Feltétel nélkül

Kereslek, mert...

Teljesen elvette az eszem. De tényleg. Mindenről megfeledkeztem azokra a pillanatokra míg csókolt. Utána is csak akkor tértem észhez mikor mondott valamit, aztán beült egy érte jövő kocsiba.
A picsába! Wonho te őrült! Nem elég a mai nap még hagyod is lekapni magad? Komolyan nem vagy komplett. Korholtam magam még akkor is mikor végre hazaindultam. Egész úton azon agyaltam, hogy volt képes az az okostojás elérni mindazt amit elért. Az is eszembe jutott, hogy akkor tulajdonképpen tetszem e neki vagy mi. Na meg az is, hogy csak szórakozik e vagy sem.
Teljes tanácstalanságban értem haza.
Ettem, tusoltam, aztán lefeküdtem. De még akkor sem értettem mi miért történt. Nekem kellett volna becserkészni az osztályelnököt. Erre mi történik? Úgy tűnt ő cserkészett be engem nem én őt.
Nehezen aludtam el végül.
Ugyanilyen nehezen ébredtem fel. Fájt a hátam, fájt a fejem és sehogy se volt jó hangulatom, kedvem. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy nem megyek suliba. Egy nap lógás nem a világ, meg ha nem leszek jobban akkor irány a doki.
Egy ideig fetrengtem az ágyban. De csak míg a fájdalom fel nem keltett. Akkor muszáj volt fájdalomcsillapítót keresnem s bevennem.
A napom kb ennyiből telt. Komolyan. Azt hittem hamar rendbe jövök. Hát tévedtem. Tiszta rossz kedvem is lett. Haverok kerestek, hogy mi van velem, és én írtam is mi van. Jöttek volna, de lebeszéltem őket róla azzal, hogy holnapra jobb lesz és menni fogok. Na persze. Szép volt ebben hinni, de nem így lett. Nem lett jobb. Ezért orvoshoz mentem aki közölte nincs komoly vajon, csak egy kis zúzódás a hátamon, meg egy enyhe megfázás. E kettő miatt éreztem pocsékul magam. Kaptam igazolást, receptet mellyel mehettem a gyógyszertárba. Mikor aztán a felírt gyógyszer is megvolt mehettem végre haza. Így ez a napom sem volt túl jó. Mindez miért? Csak mert megbolondultam egy okostojás miatt. Igen. Őt hibáztattam. Csakis őt. Holott valamilyen szinten én is hibás voltam.
Miután újra otthonom melegét élveztem, nem akartam mást csak pihenni. Erre mi történik? Egy barom állat a csengőre tenyerel. Nem akartam kinyitni. Még takaróm is a fejemre húztam, de a csengő csak szólt. Kitartó öt perc csengőszó után meguntam a dolgot, felkeltem, majd enyhe fintorral arcomon mentem megnézni ki az az idióta aki nem hagy nyugton.
- Minek jöttél? - jól meglepett mikor kinyitva az ajtót az osztályelnökkel találtam szembe magam. Cseppet se voltam kedves, nem voltam jól meg amúgysem volt kedvem a szórakozásához.
- Mert mondjuk két napja nem jöttél suliba, és ha nem felejtetted volna el én vagyok az osztályelnök. Amúgy neked is szia. - mondta ezt el egy szuszra, aztán csak úgy beengedte magát otthonomba. Lestem csak, aztán fejem vakartam, majd löktem be az ajtót.
- Jól van, itt voltál, most már menj. - utána mentem. A nappaliban értem utol ahol már kabátját vette le.
- Hogy mondod?
- Jól hallottad. Nincs kedvem most a hülyeségeidhez. - eszembe jutott az igazolás. El is mentem érte szobámba. Kijönni nem tudtam onnan mert a drága osztályelnök utánam jött oda. - Ha már itt vagy... - nyújtottam is oda neki, s miután elvette én szépen lefeküdtem - Ha kimész zárd be magad után az ajtót. - takaróztam is volna, de mert olyan túlokos ebben is megakadályozott.
- Jól sejtem, hogy a hátad nem tudtad még bekenni?
- És ha így van akkor mi van? - morgolódtam - Van fájdalomcsillapító amit már vettem be. Hatni fog amint hagysz pihenni.
- Hol van az a krém? - kissé furává, aggódóvá vált hangja - Áh meg is van. - mondanom sem kellett meglátta ő magától is az éjjeliszekrényemen - Figyelj, én csak aggódom érted ahogy a barátaid is akik valószínűleg nem tudják az igazat. - felsóhajtott - Csak bekenem a hátad aztán megyek. Megígérem. Jó lesz így?
Felé fordultam s fel is néztem rá. Úgy tűnt akkor, hogy tényleg aggódik. Furcsa.
- Jó. - egyeztem bele lesz ami lesz alapon.
- Akkor ülj fel kérlek és vedd le a pólód. - kérte és ezzel ugyancsak meglepett.
- Igenis. - kötöszködtem kicsit, hogy aztán tegyem amit mond. Felültem, enyhe fintorral arcomon, majd lehúztam nagy nehezen a pólóm amit aztán magam mellé tettem.
- Aztakurva.. - azt hiszem ezt nem akarhatta kimondani mikor meglátta hátam.
- Ne nézegesd, csak kend be és kész.
- Ok, de ez...
- Nagyon csúnya. Tudom, a doki is ezt mondta, de nyugi, csak zúzódás, rendbe jön.
- Ez az én hibám. - érintette meg hátam, de úgy hogy ha nem lett volna hideg a keze akkor meg sem érzem - Kárpótolhatlak valamivel? Mondd el mi az és én megteszem. - na ez is új és igazán furcsa. De nem ez az ami meglep, hanem az hogy ezzel engem nagyon zavarba hoz.
- Kezdetnek bekenhetnéd a hátam, aztán a többit... kigondolom, vagy nem is, inkább rád bízom.
- Jó. - mondta csak, aztán hallotam amint kinyitja a tubust, majd éreztem nem sokra rá, hogy keni a hideg krémet a hátamra - Ne aggódj, vigyázni fogok, hogy ne okozzák még nagyobb fájdalmat. - olyan óvatos volt, hogy szinte alig ért hozzám. De azért... khm.. mondja már meg valaki, hogy normális e az ha valaki ennyiből fantáziálni kezd és fel is izgul? Mert szerintem nem az. Ahh.. komoly elmebaj kezdete ez én mondom. - Na, kész is vagy. Gyere, itt a pólód vedd fel, aztán feküdj el és pihenj kicsit. - fogta pólóm mikor rá néztem. Elpirultam bizony isten. Éreztem ég az arcom. - Piros vagy. - mondta is aggódón miközben bújtam pólóba - Feküdj le hamar. - még segített is - Pihenj, addig én készítek valamit neked enni.
- Úgy volt, hogy ha végzel mész. - megtaláltam végre hangom, hurrá, csak ne lenne olyan fura.
- Igen, de az ráér. Jól kell lenned, meg aztán ki kell engeszteljekek. Úgyhogy kicsit még maradok. - lezártnak tekinthette a dolgot mert magamra is hagyott. Most ő tényleg ki akar engem szolgálni vagy mi? Nem vagyok hadi rokkant, hogy ezt kelljen tennie. Különben is, barátok se vagyunk, meg semmi ilyesmi. Jó. Egyszer lesmárolt a suli előtt, de... de az más. Vagy nem?