𝗡𝗢 𝗕𝗢𝗗𝗬,𝗡𝗢 𝗖𝗥𝗜𝗠𝗘ʰˢ

6. - JOSSLYN

Kicsi koromban a szüleim azt mondogatták, hogy a város este a legveszélyesebb. Sokszor kérdőjeleztem meg őket egészen addig amég rá nem jöttem mire értették a veszély szót.

Fiatalként sokkal sebezhetőbb voltam. A korombeliekkel ellentétben én nem igazán barátkoztam fiúkkal, mindig is a lányokkal találtam meg inkább a közös hangot. Nem azért, mert akkora nőcsábász lettem volna, csupán gyorsabban befogadtak a baráti körükbe, ami miatt sokszor bántottak. Belegondolva, nem hinném hogy bármelyiknek eszébe jutott volna, hogy később én fogok másokat bántani. Lényegében az az ember lettem, akitől a szüleim annyira féltettek. Érthető.

– Merre, hölgyem? – álltam meg az út szélén ahol egy fiatal lány ácsorgott. Ide–oda billegett kicsiny teste. Szűk szoknya fedte combjait. Felsőtestén egy hajszálvékony felsőn kívül nem volt semmi. Dereka bőségesen kilátszott ezzel meg villantva hófehér bőrét. Megszólításom után nem tudta merre forduljon. Teljesen elveszettnek tűnt. Arcát megfigyelve felismerhető volt, hogy jól lerészegedett az este  folyamán. Szégyenlősen mosolygott a hirtelen figyelem miatt pedig füle mögé tűrte vállig érő szőkés–barna haját.
— Pattanj be! Ha sokáig kint álldogálsz szét fogsz fagyni! — invitáltam be az autómba miután az anyós ülésén áthajolva nyitottam ki neki az ajtót. Először habozott majd egy hideg fuvallatnak köszönhetően mégis beszállt mellém.
— Köszönöm. — hagyta el ajkait ez az egyetlen szó. Hangja rekedtes volt az alkohol miatt de ez is képes volt beindítani.
— Merre vihetlek? — néztem rá miközben kanyarodtam vissza az útra.
— A Grays kollégiumba, kérem. — hangja ártatlanul csengett a levegőben és bármit megtettem volna azért hogy többször halljam őt beszélni.
— Ugyan, szólít csak Sawyernek. — rukkoltam elő egy újabb álnévvel.
— Rendben, Sawyer.
— Téged hogy hívnak? — doboltam a kormányon ujjaimmal.
— Josslyn. — csillant fel a szeme a sötétben.
— Szép neved van, Josslyn. — simítottam végig fedetlen térdén.
— Köszönöm, Saw. Erre felé laksz? Még nem láttalak erre pedig Grays egy kis város.
— Oh nem, a szüleimtől jövök haza. Pár várossal arrébb laknak én pedig igazából Londoni vagyok.
— Áh értem. — sóhajtott fel miután belécsapott a felismerés.
— Pontosan merre is laksz? — kérdeztem meg újból miután Grays közelébe értünk.
— Egy leánykollégiumban. Ma szemeszter záró buli volt így csak páran maradtak bent.
— Mesélj magadról valamit. — vágtam a szavába.

— Hát, Josslyn vagyok, tizenkilenc és igazából Los Angelesben születtem csak ide jöttem továbbtanulni. Általában gyerekekre szoktam vigyázni, de azt is csak akkor ha az időm engedi. Egy szobatársam van akivel hamar legjobb barátnők lettünk. Ő most ott vár engem a koliban. Nagyon unalmas életem van. Viszont a szüleim minden pénzüket rám és a tanulásomba fektetik. — hamarosan a szüleidnek több pénze marad.

A sötét erdős úton, az egyetlen fényforrást az autóm lámpája adta. Nem mentem olyan gyorsan, de olyan lassan sem, nehogy egy őz vagy valami nagyobb testű állat kárt okozzon a már jól imádott autóban. Az agyam teljesen kikapcsolt és bármennyire szerettem volna a mellettem ülő lány gyönyörűen csengő hangját hallani, egyszerűen nem ment. Csak az járt a fejemben hogyan rontok meg egy újabb ártatlan lelket. Erősebben kezdtem szorítani a kormányt egészen addig amíg Josslyn kezeit meg nem éreztem nadrágom övével babrálni. Ez a kis mozdulat teljesen visszahúzott a világba emiatt hirtelen löktem le magamról kezeit.
— Tudom hogy szeretnéd. — szólalt fel egy kislányos hangon.
— Nekem...— ekkor jutott eszembe, hogy Abby és a gyerekek várnak otthon.
— Neked? — legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Utáltam amiért ezt tettem azzal akit a világon a legjobban szeretek. Borzalmas társnak gondoltam magam és tudtam hogy ha Abby tudná ő sem lenne másképp ezzel.
— Barátnőm van. — motyogtam az orrom alatt nehogy véletlen még is meghallja.
— Ha nem tud róla nem fáj. — rántotta meg a vállát.
— De ez megcsalásnak számít, nem? — értetlenkedtem tovább.
— Na, Sawyer, ez csak egy kis játék. — kezdte el simogatni a hajamat.
— Uh, talán a koliban. — az út további részén Josslyn csendesen ült mellettem, lábát ide–oda rázogatta. Látszott rajta mennyire izgatott és ideges is volt egyszerre.

