Melody

- 2 -

Puha, meleg ágyban térek magamhoz. Azonnal tudom, hogy nem otthon vagyok. Az én matracom sosem volt ilyen kényelmes. A párna illata is más. Nyoma sincs a kedvenc öblítőmnek. Fel akarok ülni, de iszonyúan fáj a fejem. Mintha másnapos lennék egy durva buli után.
Minden kétséget kizáróan a zsaru lakásán vagyok. A szobában majdnem teljes a sötétség, de az ablakból beszűrődő utcai fények felfedik előttem az ismeretlen hálószoba bútorait. Odakintről fojtott suttogás hallatszik. Mintha a férfi beszélgetne valakivel. El kell tűnnöm innen addig, amíg lehet. Kimászom az ágyból, figyelmen kívül hagyva az ezzel járó szédülést. Az összes ruhám rajtam van. Már megszáradtak.
Odabotorkálok az ajtóig. Lenyomom a kilincset, de nem akar engedelmeskedni. Be vagyok zárva. Ennyit a titkos szökésemről. Káromkodok egy sort, aztán kopogok kettőt.

- Hé, engedj ki!

Nem érkezik válasz. Újra próbálkozok a dörömböléssel, ezúttal sokkal erősebben. Semmit sem érek el vele.

- Joel? - kiáltok ki. - Most azonnal engedj ki.

Kezdem azt hinni, hogy csak képzeltem a férfi suttogását és nincs is itthon.

- Joel? Mr. Keener?

- Menj az ablakhoz! - szólal meg a túloldalról.

- Erre semmi szükség.

- Menj oda az ablakhoz! - ismétli meg olyan hangon, amelynek nem tanácsos ellentmondani.

- Hát legyen.

Odalépkedek, ahová parancsolta. Kinyílik az ajtó és hirtelen világos lesz. Elvakít a fény, hunyorogni kezdek. A rendőr ott áll előttem, félelemmel az arcán. Még mindig az egyenruháját viseli. Kezében fegyvert tart, amit egyenesen rám irányít. A döbbenettől meg sem tudok mozdulni.

- Hogy csináltad? - szegezi nekem a kérdést.

- Micsodát? - kérdezek vissza halkan. Egy fegyvernek még én sem tudok parancsolni. Maximum a gazdájának, de csak akkor, ha nem kínoz ilyen mértékű fejfájás, mint most.

- Az akaratoddal leállítottál - hebegi a szavakat. A férfi ki van bukva. Remegve leereszti a pisztolyát és megdörzsöli az orrnyergét.Mintha maga sem hinné el, hogy ilyesmit mond. - Ki vagy te?

- Nézd, köszönöm, hogy segítettél, de most már mennem kell.

Megindulok előre, de ekkor újra rám céloz.

- Állj! - Most úgy beszél velem, ahogy a bűnözőkkel szokás. - Hogy csináltad, Melody?

- Kérlek - mondom felemelt karral. - Engedj elmenni.

- Kérdeztem valamit- szinte már kiált.

- Hívj egy taxit és már itt sem vagyok.

- Hogyan?

- Nem tudom - fakadok ki. - Nem tudom, hogyan.

- A rohadt életbe. - Hátrateszi a fegyvert az övébe. - Ezt most szépen megbeszéljük, aztán elmehetsz. Meg kell beszélnünk. Oké?

Bólintok. Elindul kifelé a szobából. Az ajtóból visszanéz és int, hogy kövessem. Nincs más választásom. Egy kis folyosón vezet, egyenesen a nappalijába. Rendőr létére elég szűk körülmények között él. Semmi fölösleges csicsázás, csak a legszükségesebb bútorokkal rendelkezik. A tévén lenémítva szólnak a hírek. A csillaghullás képeit mutatják. Jó tudni, hogy más is frászt kapott rajtam kívül.

- Mi történt? - kérdezem.

- Pont ugyanezt akartam kérdezni én is.

- Kezdd te - mutatok körbe. - Először elárulhatnád, hol a francban vagyok.