Marvel one-shots [ᴴᵁᴺ] |✓|

Bucky×Reader-If I had you

Y/N - te neved

-Nem, nem, nem és nem! - ismételgetted.
-Y/N, meg kell értened! - könyörgött Bucky.
-Nem engedem! Ki tudja, hogy mennyi ideig leszel ott, ki tudja, hogy vissza térsz e. Nem, Bucky kérlek ne menj - kezdtél el könyörögni.
-Y/N… - fogta meg a vállad.
-Bucky, készen állnak - jött be Steve, Bucky legjobb barátja.
-Szóval te már döntöttél - hátráltál.
-Úgy sajnálom Y/N - nézett rád szomorúan.
-Azt hittem, hogy számítok neked - fordultál el és megfogtad a kilincset.
-Y/N, várj! - szólt utánad Bucky.
-Ég veled Bucky - suttogtál és kimentél.
Nem jutottál sokáig, a lépcsőn összerogyva sírásban törtél ki. Tudtad, hogy elég önzőn viselkedtél, de Bucky az életed szerelme és tudtad, ha ő nincs, akkor más sincs.
Nem tudod meddig ültél ott sírva, de a következő, amire emlékszel, az az volt, hogy valaki melléd ült.
-Bucky szeret téged Y/N - mondta Steve.
-Hibernálták már? - kérdezted fel sem nézve.
-Igen - mondta halkan. - Vissza fog jönni, nem hagyna itt téged.
-Steve, nekem nem az a bajom, hogy hibernálták. Az a bajom, hogy csak ma tudtam meg nagyjából 1 órával ezelőtt - néztél rá könnyes szemmel.
-Úgy gondolta, hogy ez a legjobb mindenkinek - próbált nyugtatni Steve.
-Ez még mindig nem változtat a tényen, hogy nem mondta el nekem! Nekem, a barátnőjének! Mi több, a menyasszonyának! - törtél ki.
-Eljegyzett? - döbbent le Steve.
-Igen - suttogtad és lehúztad a kesztyűdet, ami felfette a hegekkel teli kezedet és a gyűrűsujjadon lévő eljegyzési gyűrűt.
-Y/N… - suttogott Steve.
-Steve, miért pont most? - kérdezted és ismét sírni kezdted.
-Sajnálom Y/N… - ölelt át.
Azt hiszem mondhatod azt, hogy az volt életed legrosszabb napja.
××××××××××
Y/N: STEVE! SOS. SZÜKSÉGEM VAN RÁD!!
Steve: Mi történt?
Y/N: Át tudnál jönni?? Nagyon sürgős lenne…
Steve: Y/N… ah, 10 perc.
A WC tetején ültél, amikor Steve megérkezett.
-Y/N? Hol vagy? - kiáltotta Steve.
-Mosdó - szipogtál egyet kikiáltva neki.
-Mi történt? - kérdezte aggódva.
Átnyújtottál neki valamit.
-Ez mi? - kérdezte a szemöldökét összevonva.
-Egy… terhességi teszt… - mondtad halkan még mindig könnyezve.
-És… mit jelent a két vonal? - kérdezte Steve kissé félve.
-Hogy… hogy terhes vagyok - mondtad és könnyezve néztél rá.
-Szóval… Buckynak van egy gyereke, akit nem fog látni még egy darabig… - nevette el magát kínjában Steve.
-Steve, miért történik ez velem? - kérdezted sírva.
-Minden rendben lesz Y/N… - ölelt át. - Minden rendben…
××××××××××××
36 hét… A világ legnehezebb 36 hete. És most a kórházban fekszel, de a baba nem akar jönni. Fáj, de legalább van támaszpontod. Steve melletted volt a terhesség minden egyes napján. Tudta, hogy fontos neked, hogy legyen melletted valaki, ha már Bucky képtelen rá.
-Bárcsak velem lenne - néztél az ágyad mellett ülő Stevere.
-Tudom Y/N… - mosolyodott el halványan.
-Annyira rossz - mondtad, miközben felszisszentél.
-Elhiszem - rakta a kezedre a kezét.
-Világra jöhetne már a kisember - nyögtél fel, ahogy a fájások erősödtek.
Pár perc múlva megjelent pár nővér és megnézte, hogy mennyire tágult ki a méhszáj.
-Hamarosan világra jön, ne aggódjon - mosolygott rád a nővér.
Csak biccentettél és lehunytad a szemed. Steve fogta a kezedet és próbált nyugtatni. Hüvelykujjával simogatta a kezedet és olykor-olykor még egy puszit is nyomott rá.
-Steve… - szólítottad meg a férfit még mindig csukott szemmel. - Miért maradtál mellettem?
-Mert Bucky és a te legjobb barátodként kötelességemet éreztem rá. Plusz… Bucky gyermekét hordod.
-És fogom most megszülni - sziszegted, ahogy a fájások hirtelen erősebbek voltak.
-Mi? - kérdezte kicsit ijedtebben Steve.
-Steve, azt hiszem a kicsi ki akar bújni - sóhajtottál egy hatalmasat ránézve a férfira.
