A gyógyír

Bizalom

Reggel alig bírtam kikelni az ágyból. Cserébe ez az egész egyszerűen káprázatos volt. Reggel a nyugtató és számomra kellemes lovak nyerítésére, és patadobogására kelni. Nem hittem el, hogy újra ezen a tanyán lehetek. Anyának végűl még is sikerűlt ki csalogatnia az ágyból a remek rántottájának illatával. Mielőtt ki mentem volna az ét kezőbe reggelizni gyorsan kinéztem az ablakon. Lovak tömkelegét vezették ki boxaikból. Remek érzés volt látni, ahogy a kis tanya percről percre egyre jobban életrekel. És, még én is kedvetkaptam egy kis sétához. A jól eső reggeli után, a karámok között sétálgattam. A legtöbb lány lenézően rámpillantott, majd felvetett fejel peckesen odébb vonúlt. Senki nem volt, olyan barátságos. A fehérre festett fa karámok mellett sétálgatva,  kellemesen néztem a tájat és hallgattam a madarak csicsergését. Út közben minden lovat megsimogattam amelyik oda jött hozzám. De, ahogy sétálgattam tovább láttam, hogy egy elkülönített kis karámba egy sárga ló álldogál amire én még azt tudnám mondani, hogy rozsdabarna színű hisz teljesen hasonlít hozzá, egy hosszú hóka virított a homlokán, és jobb melső lábán egy kis zokni. Elbűvölően vágtázott és dobálta fejét. Ilyen szépet még nem láttam. Akár csak egy vad musztáng a nap égette sztyeppéken. Közelebb mentem és neki dőltem a kárámnak. Csettintettem a nyelvemmel egyet-kettőt, de nem volt hajlandó odajönni. Prüszkölt, majd felém rugva sértődötten távozott.
- Hát igen Peru már csak ilyen. Nincs mit tenni.
- bukkant fel melkettem a lovász fiú.
- Ah! Mindíg ezt csinálod? A frászt hozod rám!
- Néztem rá kicsit dühödten, de aztán elmosolyodtam.
- Sajnálom! Nem állt szándékomban a kisasszonyt megilyeszteni. - mentegetőzött.
- Nahát micsoda úriember. - viccelődtem. - Mit is mondtál? Peru?
- Igen! Ő lenne az. - mutatott a rozsdasínű lóra.
- Nahát! És miért pont Peru?
- Az apja egy díjnyertes ló. Peruban volt az első komoly versenye amit meg is nyert innen jött a név ötlet.
- Jó kis név. - nevettem.
- És a te neved?
- Üdv Liza! - nyújtottam kezet a fiúnak.
- Üdv Markus, de a barátaimnak Mark. - fogott velem kezet a lovász.
- Akkor szervusz Markus!
- Ezek szerint nem vagyunk barátok? A lelkembe tiportál! - hülyéskedett.
- Rendben lovász fiú. Üdv Mark! Most jó?
- nevettem.
- Most jutott eszembe, már így hírtelen szóba állsz velem?
- Ez hosszú! - ingattam a fejem.
- Jó, nekem van időm!
- Csak bíznom kell az emberekben érted? Akit nem ismerek  attól én tartok.
- Ahaaa! Szóval a kisleány bízik bennem! Lekötelez. - hajolt meg előttem. De, már nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.
- A kis hölgy jól elszórakozik magában? - kérdezte orrhangon. Már szinte gurúltam a nevetéstől.
- Jó jó! Elég! - nevettem és egy kis idő után el is csendesedtünk. - Miért nem bízik az emberekben? - tettem fe végül a kérdést miután elhalkúltunk és a fejemmel a ló felé böktem.
- A nagyanyád vette meg a vágóhidastól. Senki nem adott neki esélyt. A gazdája verte ezért nem bízik az emberekben. A mamád volt az egyetlen aki hitt benne. Három évre rá vette miután a papád meghalt. A nagyapád kívánsága volt, hogy a nagyanyád megvegye Madrigál csikóját. - magyarázta a fiú.
- Madrigál?
- A díj nyertes apja akiről beszéltem neked.
- magyarázta a karámfának támaszkodva.
- Értem. - mosolyogtam Márkra. - És mennyi esélyt látsz arra, hogy Perut valaki megszelidítse?
Érdeklődve rám nézett. Egy ideig bámúlt aztán elnevette magát. Most én néztem rá érdeklődve.
- Nem értem mi olyan nevetséges ezen?
- Miért meg szeretnéd szelidíteni? - nevetett fejét ingatva.
- Hát...igen! - válaszoltam, de tovább nevetett.
- Hát... Peru... Peru az... az ilyen! Ilyen marad! El vesztette az emberekben a bizalmát. Őt nem lehet csak úgy pik, pak megszelidíteni.
- magyarázta.
- És?
- És én nem látok benne sok esélyt.
- Mindenki meg érdemel egy második esélyt!
- De ő egy esélyt sem fog adni.
Mérgesen sóhajtottam majd elindúltam a ház fele.
- Hová mész? Nem úgy értettem! - kiabálta utánam, de már dúrcásan elvonúltam. Fejét ingatva vissza fordúlt a ló felé. Idegesen mentem tovább a legmesszebbi karámig. Ott nagy levegőt vettem majd neki dőltem a karámfának és a lovak felé fordúltam miközben a halántékomat masszíroztam. Az összes ló rámnézett, majd meg indúltak felém. Mindegyik pacó kíváncsan fújtatott az arcomba. Csak egy látszólag Apaloosa lónak nem keltettem fel az érdeklődését. Egy darabig néztem és gondolkodtam. Majd vissza emlékeztem amit a papa tanított nekem. Be mentem a karámba és elsétáltam addig a lóig. Egy kicsivel előtte hátatfordítottam és vártam. Vártam, amíg egyszer csak pata dobogást hallottam. Hangos léptekkel jött hozzám. Lassan megfordúltam és megsimogattam kíváncsi kis fejét. A papa tanácsai mindíg jók voltak. Azért fordúltam meg mert így a lovat kíváncsivá teszi az hogy miért fordítottam neki hátat és odajön megnézni. A kis Apaloosa simogatása közben eszembe jutott valami. Valami amire Peru biztos, hogy felfigyel.