Semmi kedvem sem volt kinyitni neki az ajtót így megvártam amíg kiszáll és mellém sétál. A leány kollégiumot nem a legszebbek közé sorolhatnám de amire használtam arra pont megfelelt. Josslyn össze vissza pakolgatta a lábát mire nagy nehezen elért az ajtóig. Kulcsát elforgatva tárta ki előttem az ajtót, ám mivel nem tudtam merre is menjek inkább őt engedtem be előbb. A folyosón nem volt világítás így mindent a sötétség lepett el, ám ez nem okozott problémát a szőkés–barna lánynak.
Az egyik szoba ajtaja előtt megállt, majd kopogott hármat mire az kinyílt. Josslyn–t követve léptem be én is, ahol egy baba rózsaszín hajú lány foglalt helyet az egyik ágyon.

— Mivel kezdjünk? — fordult felém Josslyn.
— Talán először le kéne vetkőznöd. — adtam neki egy ötletet.
— Ti most...? — szólt közbe az ismeretlen lány akinek még mindig nem tudtam a nevét.
— Ja, ha akarod beszállhatsz te is. — intettem neki egyet.
— Sawyer! — szólított meg Joss, majd a kezembe dobta eddig lábait fedő harisnyáját.
— Durván szereted? — néztem le rá
— Igen. — fújta ki lassan a levegőt.
— Rendben, akkor játszunk egy kicsit.

— Én ezt nem nézem végig, fél óra és jövök. — Pattant föl az ismeretlen s ezzel együtt el is hagyta a szobát.

— Még jobb, így már csak ketten vagyunk. — kacsintottam a lányra bár a sötét miatt ezt szerintem nem is látta.
— Dőlj hátra, kedvesem. — szóltam neki miután sikeresen fölé kerekedtem. A harisnyát kezembe véve a nyaka köré tekertem, majd csak annyira csomóztam be hogy kapjon még levegőt. Mélyeket lélegzett, kezei pedig fel s le jártak már csupasz hátamon. Semmi kedvem sem volt lefeküdni vele, így a nadrágomat le sem vettem. Egyre mélyebbre nyomta körmeit  bőrőmbe amit nem igazán díjaztam. Mert nem Abby tette.
— Fejezd be! — szóltam rá mély hangon. Kezeit vissza vezettem a hajamba amire egyből rá is markolt.
Nyakát szívtam emiatt egyre hevesebben fett levegőt. Ilyenkor egy kicsivel szorosabbra húztam a harisnyát.
— Sawyer! — suttogott halkan. Feje már nem az eredeti színben pompázott én pedig már nem tudtam leállni. Egyszerre szorosabbra húztam az anyagot és szorítottam másik kezemmel a nyakát. Mindaddig amíg már pulzusa sem volt. Óvatosan betakartam testét s vártam hogy a szobatársa visszaérjen.

— Jó menet volt? — kuncogott fel miután meglátta izzadságban csöpögő felsőtestem.
— Igen, annyira hogy el is aludt. De most te leszel a következő. — vigyorodtam el. Válaszát meg nem várva löktem le őt az ágyba. Teste lassan ellazult sajátom alatt. Emiatt pedig nem okozott gondot s szabad kézzel fojtottam meg őt. Nadrágját lehúzva fordítottam rajta egyet így a hasán feküdt. Nem értem be ennyivel ezért utolsó cselekvésként beleharaptam fenekébe. Fogaim nyoma csak úgy díszelegtek hátsó felén. Büszke is voltam a munkámra. Negyed órával később hűlt teste rendületlenül pihent az ágyon ám ez nekem nem volt elég. Könnyed mozdulattal löktem le őt a padló szőnyegre, majd tekertem fel azt testével együtt. Nem akartam külön cipekedni így inkább ott hagytam a szőnyeget a szoba közepén.
Leporoltam kezeimet és az ajtó felé vettem az irányt.

— Pedig még a nevedet sem tudtam. —suttogtam magamnak.

A Londonba vezető út elég nyugis volt. Örültem magamnak amiért sikerült nem megcsalnom Abby–t.
Lefordulva a kis utcán már a jól ismert apartman előtt parkoltam le. Pár perccel később pedig két kis majom csimpaszkodott a nyakamba.
— Bocsánat, amiért késtem de a szüleimtől visszafelé tele volt az út őzekkel.
— Láttad őket? — nézett fel rám a kis Ornella ragyogó szemeivel.
— Sajnos nem, de így nem lett baja a szélvédőmnek. — nevettem fel.
— Van kedved elmenni vacsorázni? Csak mi ketten. — jött vissza a konyhából Abby kezében a telefonjával.
— Hát persze. De én vezetek. — simítottam füle mögé az egyik elkóricált tincsét.
— Rendben, maradj itt a gyerekekkel én addig átöltözöm, és hívom a gyerekcsőszt.
— Ha legközelebb látsz őzikét légyszi hozd haza. — szólalt fel Ella, miután az ölembe ültettem őt.
— Ellus, ne legyél butus anya biztos nem engedné meg. — oktatta ki őt a bátyja.
— Tudom, de próbálkozni lehet, nem? — kuncogott fel.
— Kész vagyok, de a dajka nem vette fel a telefont, úgyhogy inkább hívom a szüleim.
— Josslyn nem tud jönni? — kérdezte szomorú szemekkel a kicsi lány.
— Nem kincsem, sajnos nem.

Ekkor tudatosult bennem, hogy a dajkájukat folyottam meg.