Play with Me [Park Jimin ff.] - Befejezett

31.

Kedves naplóm!

Az év eleje most még zűrösebben indult, mint máskor, ugyanis még be se értem a koliba, Serenn már elkapott, és tájékoztatott a fejleményekről. A szobatárs dolog, nagyon nem tetszett, mivel hozzászoktam az egyedülléthez, de mikor megtudtam, hogy JiHu lesz az, fellélegeztem, hogy biztonságban vagyok.  Azonban ez egy elég tömény hét volt, amit nyilván Miatta érzek annak.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi, mégsem úgy zárult. Megsérültem, ami ugyan csak egy kicsi karcolás volt, ő mégis többnek látta, és úgy kezelte, mintha az életem múlna rajta.

,,- Mégis mi történt? - szegezte pillantását a lábamra, mikor belépett a szobába. JiHu látszólag aludt, mivel a fal felé volt fordulva magzat pózban, így ránéztem a férfira, és ajkam elé emeltem egyik ujjamat, hogy csendre intsem.

- Nem komoly, csak neki mentem a tanári asztalnak és megvágta az egyik szög a lábamat. - suttogtam, mikor közelebb ért.

- Akkor igenis komoly! El is fertőződhet.. maradj itt! - mutatott az ágyra majd kiment a szobából és rövides időn belül egy kisebb dobozzal tért vissza. Kiszakított a benne levő zacskóból egy kis rész vattapamacsot, majd bemártotta valami üvegcsében tárolt folyadékkal, ami sárgára színezte a fehér anyagot.  - Egy kicsit fájni fog. - nézett fel rám. Legalább őszinte..

Lassan odanyomta a sebhez, aminek hatására maró érzés égette az egész lábamat, így megugrottam, de olyan határozottan tartott, hogy az a testrészem meg se mozdult. Rakott rá egy sebtapaszt, majd visszahelyezte az eszközöket a dobozba és bezárta azt.

- Köszönöm Doktor Úr. - pimaszkodtam vele, ám amint meglátta a pajkosságot szemeimben rögtön ő is elmosolyodott, majd egy lágy puszit lehelt a seb helyére. Kissé elpirulva fordultam el, és próbáltam nem arcba rúgni őt, annyira új volt nekem ez a szituáció.. "

Kedves naplóm!

Sok ideje nem írtam már.. úgy érzem, kezdem megunni, hogy csak magamnak írogatok, elvégre sose hagynám, hogy valaki elolvassa. És mégis, a mait le kell írnom, mert elkövettem életem legnagyobb hibáját. Nem tudok túllépni a múltamon, és ezért bántottam egy embert, aki nem érdemelte volna meg.

,,Ma egész nap velem volt. Szünetekben meglátogatott, felkísért a koliba, valamint ebédnél is odaült mellénk, amit Serenn nem tudott hova tenni, de mivel nem küldtem el, nem szólt be neki. Úgy éreztem, mondani akar valamit, de nem azt, ami a száján kijön. JiHu mint mindig, nem volt bent a szobába, szerintem pasizik, hiszen végre talált magának egy embert, aki elfogadja őt olyannak, amilyen.

Taehyung viszont ezeket az időket mocskosul kihasználja, és szinte észrevétlenül beszivárog a szobába, hogy ilyen-olyan ürüggyel ugyan, de bent maradjon, és elbeszélgessük az időt. Ma viszont nem a megszokott mosolyával tért be, hanem komoly fejjel, és nem is jött közelebb egy darabig, csak az ajtót támasztotta.

- Szeretnék beszélni veled.

- Hallgatlak, Doktor Úr. - a lábas eset óra így hívom, mert nem mindig áll rá a Serenn által alkotott V becenévre a szám.

- Igazából ez egy szívesség lenne. - kezdett közeledni felém, én viszont álltam a tekintetét, és nem mozdultam. Bíznom kell benne, eddig se csinált semmit, ezek után se fog.. - Tudod, mióta ismerlek arra jöttem rá, hogy sokkal izgalmasabb veled lenni, mint lődörögni az utcán, vagy a haverokkal bulizni. Elsőévesként, mikor még nem ismertelek, ha elhívtak egy kis illegális partira, rögtön igent mondtam, most viszont csak azokat az alkalmakat keresem, mikor lehetek veled. Szeretnélek.. magam mellett tudni. De először is elvinni egy randira, és megmutatni neked, hogy amit most mondtam, az nem átverés. - lágyan megfogta a kezem, és a válaszomra várt.
A szituáció, nagyon hangulatos és gyönyörű volt, hiszen a szavai a szívemig hatoltak, és ott árasztottak el melegséggel. Régen vártam már egy ilyen férfire, aki ilyen szép szavakkal tudja kifejezni a gondolatait, amiket érez.