Only with you forever

16.Rész

-Mit keresünk itt Anna?
-Semmit Tanár úr, semmit....

Ezzel vissza is indultunk az osztályba, nem volt több kérdése és én sem mondtam semmit, még nem jött el az ideje....
Az osztályba belépve, kíváncsi tekintetekkel találtam szembe magam és Mia ijedt arckifejezésével.
Gyors a helyemre siettem és leültem. Mia nagyon meg volt ijedve.
-Mi a baj?-a pad alatt a telefonomat nyújtotta át. Az órából már csak pár perc volt, így hát úgy döntöttem, szünetben nézem meg a telefonomat. -Hanna írt?
Némán bólogatott, szemeit lesütötte. Nagy baj van..érzem..
Kicsengettek. Mr.Tailor, eltűnt az osztályból, elővettem a telefonomat. Féltem feloldani.
-Te tudod? Rossz vagy jó?-kérdeztem Miát.
-Rossz...

Hanna 8:25
Szia Anna! Hanna anyukája vagyok.
Hanna nincs jól kórházban van... Öngyilkos akart lenni...

Szám elé kaptam a kezem, ezt nem hiszem el! Ez nem történhet meg!

-Mia, azonnal a kórházba kell mennünk!
-De hisz még vannak óráink, hogyan gondoltad?
-Nem tudom...nem tudom...-törtem a fejem egy esetleges ötletért.
Eléggé béna ötletem támadt, de azért nem vészes. Felhívom az... Anyumat.
-Figyelj rám, Mia! Most te szépen oda mész az egyik tanárhoz és azt mondod neki, hogy nagyon rosszul érzed magad és, hogy csak velem tudnál hazamenni, mert cserediák vagy. OKé?
-Oké.-már ment is a dolgára.

Tárcsáztam az Anyumat, ő is úton van már. Mia jött vissza, sikert sugárzó arccal.
Na, de még van egy kis dolgom...

-Menj le az öltözőbe, mindjárt megyek én is.-bólintott, amúgy nem vagyok parancsolgatós, csak szeretem ha minden a terveim szerint alakul.

A tornászok irodája felé vettem az irányt. Kopogtam. Jött is a válasz. Bementem.

-Áá, szia Anna! Mi járatban itt?-kérdezte Mr.Monaghan.
-Tan bá szeretnék magával beszélni!
-Igen, miről?
-Hannáról.- meglepődött, nyelt egyet. Idegességet véltem rajta fel fedezni.
-Miért akarsz velem Hannáról beszélni?
-Hanna kórházban van.
- Hogy mi?! Miért van kórházban? Mi történt vele? Jól van?
- Maga miatt!! Öngyilkos akart lenni...
-Miattam? Én miattam nem lehet, ő csak a diákom.....
-Tudok mindent, nem kell elkezdenie hazudni.
-De mégis mit? Kitől? Hanna se tud semmit!
-AZ lehet, de én nem Hanna vagyok. Mindenről tudok, azt nem kell magának tudnia, hogy hogyan és kitől. Tudok az érdekázasságáról és az érzéseiről-vágyairól Hanna iránt.

Lemerevedett, értetlenül nézett. Gondolkodott, nyakán láttam a lüktető erecskét. Dühös lehet vajon?

Mr.Monaghan szemszög
Mikor Anna kimondta az utolsó mondatokat megállt bennem az ütő. Honnan tudhat ő ezekről a dolgokról?
-Anna, mégegyszer megkérdem... Honnan tudsz te ezekről?!
- Nem mondok semmit Tanár úr. De ha érdekli magát Hanna, akkor bemegy a kórházba. Rendezi vele és a kamu menyasszonyával, a szüleivel is a dolgokat! -pittyent a telefonja- Most kaptam meg a címet, tessék itt van-leifirkaantotta egy cetlire.-Remélem jó döntést hoz!-ezzel távozott.

Ez a lány nagyon furcsa...  Minta rejetgetne valamit, de magabiztosságot sugall. Érti a dolgát.
Nem tudom, hogy mit csináljak... Bár tudom mi lenne a helyes döntés...

Én szemszög
Mr.Monaghan elintézve, szerintem hatottam rá.
Mia az öltözőben várt, időközben már az Anyum is ideért. Indultunk a kórházba.
A recepciónál közölték velünk, hogy még súlyos az állapota és altatás alatt volt. Tehát nem éber, és így nem tudok vele beszélni. Közben az Anyukájával társalogtunk, aki elmodta, hogy Hannát a szobájában találta meg a földön összeesve. Körülötte kisebb-nagyobb vértócsák.... Lábán és kezén is vágásokkal.  Én ezt már nem hiszem el...

-Sajnálom Mia, hogy most vagy először itt és már is egy drámába csöppentél.
-Semmi baj, nálunk mindig ugyanolyanok a mindennapok Ez egy kis változatosság.- mosolygott megértően.
-Köszönöm-öleltem meg őt, amibe az Anyum is csatlakozott.

Mivel Hannának nem állt szándékában felkelni, ezért több óra elteltével hazamentünk.
Este hullaként estünk be az ágyba. Mia rögtön elaludt, de engem a telóm pittyenése megakadályozott ebben, na és persze  Nina is, aki nem találta a helyét és ezért mocorgott.
Átkoztam azt a szemét állatot, aki este 10kor még képes zaklatni engem és SMS-ket küld.
Mikor megnyitottam az üzeneteket, azt hittem sokkot kapok....