- 3 -

608 62 194
                                    

Valaki áll az ágyam előtt. Sötét ruhát visel, ami mindenét eltakarja. Hasonlít a hangjaimra, de sokkal emberibb az alakja. A holdfény nem könnyíti meg a dolgomat, de attól még tudom, hogy ott van. Hallom a légzését. Olyan, mint a fák között süvítő szél. Ez a hang ébresztett fel. Azt hittem, vihar van, de odakint minden csendes. Idebent a levegő szinte vibrál.
Pislogok párat, hátha eltűnik, de még mindig látom. Felülök az ágyban, mire az alak kinyújtja felém a kezét. Ez még nekem is sok, de sikerül visszatartanom a sikoltásomat. Rekordsebességgel kapcsolom fel az éjjelilámpámat. Megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy a sötétséggel együtt az alak is eltűnt. Nincs senki a szobában rajtam kívül, csak a csend. Lehunyom a szemem és visszahanyatlok a párnára. Lehet, hogy túlhajszoltam magam, azért képzelődök? Keveset aludtam, amióta a Hangjaim nincsenek velem. Vagy a sok gyorskaja elvette az eszem? Felnevetek, amiért a frászt hozom saját magamra.
Ekkor valami megcsiklandozza az arcomat. Azonnal kinyitom a szemem és odakapok a kezemmel. És ekkor meglátom, hogy falevelek százai hullanak a plafonomból, beborítva az ágyamat és engem is. Egyre csak zuhannak rám, mintha valami mágnes lennék. De már nem is az ágyamban ülök, hanem azon a mezőn, a fa alatt, a legutóbbi látomásból. A levelek megállás nélkül záporoznak, mintha eső zúdúlna a nyakamba. A távoli égbolt vörös színű, sehol egy viharfelhő. Hajnalodik vagy alkonyodik.
Az alak nekem háttal áll, három méterre tőlem. Talpig feketében, kivéve a cipőjét. Az sárga. Mint egy rossz vicc.

- Mi ez az egész? - kiáltom a kérdést.

- Hamarosan megérted - hangzik a válasz mindenhonnan. Mintha hangszórók lennének körülöttem, pedig csak a végtelen mezőt és a fát látom. Meg a férfit. Felkelek a fűből és odasietek hozzá.

- Ki a franc vagy te?

- A vesztesek vesztese - válaszolja ugyanazon a hangon, mint az előbb, aztán mielőtt még hozzáérhetnék a vallához, eltűnik alólam a talaj.
Olyan érzés, mintha leugrottam volna egy felhőkarcoló tetejéről egy rossz álomban. Csak zuhanok és zuhanok. Végtelennek tűnik ez a magasság. Mielőtt a földbe csapódnék, magamhoz térek.
A szobámban vagyok, a padlón ülök. Nem tudom, hogyan kötöttem itt ki, de már vége. Megszűnt az a fura, szorító érzés. Félve pillantok az ágyra. Szerencsére a faleveleknek már nyoma sincs. Nem is tudom, mit tettem volna, ha nem így van. Soha nem történt még velem ilyesmi. Félek újra elaludni.
Az ébresztőóra szerint hajnali négy óra. Talán nincs is szükségem több alvásra.

***

Az elkövetkező órákat azzal töltöm, hogy ellenőrzöm, mindent bepakoltam-e, amit szerettem volna. Amikor a rendőr megérkezik, szinte kirobbanok a lakásból. Úgy száguldok le a lépcsőn, mint az őrültek. Felvillanyoz az a lehetőség, hogy visszakaphatom Őket. Muszáj visszakapnom őket. Nélkülük semmi sem vagyok.
Annyira gyorsan szedem a fokokat, hogy majdnem nekiütközöm az egyik munkába igyekvő lakónak. A férfi gondolatai egy cseppet sem kedvesek az irányomba. A bolond a legaranyosabb mind közül. Ezt hangosan is kiejti az orra alatt morogva. Hálám jeléül majdnem odaszólok neki, hogy máskor halkabbak legyenek az éjféli látogatásai a szomszédasszonynál, de inkább nem teszem. Megtartom egy másik alkalomra. Amikor a nő férje is jelen lesz.
A lépcsőház ajtaján kilépve megállapítom, hogy az ablakból szebbnek tűnt az időjárás. Még két lépést sem teszek az utcán, az eső máris zuhogni kezd. Halkan káromkodok egyet és behúzom a nyakam, hogy ne csurogjon be a hideg víz. Amire a kocsihoz érek, olyan, mintha hajat mostam volna. Beszállok és hátradobom a hátizsákomat. Csak ezután nézek Joelre, aki szórakozottan néz vissza rám. Mulattatja az a tény, hogy bőrig áztam. Kedvem lenne megrázni a fejemet, mint a kutyák fürdés után, hogy ne csak én legyek vizes, hanem ő is. Ez még nem számítana hivatalos személy elleni erőszaknak, azt hiszem.

MelodyWhere stories live. Discover now