Legendás Állatok-Göthe Salmander

7.

-A magizoológus egy eléggé gyatrán kereső szakma- jegyezte meg apa.

-Úgy hiszem, hogy a fiam többre hivatott, minthogy egyszerű magizoológus legyen- jegyezte meg anya, aki a homlokát ráncolta.

Theseus  nem szólt semmit. Az ő álma mindig is az aurorkodás volt. Engem őszintés szólva nem nagyon csábított a munka. Bár tényleg kecsegtető volt a hírnév, illetve a jó fizetés. Értettem a varázslatokhoz, az állatoknak hála a gyógynövénytanhoz, és egész jól eligazodtam a bájitaltanban is. Mindent tudtam, ami ahhoz kellene, hogy auror lehessek. De én másra vágytam. Megvédeni az állatokat, és minél többet megtudni róluk.

-Ha Göthe az akar lenni, akkor szerintem kövesse a terveit- jegyezte meg halk, mormoló hangon Theseus.

-Figyelj, fiam- nézett rám apa, miközben a testvérem megjegyzését elengedte a füle mellett.- Várj ki még egy kis időt, ne hozz elhamarkodott dönést.

Erre rábólintottam. Nem akartam, hogy emiatt vita törjön ki, és végleg eltiltsanak a magizoológus hivatástól. Azonban nem kellett sokat várnom, hogy újra úgy érezzem: ez a pálya tényleg nekem való. Az első világháború elég veszedelmes volt: mind muglikra, mind varázslókra nézve. 

Theseus akkorra már elvégezte az iskolát, így ő is csatlakozhatott a csatába induló varázslók közé. Büszke volt magára, (miért is ne lett volna az) hogy végre (akárcsak egy auror) harcolhat. A szüleim nagyon szerették volna, ha én is ott lettem volna mellette. Talán rám is átragadhat valami a bátyám lelkesedéséből.  Harcolni nem harcolhattam Theseus mellett, mivel én egy évvel fiatalabb voltam nála, de azért azt megígérte, hogy magával visz, hátha tudok majd valahol segítkezni. 

Így történt, hogy egy bórus, nyárvégi napon összeszedtük a holminkat és elindultunk háborúba. Már az első percektől fogva sokaknak feltűnt, hogy Theseusnál fiatalabb vagyok. Hogy még nem is harcolhatnék igazán. A bátyám már kezdetektől fogva kitűnt az átlag emberek közül: bátor volt és ambíciózus. 

Engem ez nem igazán érdekelt. Amikor csak jutott rá időm a közelben lévő varázslényeket és azok környezetét vizsgálgattam, írtam fel a noteszembe, amit már évek óta magamnál tartottam. Valószínűleg erre elég sokan tettek panaszt, mivel egyik nap arra ocsúdtam fel, hogy a bátyám egységét vezető ember irodájában ülök. Komoran, üres tekintettel nézett rám. Görnyedt háta, őszülő haja azt sugallta: nem éppen egyszerű az élete. 

-Salmander-olvasta fel a kezében tartott cetliről a nevem.- Sok panasz érkezett ön miatt az elmúlt napokban.

A hideg futott át a hátamon. Ha innen is hazaküldenek mit mondok a szüleimnek? Végleg elvesztenék a belém vetett hitemet. Próbáltam nyugodtnak és határozottnak tűnni: kihúztam a hátamat,  próbáltam elrejteni azt az eléggé észrevehető remegést, amit a beszélgetés váltott ki belőlem.

-Viszont úgy hallottam, hogy elég jó érzéke van az állatokhoz. Tudja, a testvére megemlítette. 

Most az egyszer örültem, hogy Theseus ilyen szerető báty is tud lenni. 

-És van egy apróbb csapatunk, ami pont ilyen embereket keres, mint maga. Érdekelné?

Úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről. Hirtelen elöntött az izgalom. Egy csapat? Vajon mi közük van az állatokhoz?

-Természetesen-próbáltam elrejteni a hirtelen támadt izgalmamat egy nyugodtnak tűnő hangnemű válasszal.

-Ennek felettébb örülök- vakarta meg őszülő haját.- csak egy dolog lenne. Az akció teljesen titkos, így az ott munkálkodók semmit sem mondhatnak az ott folyó dolgokról.

Bólintottam, mire intett, hogy mehetek. 

-Holnap kezd- dörmögte utánam.

Boldogan futottam vissza abba a rozoga kis építménybe, ahol a szállásunk volt. Holnaptól kezdve megmutathatom a világnak, hogy mire vagyok képes. Az örömmámor közepette azonban egy dolgot át sem gondoltam: milyen állatok lesznek ott. Pedig jobban tettem volna, ha kitalálom. Talán túl elhamarkodottan döntöttem: az áthelyezésem után nem éppen barátságos lényekkel hozott össze a sors.

______________________________________
Köszönöm ANevemnemrdekes -nek a segítséget, nélküle valószínűleg nem lenne most ez a fejezet :)