Legendás Állatok-Göthe Salmander

1.(átírt)

Már kiskoromban is rajongtam a különleges állatokért, mivel a szüleim hipogriff tenyésztéssel foglalkoztak. Amikor csak tehettem különböző helyeken keresgéltem ilyen lényeket, majd megfigyeltem őket. A kisebbek tartoztak a kedvenceim közé.

A Roxfortba indulva elterveztem, hogy ha alkalmam lesz az iskola környékén is keresgélek ilyen lényeket. A megállóban amilyen gyorsan csak tudtam felszálltam a vonatra, majd elfutottam a túlsó végébe, hogy lerázzam a testvéremet, Theseus-t. Azt gondolja, hogy ő a nagyobbik (ami igaz) és emiatt vigyáznia kellene rám. Válogattam a fülkék között, de a legtöbben nálam sokkal idősebbek ültek. Végül megálltam egy üresnél, bementem és leültem. Éppen elhelyezkedtem, ám hamarosan valaki beült mellém. Először némán nézett engem, majd megszólalt.

-Leta Lestrange vagyok! Téged hogy hívnak?

Nem válaszoltam, a könyvembe mélyedtem, mire ő megismételte a kérdést:

-Hogy hívnak?

-Göthe Salmander- néztem fel rá, de azzal a lendülettel visszapillantottam a könyvem lapjaira.

-Mi van benne?-kérdezte.

-A varázslóvilág állatai-feleltem szűkszavúan.

Leta a szemét forgatta, majd hátradőlt az ülésen:

-Úgy néz ki, hogy te is szuper utastárs leszel.

Hirtelen elővett a zsebéből egy nagy zacskó Bogoly Berti féle mindenízű drazsét.

-Kérsz?- nyújtotta felém a zacskót. Én bólintottam, majd kivettem belőle egyet. Megrágtam, szörnyű ízre számítva, ám egy ínycsiklandó ízt éreztem.

-Csokoládé!

Eközben Leta undorodva nyelte le az ő részét, majd köhécselni kezdett.

-Hányás. Ez nem a szerencsenapom.

Felnevettünk, a vonat elindult. Ekkor lépett be a fülképe a bátyám. Úgy néz ki, hogy megtalált.

-Theseus- nyújtotta kezét Leta felé.

-Leta- mosolygott a testvéremre. Unottan dőltem hátra. Király, megint egy eseménytelen út vár rám.

-Te nem is muatkozol be?-nézett felém Leta.

-12 éve ismerem, szerintem nem kell hogy bemutatkozzak.

-A testvéred?

-Sajnos igen.

Nem tévedtem, tényleg elég unalmas út volt, de látszólag Leta élvezte a testvérem társaságát. Nem sokkal később már a nagyteremben álltunk. Theseus a griffendél asztalánál ült és integetett nekem.

-Leta Lestrange!- hívta ki az igazgató, mire ő hirtelen nagy léptekkel elindult. A fejére tették a sapkát, ami egy darabig gondolkodott a válaszon, ám aztán büszkén kijelentette, hogy mire jutott.

-Mardekár!- az egyik asztal felől hatalmas éljenzés hangzott. Hallottam már sok dolgot arról a házról, de nem hittem volna, hogy Leta odavaló lenne.

-Goethius Salmander!- hívtak ki. Az odavezető út a mardekárosok mellett vezetett el, elég volt ránéznem Letára, láttam, hogy azt szeretné, hogy én is az ő házába kerüljek. Nekem nem volt szánt szándékom. A süveg most az én fejemre került. Eléggé sokat rágódhatott a válaszon, már-már perceknek éreztem. Úgy néz ki, hogy belelátott a fejembe, mert gyakran hümmögött, vagy mondott néhány dolgot.

-Hugrabug!

Végignéztem a termen. Leta már nem mosolygott, engem figyelt. A testvérem valószínűleg arra számított, hogy vele egy házba kerülök. Gyors léptekkel mentem a hugrabug asztalához, majd leültem. Sokan üdvözöltek, néha én is visszaköszöntem nekik.

Mikor véget ért az évnyitó hamar fel akartam érni a klubhelyiségbe, ám Leta gyorsabb volt.

-Miért kerültél pont a mardekárba?- ragadtam meg a lehetőséget.

-Ha a Lestrange név mond neked valamit, akkor megérted. A családom miatt- válaszolta.

-Azért majd tudunk találkozni. Ha bármi lenne, megkereshetsz- mondtam biztatóan.

Erre a kijelentésre már ő is mosolygott egy kicsit, még beszélgettünk volna, ám a hugrabugos tömeg magával sodort. A klubhelyiség ajtajában Theseus állított meg, aki elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem griffendéles lettem. Fent kipakoltam, azzal a céllal, hogy másnap szabadidőmben keresek az iskola területén néhány állatot. Eltelt egy év, nem nagyon ismerkedtem meg senkivel az iskolából. Viszont Letával elég jóban voltunk. Gyakran jött fel hozzám. Egyik nap is így tette. Valaki eléggé megbántotta. Sokan tartották rossz mardekárosnak. Szóval elég rosszkedvű volt. Én éppen néhány állatot pakolgattam. Gondoltam, hátha fel tudom vidítani vele, elővettem az egyik kisebb, kibélelt dobozkából egy hollófiókát.

-Megsérült- nyújtottam a lány kezébe az állatot.

-Nem a holló a címerállatotok?- néztem rá.

-De igen-adta vissza. Úgy néz ki sikerült valamennyire felvidítanom.

Máskor pedig a tó felé gyökerező odvas fán mutattam neki a bólintérokat.

-Csak varázspálcának való fában laknak. Ha valakit megszeretnek, ahhoz elég szorosan kötődnek-mutattam, miközben az egyik bólintér nem akarta elengedni a kezem.

Amit tudtam az állatokról azt később is tudtam hasznosítani, főleg legendás állatok gondozása órán. Gyakran szereztem plusz pontokat a hugrabugnak, a tanár gyakran kérdezte, hogy hogyan tudok ennyit az állatokról. Aki ismert az tudta.