A Fairy Tail meséi ✔

7. Rémmese 2/2

Nem akart hinni a szemének. A kétségbeesés lett úrrá a fiún, aki továbbra is sápadtan bámulta a telefonját. Egyszerűen nem tudta elfogadni a tényt, miszerint a lány valószínűleg meghalt, és az utolsó néhány üzentet már a gyilkosa írta neki.

„23:31." Előtte úgy írt vissza, ahogyan azt megszokhattam tőle. A rémület miatt pedig még inkább hanyagolta a helyesírást. 23:31. Ezt az üzenet már nem Lucy írta. Vajon ő volt? Gerard tette? Ma is olyan furcsán viselkedett. Azt mondta, hogy a citromos sör jobb, mint a pálinka. Erza elől pedig megette az epres tortát. Nem semmi fickó. Az már biztos, hogy szeret veszélyesen élni. De a legdurvább csak ezután jött: elmondta, hogy ő bizony nemrégiben elolvasta a nyárra kiadott kötelező olvasmányt, és ráadásul megírta belőle a fogalmazást. Viszont amikor ma délután elbúcsúzott tőlünk, attól még most is a frász kerülget... „Ha van kedvetek, jövő héten elmehetnénk együtt a könyvtárba tanulni." Tanulni? A könyvtárba? Kész, vége! A csávó tényleg megzavarodott! Tuti, hogy ő gyilkolta meg a barátnőmet! Vagyis Lucy nem a barátnőm, de ez még később változhat... Vagyis már nem, mert ő ugye halott és... Oh, ne már! Végre-valahára megtetszett nekem egy csaj, erre egy szemétláda gyilkos egyből elteszi láb alól? Áh, inkább tegyünk úgy, mintha mi se történt volna. Keresek egy másik szingli lányt, akit talán nem ölnek meg idő előtt...

Míg Natsu szemlátomást kezdte elveszíteni a józan eszét, hirtelen egy nyávogást hallott az ajtó túloldaláról. A macskazene egyre gyakrabban hallatszott, és az állat időközben a körmeivel kaparászta az ajtót.

– Happy macska vagyok, engedj be!

– Várjál, Happy. Mindjárt jövök – mondta lehangoltan Natsu, ám amikor a kezét a kilincsre tette, hirtelen eszébe jutott valami rémisztő. – Ácsi, nekem nincs Happy nevű macskám. Sőt, sose volt macskám. Sőt... A macskák mióta tudnak beszélni? – tette hozzá alig hallhatóan, verejtékezve Natsu, majd az ajtót kulcsra zárta, és a szobájában található berendezésekkel gyorsan eltorlaszolta az ajtót. – Mocskos bolhazsák. Engem ma tuti nem nyírnak ki!

A fiatal srác eltávolodott az ajtótól, amit a „Happy" nevezetű lény egyre erősebben kapart. Ezután kopogások tömkelege visszhangzott a szobában. Natsu ettől megijedt. Nem tudta, hogy most mitévő legyen. A házban egyedül tartózkodott, hiszen a családja többi tagja elutazott egy távoli rokonukhoz, és elméletileg csak jövő héten térnek vissza Magnoliába. A bátyja, Zeref szintén nem volt otthon. Natsu próbálta elérni a testvérét, ám az nem vette fel a telefont. Ezután a rendőröket hívta fel, ám azok nem hitték el a „gyilkos macska" sztoriját, így Natsu azzal szembesült, hogy a problémáját saját magának kell megoldania. Ellenben meghűlt benne a vér, amikor pillanatokkal később a telefonjára kapott egy ismeretlen üzenetet. Remegő kezekkel olvasta el annak tartalmát.

„Gray-sama! Nagyon szeretlek téged! By: Juvia"

– Fúú, úgy látom Juvia már megint eltévesztette a házszámot – mondta megkönnyebbülve Natsu, ám ekkor újabb üzenet érkezett. – Mi a fene? „Utállak, Gray-sama! Sosem írsz vissza! Tudod mit: mostantól fogva Natsu-sama lesz a pasim!" Istenem, persze, hogy nem válaszol neked, hogyha folyton rossz embernek küldöd el az üzenetet – ecsetelte Natsu, majd homlokon csapta magát. – Ne már, most mit írt? „Ne haragudj, Gray-sama! Juvia nem gondolta komolyan. Juvia szeret téged. Juvia engesztelésül küld magáról egy intim képet." Azt a rézfán fütyülős rézangyalát! Ez a csaj egy Istennő! Mekkora lökhárítók... Nem is értem, hogy az a hülye pingvin miért ignorálja ennyire Juviát? Hee, remélem egyszer Lucy is küld magáról ilyen képeket – jelentette ki perverz vigyorral az arcán Natsu, majd pillanatokkal később csalódottan felsóhajtott. – Jah, el is felejtettem, hogy Lucy-t valószínűleg megölték, és nemsokára engem is ki fog nyírni egy szőrgombóc...