Blue Star

Táncpartnerek

– Hozhatunk még valamit? Esetleg egy üdítőt? – kérdez rá az egyik szervező, én pedig rendelek egy kis szénsavmentes ásványvizet. Fellépés előtt Barbi már csak ezt engedi inni. Ő bezzeg narancslevezhet kedvére! Sebaj, a víz legalább tiszta, nincs benne cukor, és kisebb az esélye, hogy kijön belőlem, ha bármi probléma akadna.

A hátsó ajtónál már vártak a fiúk érkezésemkor, bár igazából nem tűnt szükségesnek. Most valahogy mindenki a főbejáratnál volt, vagy már a bulin, így nyugodtan bemehettem, természetesen már kész pompában. Barbi egész úton a legújabb ruhaterveit mutogatta, hát mit ne mondjak, tele van ötletekkel! Leventével megint nem sikerült igazán beszélgetni, és az öltözőből is kiparancsolták, az összes fiúval együtt, ami nem lep meg, hiszen hiába érkeztem felöltözve, ez a szoba egészen kicsi, nem sokan férnénk el. Így egészen addig kettesben vagyunk Barbival, míg nem kopogtatnak az ajtón.

– Sziasztok, lánykák, bejöhetek? – tűnik fel az ajtóban a „szabad"-ra válaszolva egy elképesztően jóképű srác.

– Persze, gyere csak! Zsolti, ugye? – int neki Barbi, hogy jöjjön, én pedig szóhoz sem jutok, csak pislogok rá.

– Igen, én volnék! – tárja szét a karjait színpadiasan, és táncos ügyességgel körbe is fordul. Barbi pedig hozzám.

– Ő itt Kovács Zsolt, a Szent István Giminek a legmenőbb táncoslábúja – mutatja be nekem új vendégünket, majd felé fordul. – Ő pedig Blue Star, és tudtommal nincs szüksége már bemutatásra!

– Jól látod, már mindent tudok róla, amire szükségem van! – kacsint a srác barátnőmre, majd rám mosolyog, és kezet nyújt. – Örvendek a szerencsének!

– Én is! – válaszolok kissé zavartan, elfogadva a kéznyújtást.

– Remélem, ma este lesz alkalmunk egy kis közös bulizásra is! – cseveg tovább, mire határozottan bólogatok.

– Igen, én is örülnék! Rég volt már olyan táncpartnerem, aki tudja is, mit csinál!

Ezt követően kellemesen elcsevegünk, s közben egy dolog szemet szúr ugyan, de még nem mernék határozott megállapítást tenni rá. Ha igazam van, akkor majd időben kiderül a dolog, de addig inkább nem vonok le következtetéseket, amíg ő maga nem szól róla.

Túl sokáig nincs időnk cseverészni, mivel mennünk kell a fellépésre. Mint kiderült, Zsolt is előad egy kis műsort aznap, s amíg a terembe összerakott kis színpadocskához rendeződünk, még tart a buli, egy DJ játssza a diákok kedvenc slágereit. A fiúk már több biztonsági ember segítségével felsorakoztak a színpad előtt, biztos ami biztos, mobil korlátokat is kipakoltak. Végül is... ismerjük a korosztályomat, lehet, hogy nem vagyunk világsztárok, de néhány idióta így is akadhat, aki úgy hiszi, bármit megtehet. Jobb az óvatosság, pláne a dedikálás után. Bár valahogy van egy olyan érzésem, hogy ott elsősorban azt szerette volna mindenki megtudni, hogy vajon ki is lehetek a suliból? Itt nincs ilyen probléma, mert senki nem hiszi, hogy ismer a való életben, kivéve azokat a diákokat, akik tőlünk jöttek át ide egy kis táncikálásra.

Amíg mindenki egyeztet, van időm nézelődni és óvatosan inni egy kicsit abból az ásványvízből, amit kaptam. Hamarosan ismét felléphetek, és nagyon izgulok, de kicsit elveszi az idegesség élét az, hogy Zsolt előadására is baromi kíváncsi vagyok már. Szerencsére nem kell már túl sokat várnom, a srác, aki eddig a DJ pult mögött keverte a zenét, most egy mikrofonnal a kezében a színpadra lép, és igazi rádiós műsorvezetői stílusban adja elő magát. Kicsit hergeli a közönséget a szokásos „ugye, jó a buli", és hasonló megnyilvánulásokkal, így mire bejelenti a következő fellépőt, már mindenki sikítozik. Zsolt és a zene elindul, nekem pedig leesik az állam.