Édes Tudatlanság...

11.fejezet

-Köszi a fuvart majd később beszélünk. - csuktam be a kocsi ajtaját. Még figyeltem ahogy Derek tátog valamit de én csak inettem neki. Ő pedig elhajtott.

Még most se hiszem el hogy az a bolond gyerek ilyet csinál. Csóri Derek . Na de mindegy is jó lenne végre levetni ezt a göncöt... Pedig mennyit szenvedtem vele hogy faszául nézzen ki .. 

-hajjjh na mindegy is ...

Fura hangok hallatszódtak ki a házból. Kicsivel később kivágodott a bejárati ajtó pont előttem. És két szekrény méretű ember lépett el melettem. Nem kérdeztek semmit se csak végig mértek. 

Fhuuj .. Még a hideg is kirázott.  

Az apám.

Ott feküdt a kanapénak dőlve. Arcán zúzódásokkal.

Biztos megint valami hülyeségbe keveredett .. 

Közelebb mentem még lélegzett.

Hála istennek!

Hiába vagyok vele rosszban mégis csak az apám.Hiába is hinnénk azt ,hogy mindenki tökéletes senki se az, mindenki követ el hibát. Hiszen ez hozzánk tartozik. Tanulnunk kéne a hibáinkból és nem csak mindig gyan azokat elkövetni. Igaz apa ?! 

A kezét a nyakamon átvezetve emeltem fel. Nagy termetéhez képest nem volt nehéz sőt szokatlanul könnyű volt. Tudom hogy neki se könnyű a dolga.De kinek az?!

A gondolat menetemre halkan és keserűen felkacagtam. Igazán elbaszott egy család a mienk.

Az ajtó előtt haboztam egy kicsit hiszen ez a szoba rengeteg emléket  hordoz. 

A szoba amibe már régóta nem jártam anya óta. Nem változott szinte semmit se csak a dolgai tüntek el. A fényképek , a zene doboz. A friss rózsa illat.Amit még azóta is az orromban érzek ha rágondolok. Nincs többé. Helyükre üvegek kerültek és egy kis rendetlenség. 

Hogy lehet valaki ilyen ?! .. Vittem az ágyhoz az apámat. Hogy?!.. Fogaimat össze szorítva próbálkoztam uralkodni magamon.Kezeim ökölbe szorultak. 

Ez a hely amit kiskoromban szinte teljes rendszerességgel látogattam még most is üdítően ,de másrészről nyomasztóan hat. 

Sóhajtottam egyet majd sarkon fordulva elhagytam a szobát. Bár még így is a hatása alatt voltam. Az emlékek sokszor fájóak tudnak lenni. Hiába jók vagy rosszak. Az ember hordozza magával. A lábaim remegtek én is remegtem. Az emlékek megrohamozták az agyamat. Keserűség mardosta a torkomat. Éreztem ,hogy nekem itt mindenképp erősnek kell lennem. Nem csak magamért hanem értünk. Emiatt az elbaszott családért.

-A francba!

Végülis sikerült eljutnom a szobámig ,de nem éreztem magam már fáradtnak csak szomorúnak. A könnyeim nem eredtek el csak az érzet volt meg. A két tenyerem közé fogtam az arcomat és egy kis lendülettel az arcomra csaptam.  

 Nincs semmi baj.! Nincs baj.. Légy erős!

-----------------------------------------

Még hogy én használhatnám előbb az eszem?!.. Az az idióta .. de hiszen megsérült és Derek.. nem ! ... chhh.. -haraptam rá a hüvelyujjamon lévő körmöm végére.

- Sajnálom Milady ,de nekem sürgős elintézni valóm akad. 

-Jaj Tom húzz már el ezzel a szöveggel . Amúgy is mikor lettél te ilyen nyálas fazon ?! ..