Melody

- 8 -

Egy dallamról álmodok, amelynél csodálatosabbat még sosem hallottam.
Mint egy régi, ismeretlen altató, úgy tölt el nyugalommal és békével.
Ebben az állapotban minden tökéletes. Képes lennék örökké így pihenni.
A csukott szememet csiklandozza a reggeli napfény. Ma csodák fognak történni. Érzem, hogy így lesz.
Tudom, hogy ő is ébren van, mert hallom a gondolatait. Nagyjából tíz perce kelt fel és azóta engem néz csendesen. Furán érzi magát, hogy annyi év után nem egyedül ébred fel reggelente. De kétségkívül tetszik neki. És ettől csak még jobban fokozódik a bennem lévő boldogság.
Kinyújtom a kezem és kitapogatom az arcát. Enyhén borostás, de be kell vallanom, hogy így még jobban bejön nekem. Nem, mintha valaha is számítottak volna a külsőségek, de tagadhatatlan, hogy Joel minden szempontból tökéletes a számomra.
Nem hittem volna, hogy a Henryvel történtek után még képes leszek valaha is bízni egy férfiben. Hogy egyáltalán képes leszek ennyire közel engedni magamhoz. A tegnap nemcsak neki volt nagy előrelépés, hanem nekem is.
Szeretném, ha tudná, milyen sokat jelent az, hogy most itt vagyok, mellette, mindenfajta félelem nélkül. Arra gondolok, hogy milyen kellemes érzés volt, amikor a szája az enyémhez ért tegnap. Ahogy zuhogott az eső, a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy meg akarom őt csókolni.
Amikor a nyakamat kényeztette, és a teste hozzám ért, egy más világban éreztem magam.
Azóta már visszavettem a felsőmet, mert picit fáztam az esős kaland után.
De a férfi közelsége még így is teljesen megbolondít. Megmutatom neki újra és újra, aztán hagyom a francba az emlékeket, mert én a jelenben akarom őt megérinti. Itt és most akarom őt érezni. Kinyitom a szemem, és már oda is hajolok hozzá. A gondolatai megkergülnek a közelségemtől. Elmosolyodom, ő is. Nem habozok sokáig. A szám az övére kerül.
Először ügyetlen és gyengéd vagyok, de aztán egyre jobban belelendülök. Őt sem kell félteni. Ott folytatjuk az egészet, ahol tegnap abbahagytuk. Joel magához von, a csókjain érezni az éhséget, de ezúttal is én diktálom a tempót. Most sem akar engem irányítani.
Lassan, nyugodt tempóban csókoljuk egymást pár percig. Olyan az egész, mintha már évek óta ismernénk egymást. Mintha minden reggel ezt csinálnánk, pedig ez az első ilyen eset. Remélem, ebből napi rutin lesz.
Nagy nehezen sikerül csak leállnunk.

- Finom ez a reggeli - mondja, miután a szánk elválik egymástól.

- Nekem is ízlik - vigyorgok rá. - Ebédre is ezt kérem. És vacsira is. És ha jobban belegondolok, kérek repetát a reggeliből is.

- Szeretnél?

- Igen. Nagyon.

- De telhetetlen vagy.

Visszahanyatlok a párnámra és nevetni kezdek. Henry elvette tőlem életem legszebb éveit. De most, hogy megismertem a mellettem fekvő férfit, tudom, hogy még nincs késő boldognak lennem. Nem véletlen, hogy találkoztunk. Egyikünk élete sem egyszerű. De ez a barátság, ez a kapcsolat segíthet a gyógyulásban.
Kopogtatnak az ajtón. Anya az, a gondolatai alapján. A reflexeim azonnal működésbe lépnek. Elbújok a pléd alá, és csendben maradok. De attól még biztosan látszik, hogy ott fekszem.

- Szabad - kiáltja Joel.

Hallom, hogy kinyílik az ajtó.

- Ó, te itt aludtál? - kérdezi anya meglepődve, pedig látta a kocsiját a ház előtt parkolni. Még a pulóvert is megtalálta, amit a földre ejtettünk és a sorsára hagytunk az esőben. Azóta már a kertben szárad, frissen mosva. Kis hazudós.

- Igen, Lizzy.

- És nem tudod, hol lehet a lányom? - újabb kérdés, amire sejti a választ. Főleg miután gyanús lesz neki, hogy a plédnek hasonló a formája, mint nekem. Ő sem ma jött le a falvédőről.

- Én nem találkoztam még vele - feleli ártatlanul. Ügyes, de anyát nem győzi meg. - Nincs a fürdőszobában?

- Igazad van, biztos zuhanyozik.