Kíváncsi vagyok, most megmentesz-e....

Végső gondolataim

Yokohama. A város ahol felnőttem, tanultam és szerelembe estem. Ez a város az ahol az egész életem lejátszódott. Oly kevés jó dolog történt mégis hiába próbálkoztam bármivel, soha nem sikerült bajokat eltüntetni. Az emlékek a fájdalmak mindig is meghatározták az életemet. Mégis volt egy dolog ami miatt boldognak érezhettem magam, akármennyire is egy mocskos szervezetbe voltam. Voltak barátaim, és volt aki gondoskodott rólam. Ugye milyen igaz? Te is emlékszel nem? Mind mai napig nem hagy nyugodni az érzés. Mindenről te jutsz eszembe. 

Emlékszem mikor minket hívtak az isteneknek, mert nem tudtak minket legyőzni. Egy rettegett csapat voltunk, kiket a világ mind embere ismert. Utáltál de nagyon, de ez csak elnyomás volt az érzelmeid felett...vagy tényleg igazak azok a dolgok amiket mondtál? Sosem haragudtam rád, és sosem bántottalak. Mai napig érzem ahogy vállamra dőlsz, mert kifáradtál. Azokra a percekre mikor nevemet kiáltottad, mert féltél te magad is a haláltól. Azokra a pillanatokra mikor hazudtál másoknak, de nekem mindent őszintén elmondtál. Amikor a tengerparton üldögéltünk, és néztük ahogy a nap lenyugszik, ezzel várva az éjszakai műszakot. Mindig elláttad sebeimet, és ráeszméltettél arra hogy hülyeséget csináltam. Rád gondolva alszok el és kelek. Amikor egyedül vagyok minden rád emlékeztet. A narancssárga levelek ahogy hullanak le a fákról. A tenger szépsége naplementekor. A vörös égbolt napfelkeltekor. A piros motorok amik elhaladnak az úton, a szívem dobogása...ami érted dobog. Azok a boldog pillanatok mikor együtt mosolyogtál, nevettél velem. A legelső munkánk, és a legutolsó. Mégis akármennyire szerettem veled lenni, kiléptem....de te ezt nem értetted meg. Csak egy áruló ként tekintettél rám, és tekintesz rám mai napig. 

Látni akarlak. Látni akarom ahogy rám nézel gyönyörű kék szemeiddel. Ahogy hajadba belekap a lágy szél, és elfújja kalapodat. Ahogy arcodon megcsillan a nap sugara. Ahogy elmosolyodsz, és ahogy ideges leszel tőlem. Szeretném érezni a közelségedet, és tudni hogy mellettem vagy. Akárhogyan is érsz hozzám, akár megütsz, akár bármi mást csinálsz, nem fogom rossz szemmel nézni. Hiszen tudom milyen érzelmi hullámokon mentél keresztül mikor kiléptem. Több üzenetet is kaptam tőled, ami meglepett. Sokszor húztál ki a pokolból, most is ezt kéne hogy tegyed, de nem vagy már többé mellettem. Ellenségek lettünk. Egy mű mosoly képes veled elhitetni, hogy minden rendben van és csak szórakozok. Hogy keresem a megoldást a halálra, de úgy se teszem meg mert félek. Ismerlek már. Ismerem minden mozdulatodat, hogy hogyan és minként gondolkozol, és minkét cselekszel. Mégis...tudom hogy most nem fogsz jönni. Én írtam neked de nem válaszoltál. Tudtam hogy már nem érdekel mit teszek. Eljutottál odáig, hogy már tényleg nem érdekel. Belefáradtál, hogy mindig a kötéseket pazarlom és sajnáltatom magam. Meg is értem...de mégis én bízok benned. Bízok benne hogy megtudod egy nap, és ellátogatsz síromhoz. Akármilyen fejet fogsz vágni, én vissza mosolygok rád. Mert lehet hihetetlen...és lehet nem mutattam mi...de szeretlek. Mikor megláttalak, tudtam hogy ez több lesz puszta barátságnál. Hogy lesz valami köztünk, amit a világ nagy része elutasít. Nem tudom mit érzel jelen pillanatban, és mit éreztél irántam, de ezt már nem fogom megtudni....

Ideje lépni. Ideje a mélybe vetnem magam, és véget vetni minden szenvedésnek. Lehet gyenge vagyok és annak gondolsz, de hidd el mindenkinek jobb lesz. Nem fognak fogyni a kötszerek, és nem leszek senki útjába, főleg nem a tiedbe, de mégis érdekel...kíváncsi vagyok, most megmentesz-e.....

Szeretlek...Chuuya