A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak. Senki sem feltételezte róluk,hogy közük lehet bármilyen rejtélyes vagy szokatlan dologhoz, ugyanis a leghatározottabban elzárkóztak minden sületlenségtől. Dursley úr, aki igazgatói posztot töltött be egy Grunnings nevű fúrógyártó cégnél, jókora, tagbaszakadt ember volt, aránytalanul kurta nyakkal és hatalmas bajusszal. Dursleyné ezzel szemben sovány volt és szőke, s nyak dolgában a szokásos méret kétszeresével büszkélkedhetett. Ez kapóra is jött neki, mivel naphosszat a kerítésnél ágaskodott, és a szomszédokat leste. Dursleyéknak volt egy csemetéjük is, Dudley, aki szüleinek egybehangzó véleménye szerint a legpompásabb fiúcska volt a világon. A Dursley család semmiben nem szenvedett hiányt. Volt azonban egy féltve őrzött titkuk - egyenesen rettegtek tőle, hogy kitudódhat. Úgy érezték, nem is élnék túl, ha valaki tudomást szerezne Potterékről. Potterné és Dursleyné nővérek voltak, de évek óta nem is látták egymást. Mi több, Dursleyné úgy tett, mintha sose lett volna nővére - Potterné és "az a semmirekellő férje" ugyanis a lehető legdursleyszerűtlenebb emberek voltak. Dursleyék bele se mertek gondolni, hogy mit szólnának a szomszédok, ha a Potter - pereputty feltűnne az utcájukban. Tudták, hogy Potteréknak is van egy fiuk, de sosem látták a gyereket. Úgy vélték, egy okkal több, hogy távol tartsák maguktól a Potter családot: a kölykük csak rossz hatással lenne az ő Dudleyjukra.
Az a borongós, szürke kedd, melyen történetünk kezdetét veszi, Dursleyúr és neje számára épp úgy kezdődött, mint az összes többi nap. A borult égen sem látszott semmi, ami arra utalt volna, hogy hamarosan szokatlan, rejtélyes dolgok történnek majd országszerte. A munkába készülő Dursley úr dudorászva előkereste legunalmasabb mintájú nyakkendőjét, Dursleyné pedig kaján jókedvvel elmesélte a legfrissebb pletykákat, miközben beletuszkolt a bömbölő fiát az etetőszékbe. Egyikük sem vette észre az ablak előtt elszálló nagy, sárgásbarna baglyot. Fél kilenckor Dursley úr felkapta aktatáskáját, és csókot nyomott neje orcájára. A kis Dudleynak is megpróbált egy búcsúpuszit adni, de elvétette, mert fia épp hisztirohamot kapott, és a falat terítette be tejbepapival.
- Te kis csibész, te! - kuncogott Dursley úr, és kilépett a házból.
Beült a kocsijába, s a felhajtóról a Privet Drive-ra hátrált. A sarokra érve történt vele az első szokatlan dolog: megpillantott egy térképet böngésző macskát. Egy másodpercig fel sem fogta, mit látott, elhajtott a jelenség mellett, ám azután kerekre nyílt szemekkel visszafordult. A Privet Drive sarkán valóban ott ült egy nőstény macska, de a térképnek már nyoma sem volt. Hát persze...! Biztosan káprázott a szeme. Pislogva meredt a macskára, s az visszanézett rá. Miközben kifordult a főútra, a visszapillantó tükörben figyelte az állatot. A macska most az utcatáblát olvasta - nem, nem olvasta, csak nézte; a macskák nem olvasnak se térképet, se táblákat! Dursley úr megrázta magát, és száműzte fejéből a macskát.
Úton a város felé már nem is járt más az eszében, csak az a sok-sok fúró, amit aznap eladni remélt. Mikor azonban a város határába ért, átmenetileg ismét kénytelen volt megfeledkezni szeretett fúróiról. A szokásos reggeli dugóban araszolva nem kerülhették el a figyelmét az utcákon lézengő, különös ruhába öltözött - egészen pontosan taláros - emberek. Dursley úr ki nem állhatta a feltűnősködést - hogy a fiatalok is micsoda maskarákban képesek járni -, biztosan ez a legújabb őrült divat, gondolta, s ujjaival türelmetlenül dobolt a kormánykeréken. Tekintete a talárosok egy csoportjára tévedt. A társaság a járdán ácsorgott, nem messze tőle, s izgatott sugdolózásba mélyedt. Dursley úr megütközve látta, hogy egyik-másik taláros még csaknem is fiatal... Hisz az a férfi ott még nála is öregebb, mégis smaragdzöld palástban virít! Hogy nem sül le bőr a képéről!