-Te jó ég… oké, oké. Tarts ki. Egy pillanat - azzal felpattant a székről és kiszaladt segítségért.
Próbáltál lassan, nagy levegőket venni, ahogy azt tanultad.
Nem kellett sok, Steve visszatért pár nővérrel és egy szülészorvossal. Megnézték a méhszájat és megerősítették az állításodat, miszerint a baba elindult. Megfogtad Steve kezét, aki kicsit aggódva nézett rád.
Nehéz szülés volt, de pontban 18:00-kor megszületett L/N (lányod/neve) Barnes. Szipogva fogtad kezedbe a csöppséget, aztán Stevere néztél.
-L/N Bucky szemeit örökölte. De az orra a tied - állapította meg.
-Igen. Bucky gyönyörű szemeit - értettél egyet mosolyogva.
×××××××××××××
Pontosan 4 év telt el Bucky hibernálása óta. Nem tudtad, hogy még mindig hibernálva van e, vagy esetleg már kiolvasztották.
Steve a legjobb keresztapa volt L/N számára és ha ez nem lett volna elég, Natasha Romanoff, Steve társa boldogan foglalta el a keresztanyuka helyet. Először fura volt, hogy egy szinte teljesen ismeretlen nő lett a gyermeked keresztanyja, de ahogy Steve megjósolta, Natasha lett az egyik legjobb barátod.
Ha nem is állandóan, de havonta legalább meglátogattak titeket. Ez jót tett mind a közérzetednek, mind a kicsi L/N-nek. Ilyenkor körbe rajongták, amit te egyedül nem tudtál megtenni. Az utolsó hónapokban, már a tartalékaidat élted fel. Aztán L/N betöltötte a 2 és beadtad bölcsibe. Nagyon nem akartad, de muszáj volt. Így visszaálltál a munkába. L/N elvolt a bölcsiben és lassan megtanult járni és beszélni. Az első szava az apa szó volt. És most, hogy lassan négy éves lesz, már boldogan beszélget veled a maga pösze módján. L/N aranyos kislány. Ezt nem csak te mondtad mindenkinek, de aki csak látta őt, majd' elolvadt tőle.
Steve és Natasha a világ legjobb keresztszülei voltak, ezt L/N is sokszor mondta.
Elég jó életed volt. Egészen addig, míg meg nem történt a baj. Steve és Natasha küldetésre mentek. Ez nem volt különös, ugyanis többször mentek már, de érezted, ez más lesz. Ám ez csak akkor igazolódott be, amikor L/N odatotyorgott hozzád azzal, hogy nem érzi magát jól. Letérdeltél elé, átölelted, de pár pillanat múlva már csak a levegőt fogtad. Döbbenten néztél a kezeid közé, majd fura érzés kerített hatalmába és láttad, ahogy a kezed porrá válik. Aztán máshol találtad magad. Az ég sárgás volt. Egy csomó ember volt ott, mind értetlenkedve nézve.
Kisgyermek sírást hallottál, így elindultál a hang irányába.
-L/N? - kiáltottad. - L/N!
Odafutottál a síró kislányodhoz és szorosan átölelted. Csitítgattad szegény gyermeket.
-Y/N? - hallottál meg egy döbbent hangot.
-Bucky? - fordultál felé döbbenten. - Bucky! - felugrottál és átölelted a vőlegényedet. - Te jó ég Bucky… ezt nem hiszem el.
-Anya… - rángatta meg a pulóvered alját L/N. - Ki ez a bácsi?
-L/N, ő… ő itt az apukád - guggoltál le a kislányod elé.
-Apa? - kérdezte értetlenül L/N, aztán durcásan nézett a döbbent Buckyra. - Hol voltál? Vártunk téged!
-Én… - kezdte elkerekedett szemmel Bucky, de aztán megrázta a fejét és feléd fordult. - Ő… ő tényleg az enyém?
-Igen - bólintottál.
-Az orra a tied - mondta L/N-re nézve.
-Mondták már páran - nevettél fel.
-Pár perce szomorú voltam még. Biztos voltam benne, hogy nem látlak téged újra. És most… most itt vagy, ráadásul egy kislánnyal, aki nemmellesleg az enyém. És bar fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, hogy egyáltalán kijutunk e innen, de boldog vagyok, hogy itt vagy - ölelt át Bucky.
-Én is Buck - suttogtad.
-Hé, ne hagyjatok ki! - szólt rátok L/N.
Kuncogva vetted fel és vontad be az ölelésbe. Talán nem biztos a jövő, de legalább a családoddal vagy.

•••••••••••••••••••••••••••••••
Hát… AnironRtfalvi sokat kellett várnod rá, de remélem megérte:) A következő RDJ-vel lesz (RDJ=Robert Downey Jr.)
•

••••••••••••••••••••••••••••••