Igazság vérben áztatva.

5.Fejezet

Másnap Mikasa és Armin korábban keltek, mint a többiek hogy megtalálják Erent. Armin hálás volt a parancsnoknak, aki az este folyamán nem mondott nagy szavakat és nem prédikált órákig. Nem hitegette őket csak a kőkemény igazságot mondta el. Ezért igazából mindenki hálás volt. Igen is meghalhatnak. Igen is túlélhetik és nem biztos, hogy a szívük és lelkük túléli a sok próbatételt, de megéri, mert igen is valami nemesért adják az életüket. Mikor a parancsnok elmondta mind azt a borzalmat, ami valahol gyönyörű volt el jött a választás ideje és ott mindenki megtette a maga lépését. Armin és Mikasa az első sorban álltak kihúzott hátal, merev tekintettel egy másodpercet se szentelve azokra, akik gyáva kutya módjára most megfordultak és elmentek. Voltak még olyanok is, mint Jean, aki még akkor az utolsó pillanatba is győzködte magát, hogy forduljon meg, de lába nem engedelmeskedet hiába minden. Nem is bánta meg mikor parancsnokának tisztelget, mert tudta, hogy jól döntött. Ott akkor sokk kéz csapta szívének az öklét jelezve ezzel hűségüket és választásukat. Sokk mégis kevés szív dobogott ott, egyszerre de mindenki tudta, hogy nem csak ott, nem csak az ő szívükben éget az a láng, hanem minden felderítősében. Ma megkezdődik a kiképzésük, de a két újonc, akik rendületlen az üres folyósokat rótta nem tudott erre gondolni csak barátjukat akarták viszont látni, hiszen az este folyamán erre már nem került sor és Mikasa bánatára hadnagyukkal sem találkoztak pedig lett volna mit mondania neki. Végül megtalálták a kereset személyt, aki nem meglepő módon az udvaron állt mélyet lélegezve a friss levegőből.

- Eren! - Mondták boldogan mikor halotávolságba értek. Az említet azonnal feléjük kapta a fejét és megvillantotta ritkán látott mosolyát. Mikasa és Armin boldogan ugrottak a fiú nyakába ezzel majdnem fellökve őt. Végül biztos ponton álltak meg és Erent elengedve kezdtek beszélgetni, ahogy a nap lassan aranyfénybe elárasztotta az udvart és vele együtt őket is. Nem beszéltek nagy, világrengető dolgokról csak egyszerű témákról és a közel múlt eseményeiről felületesen. Nevetek és sírtak (igaz azt csak Armin). Végül az istállóban kötöttek ki és Eren boldogan simogatta rég nem látott hátasát. Sőt! Barátai megesküdtek volna, ha csak néhány pillanatra is, de látták barátjuk szemében azt a kosza könnycseppet. A ló is tagadhatatlanul örült rég nem látott gazdájának és valósággal követelte, hogy menjenek lovagolni, amin a három kétlábú jót nevetet és Misztrál legnagyobb bánatára most csak simogatást és takarmányt kapott. Sajnos a reggeli ideje is eljött és ezzel a nap is elkezdődőt.

Néhány órával később Eren nagyot sóhajtva állt az 'udvarnak' nevezet rétféleség közepén. Reggelizni végül is nem reggelizet, mert elfelejtették, hogy mindenki ott lesz Mikasa pedig nem jön ki mindenkivel - pontosabban a hadnaggyal - olyan jól. Amint beléptek és meglátta a lány tekintette elsötétült és majd nem elkezdte kioktatni majd később - mindenki megesküdött volna rá - kinyírni felettesét. Armin és Eren persze azonnal kapcsolt és míg Eren befogta a lány száját és lefogta kezeit, hogy kivezesse addig Armin sűrű bocsánatkérések közepette terelte ki őket. Mikasa egy jó órát hallgatta két barátja prédikációját miszerint a törpe a felettese ezért tisztelnie kell, de ezzel ő pont nem foglalkozott és még az sem változtatott a hozzá állásán mikor testvére elárulta, hogy az ő ötlete volt a bíróságon történtek. Nos, onnantól ketten hallgatták Armin kioktatását. Utána mindenki ment a dolgára, mert a többiek is végeztek a reggelivel Eren váltott is velük néhány szót és belül örült neki, hogy nem félnek tőle és nem is haragszanak. Mivel ő egy másik téma volt neki külön tartották az órákat, amin elmagyarázták a különböző formációkat és az óriások gyengéit, bár azt annyira nem kellet tanítani így arra inkább nem is fecsérelték az idejüket. Az ő órái - ha lehetet ezt annak nevezni - abban is különbözött, hogy neki a felderítő egység különleges osztaga és annak hadnagya tartotta meg. Miután ezzel is végeztek ők felszerelést húztak mivel eljött az amire Hanji azóta várt mióta halott az óriássá változó fiúról. Kísérlet! Eren aggódni is kezdet mikor az udvara érve meglátta a már teljes harci díszben lévő osztagvezetőt. Ez még ijesztő sem volt hisz csak az egyenruha és manőver felszerelés volt rajta. Az ijesztő az osztagvezető tekintetében volt. Szin tiszta őrület volt erre Eren meg mert volna esküdni. Hanji mutatója kiakadt eben Levi biztos volt, de nem szolt semmit már megszokta a pápaszemes személyiségét és az avval járó problémákat és esetleges halás károsodásokat. Nem is volt már olyan jó a füle mint régen és biztos volt benne, hogy ez a nő hibája. Igaz ő is kíváncsi volt az óriásra, mert ő már csak a füstölgő tetemét látta Trost-ban, de ő képes volt nyugodt maradni, míg a mellette álló - mert az óta már mellé lépet - erre képtelen volt a jelek szerint. Az egysége mögötte állt készen rá, hogy ha a helyzet úgy kívánja, leterítsék a dögöt vagyis Erent. A fiú kellő távolságra ment a többiektől és nagyot sóhajtót. Még nem volt szándékában elárulni bármit is így inkább úgy döntőt ajkába harap, mert ahhoz túl mesze vannak és a mozdulat is túl apró, hogy az bárkinek feltűnjön. Ajkába marta fogait és hamar megérezte vérének fémes izét, de azon kívül semmit. Nem érezte azt a különös, leírhatatlan érzést, amit akkor szokott mikor átváltozik. A sárga villám sem szelte ketté az eget ezzel hidat alkotva. Eren nem lepődött meg csak nagyot sóhajtva nézet az égre és morfondírozót el miközben érezte azért a száján ejtet sérülés maradéktalanul begyógyul. Hanji és Levi eközben sietve oda mentek mikor látták, hogy Eren nem változik át.