Én akkor is szeretlek

6. rész

Hétfőn, már alig vártam, hogy újra láthassam újdonsült barátom. Mikor beértem a suliba, megkerestem, hogy melyik terembe lesz óránk. Ahogy beértem megpillantottam hogy Frankél már bent ülnek, de rajtuk kívül nem volt még más odabent. Szuper. Nem tudtam már visszafordulni, mert megláttak az ajtóban, így lesz ami lesz alapon, egy hatalmas lélegzet vételt követően beléptem. Hátra mentem a helyemre, de a hátamat égették az engem bámuló szempárok. Mikor leültem láttam hogy Frank elindul felém.
-Hol van a pasid buzikám?- kérdezte mikor mellém ért.
-Talán túl hosszú volt az éjszakátok? Vagy esetleg Benike még nincs hozzászokva ahhoz ha segbebasszák?
- Őt hagyd ki ebből! -szóltam rá indulatosan, amitől még én magam is meglepődtem.
-Miért hagynám ki? Ha hülye buzik vagytok válaljátok a következményeket.-mondta majd félmosolyra húzta a száját. Megemelte a kezét és hírtelen akkorát ütött a fejemre hogy lefejeltem a padot és elkezdett ömleni az orromból a vér. Természetesen a haverjai majd meghaltak a nevetéstől, az a a seggfej pedig élvezte hogy a figyelem középpontjába van, ezért nem hagyta abba. Mikor nagy nehezen felemeltem a fejemet a padról, beboxolt még egyet a szemem alá. Azthiszem az a sérülés már soha nem fog teljesen meggyógyulni. Nem is emlékszem mikor volt utoljára olyan, hogy ne lenne bedagadva valamelyik szemem. Utolsó erőmet összeszedve felálltam és elkezdtem futni úgy ahogy a lábam bírta. A legtávolabbi férfi mosdót vettem célba, ahol nem találnak meg olyan könnyen, de mégis megtudom nézni, hogyan is nézek ki. Kapucnimat felvettem a fejemre, hogy ne lássák meg a véres arcom, csak sajnos így én is alig láttam. A következő pillanatba pedig teljes erőből neki rohantam valakinek. Fantasztikus. Elnézést kértem, és rohantam volna tovább mikor éreztem, hogy ez a valaki a karomnál fogva visszaránt. Visszafordultam és ekkor vettem észre hogy Ben volt az.
-Hova sietsz ennyire? - kérdezte mosolyogva
-Csak mosdóba megyek!
- Hmm ,,csak mosdóba? És ennyire fontos dolgod van ott?
- Igen! Majd mindjárt megyek órára ott találkozunk!- mondtam neki és gyorsan elrohantam.
A fiú wc-be beérve levettem a kapucnim ami már szinte teljesen eltakarta az arcom. Nem is csoda, hogy neki rohantam Bennek. A tükörbe nézve szörnyű látvány fogadott. A szemem fel volt duzzadva, és már kezdett lilás-kék árnyalatot felvenni. Az orromból kiömlött vér rászáradt az arcomra, és a pólómra is. A szám is felszakadt újra. Ekkor úgy éreztem, hogy elegem van a világból, elegem van magamból, és elegem van az összes emberből is. Nem akartam semmit csak eltünni a földről. Örökre. Ezeken a gondolatokon járt az eszem mikor nyílt a wc ajtó, gyorsan fejemre kaptam a kapucnim, majd felnéztem, és láttam hogy Ben az. Oda lépett hozzám, majd óvatosan leemelte a pulóverem kapucniját fejemről. Ekkor arca eltorzul, szemében pedig szomorúságot, és rengeteg dühöt véltem felfedezni.
-Ők tették ezt feled?-kérdezte idegesen.
A rengeteg történés után nem tudtam megszólalni. Azthiszem kicsit sokkos állapotba lehettem.
-KI TETTE EZT VELED? Válaszolj Josh!-mondta még agresszívabb hangnemben.
Torkom összeszorúlt, de ki tudtam annyit préselni rajta hogy Frank, majd sírva fakadtam.
Ben arca megváltozott. Idegesség helyett inkább aggodalmat és sajnálatot láttam rajta. Közelebb jött hozzám majd gyengéden átölelt. Ekkor még jobban elkezdtem zokogni, de örültem hogy van itt velem valaki akire számíthatok.
-Annyira elegem van mindenből, nem akarok többé ezen a földön élni.-fakdtam ki, miközben Ben válába furtam a fejem.
-Sss nyugodj meg, minden rendben lesz, oké? Segítek neked! Vigyázok rád! Megígérem. De légyszives ne beszélj ilyen hülyeségeket!
-Ezek nem hülyeségek! Semmi értelme a kibaszott életemnek! Mindenki boldogabb lenne ha meghalnék!-mondtam.
Ekkor Ben egy kicsit eltolt magától és egyenesen a szemembe nézett. Láttam hogy szeme sarkán legördül egy könycsepp majd megszólalt.
-Jól figyelj rám Josh Parker mert csak egyszer mondom el! Tudod nagyon jól hogy sok embernek fontos vagy! A halál nem megoldás, légyszives ne kelljen megtudnom mégegyszer hogy ilyenen jár az eszed! Együtt mindent megoldunk! Rendben?-nézett rám kérdőn gyönyörű, kék szemeivel.
-Rendben!-válaszoltam, majd a sírást befejezve újra átöleltem.