Feltétel nélkül

Fordított felállás?

Nos, nem meglepő olyan nagyon, ha azt mondom, hogy piszkosul zavart, hogy a szertárig voltam képes hagyni magam. Kissé szánalmasnak is éreztem magam emiatt. Na de megembereltem magam azért. Így mikor az osztályelnök megállt én kirántottam kezem a kezéből.
- Na hát akkor lássuk mi is itt a helyzet. - mondta s úgy tűnt ő élvezte a helyzetet. Ajtót nyitott, villanyt kapcsolt aztán csak morgolódott magában miközben szétnézett.
Én meg őt néztem, mert cseppet sem érdekelt a zűrzavar ami a szertárban uralkodott. Nem értettem, még mindig nem, hogy miért kezdett hirtelen érdekelni. Sosem figyeltem meg a hozzá hasonló okoskodó alakokat, még úgy sem, hogy a saját nememhez vonzódom. Mert így van, meleg vagyok, mégis azt hiszik legtöbben, hogy engem lányok is érdekelnek.
- Hé... Figyelsz te rám?
- Mi? - kissé elbambultam azt hiszem.
- Szóval nem. Mindegy. - azt hiszem most kissé felhúztam - Azokat a matracokat - bökött fejével az említett dolgok felé - szedd össze, rakd szépen sorba és számold is meg ha végeztél. Meg tudod csinálni?
- Meg. Nem vagyok hülye. - látszólag nem mondott semmi rosszat, engem mégis bántott a hangnem. Odébb toltam őt s mentem, hogy megtegyem amire kért.
Így telt az idő. Az osztályelnök mondta mit tegyek és én tettem. Rendesen ki is melegedtem, de nem panaszkodtam. Mikor már nem bírtam a dolgot csak lekaptam az ingem s azzal töröltem meg az arcom. Rajtam aztán nem fog kifogni egy feladat se amit az az okostojás a nyakamba akaszt.
- Ezt már büntetni kellene. - rég nem szólt, azt hittem kiment inni vagy valami.
- Micsodát? - sokszor mond olyat amit nem értek, és nem, nem azért mert hülye volnék.
- Semmi. - dobott inkább egy üveg vizet nekem, amit én természetesen megköszöntem. Hogy honnan volt neki rejtély. - Na, hadd lám megvan e minden. - s míg én ittam ő ment körülnézni. Én meg miért is ne alapon követtem őt. Azt hiszem ez volt a mai nap első helyes döntése. S miért? Csupán egy kis baki miatt, amit egyikünk se látott előre.
- Vigyázz! - a dobogók még nem kerültek sorra, és őkelme ezt elfelejtette, vagy csak túl bátor volt és nem érdekelte. S mivel így képes volt megmozgatni, lökni a halmot, ami azonnal dőlni kezdett. Én meg persze nem gondolkozva ugrottam oda és testemmel védtem őt. Nagyot csattant néhány dobogó a hátamon ami iszonyatosan fájt.
- Megőrültél? - szólt rám kissé idegesen. A földre került én meg felette támaszkodtam.
- Jah, azt hiszem. De te azért jól vagy? - mivel bólintott kisebb fintorral az arcomon másztam le róla. Fintorogtam mert fájt a hátam s mert le kellett egy dobogót löknöm magamról.
- Na mutasd magad. - felpattant olyan gyorsan, hogy észre se vettem. Karom fogta hogy megfordítson.
- Nincs semmi bajom. - nem hagytam magam. Sőt, el is húztam karom, aztán nekiálltam azokat az átkozott dobogókat a helyükre tenni, normálisan, ha egy az osztályelnökhöz hasonló emberke meglöki akkor ne dőljön össze.
- Persze. - morgolódott, hallottam, de úgy tettem mint aki nem hallja.
Hogy ő mit csinált míg én pakoltam nem tudom, de az biztos, hogy közben bizony éreztem hátam fájdalmát. De tűrtem. Nem akartam, hogy gyengének lásson, ahogy azt sem hogy rajtam röhögjön csak mert nem tudok megcsinálni egy egyszerű dolgot.
- Kész. - mondtam mikor úgy véltem nem lesz már más dolog.
- Igen. - épp csak megfordultam ő ott állt éppen előttem - Öltözz, mára végeztünk. - tette vállamra ingem. Úgy tűnik máris zavarja amit lát, ahogy lát. Pedig úgy tűnt eddig, hogy nincs ellenére hogy félmeztelen vagyok. Na mindegy.
- Ok. - s már vettem is fel ingem - Egyébként hogy értetted, hogy mára végeztünk? Máskor is akarsz még jó kisfiút játszani?
- Ha így mondod vehetjük így a dolgot is. - furán csengett a hangja és furán is nézett rám - Nem mondtam, hogy csak egy napig kell nekem segítened. - igaz. A fenébe, azt hiszem csőbe húzott. - Na ha kész vagy menjünk. Nincs kedvem ahhoz, hogy még be is zárjanak csak mert nem igyekszünk. - felkapva táskáját már indult is meg. Én meg utána mint egy ostoba kutya a gazdája után.
Utunk csak a suli kapuja előtt vált szét.
- Na csá. - intettem is neki, egy kicsit, aztán el is indultam hazafelé.
Csak hát úgy tűnt ez nem tetszett túlzottan az osztályelnöknek, mert utánam lépett, elkapta karom, aztan annál fogva rántott vissza, lökött a sulikerítésnek, majd kapott le, minden előjel nélkül. Értitek? Csak úgy lesmárolt! És én mit tettem? Őrület, de az első pillanatban lefagytam, aztán meg viszonoztam csókját. Hagytam magam felkenni a kerítésre és még élveztem is.