vonakodva sütöttem le a szemem.-Bízhatsz bennem, megvédelek téged, és nyugodtan elmondhatsz bármit nekem, angyalom-nézett rám gyengéden.

Na jó, most árult el az a fránya szívem!

Nem volt többé semmilyen indokom, hogy miért nem beszélhetnék róla. Még mindig féltem beszélni róla, még mindig kényelmetlenül éreztem magam, hogy felfedem ezt a titkot valaki előtt, de többé nem érdekelt. Ez a férfi néha kiállhatatlan volt, de az elmúlt időszakban láttam a kedves arcát is. Talán tényleg változott valamennyit, talán meg tudja érteni, talán segít picit lenyugodnom. A következő pillanatban már dőlt belőlem a szó, és bár a hangomból áradt a feszültség és a düh, végre-valahára elárulhattam még valakinek azt a szörnyű titkot, ami a szívemet nyomta már több mint két éve.