Feltétel nélkül

Te és én

(Egy kicsit nagyon sokára, de itt a folytatás ami egyben az utolsó fejezet is. Bocs amiért sokat kellett rá várni, és azért is amiért olyan nagyon rövid.)

Csókja most olyan más volt. Másabb mint mikor a sulinál lekapott. Sokkal másabb. Közben, hogy mikor már nem tudom, de ölébe keveredtem, ő meg csak fenekem markolászta. S hogy én mit tettem? Hát semmit. Vagyis... Hát viszonoztam csókjait, hogy közben néha úgy sóhajtottam, nyögtem fel mint holmi szex hiányos kanos szajha. Észhez kellett volna térnem mikor a kocsi megállt velünk, de ez nem esett meg. Inkább csak folytattuk amit elkezdtünk. Csókjaink csak hevesebbek lettek, ahogy a többi érintkezéseink is.
- Nyuszi... - csak kicsit vált el tőlem - ha nem hagyod abba itt a kocsiban foglak...
- Oh fogd már be! - magam is megleptem, de bizony őt is. Főleg akkor mikor nekiálltam övével babrálni.
- Nem kell segítség? - úgy tűnt máris tetszik neki a helyzet.
- Nem. - mondtam ugyan, de aztán csak hagytam hadd vegye át az irányítást. Kioldotta övét, sőt le is tolta nadrágját alsóstól amint kicsit megemelkedtem. Persze amilyen heves voltam olyan bénázva szabadultam meg alsóruházatomtól. Mindezek után visszakerültem ölébe s rögtön fel is nyögtem, mert csupasz és igen élénk valója fenekemnek nyomódott.
- Szóval... - fenekemre is fogott s azt kezdte markolászni miközben kicsit mozgatott ölében. De igazából nem nagyon kellett erőlködnie, mert mozogtam én magamtól is. Túlságosan is tetszett a helyzet. - mit gondolsz mit kellene most tennem? Hm? - közben kezei fenekem ingerelték tovább - Mert meg is kellene büntetnem téged. - s itt nyögtem fel, meg martam kicsit vállaiba mert ujjai megtalálták bejáratom - De azt hiszem most nem kapsz olyan nagy büntetést. - kaptam csókot is melyet csak kis pihegősen tudtam viszonozni. Képtelen voltam értelmes reakcióra, ezért meg sem próbálkoztam vele, ahogy a beszéddel sem tettem. Csak hagytam magam sodródni az árral s élveztem amit az osztályelnök tett velem.
Nos, azt hiszem mondanom sem kellene, de megteszem, hogy az osztályelnök ott a kocsiban elég rendesen emlékeztetett az este történtekre. Hát... Én ezt nagyon nem bántam. Még úgy sem, hogy a dolog után alig tudtam normálisan járni és totál zavarban voltam.

Az a nap... Hát az azóta a nap óta eltelt egy kis idő. Hogy mennyi is pontosan? Nem több mint két hónap. S mi történt ezalatt? Csak annyi, hogy az osztályelnök és én járni kezdtünk. Én akartam megkérdezni őt, de ez ott s akkor dőlt meg mikor ezt ő tette meg megelőzve engem. Persze ezt is megelőzte egy vita mely egy féreértésből jött. Természetesen megint kissé előbb cselekedtem mint kellett volna. De mindegy, nem részletezem mert inkább csak a jobbra akarok emlékezni.
Az osztályok maradtak összevont állapotukban, mert úgy tűnt néhány ember átlaga így emelkedett. Igazán hidegen hagyott, mert valahogy nem érdekelt más az osztályelnökön kívül. És nagyon úgy tűnt néha, hogy erről ő is hasonlóképpen gondolkozik. Főleg akkor gondoltam ezt mikor úgy tűnt pár alkalommal, hogy bizony ő is tud féltékeny lenni nem csak én.

Most pedig itt vagyunk egy újabb tanítási napon, illetve egy újabb tanítási nap végén és én igyekszem nem meggyulladni a melegben. Megbeszéltem az osztályelnökkel, a pasimmal, ah de jó ezt így gondolni is, szóval megbeszéltük, hogy találkozunk a parkban mert hogy ő akar beszélni majd valamiről velem. Ehhez mérten már várok lassan egy órája rá, de ő sehol nincs. Na jó nem várok olyan régóta, de akkor is! Meleg van. Nagyon meleg. A vizem is elfogyott amit magammal hoztam. Izgatottságom csalódottság vette át mikor írtam Changkyun-nak, hogy hol van és nem jött válasz rá. Elindultam inkább haza, nem vártam tovább rá. Szomorúan ballagtam, nem foglalkozva azzal, hogy csörög mobilom, sem azzal így hogy talán az kereshet akire vártam.
- Hé... Állh meg... - emberek mentek el mellettem, de ők se hatottak meg - Te most direkt... - hirtelen állított meg valaki - direkt csináltad, hogy nem álltál meg mikor szóltam? - az osztályelnök volt az.
- Direkt. És? - elrántva karom tovább indultam.
- Most mi van?
- Hazamegyek.
- Ne haragudj, én....
- Nem érdekel már. Odahívtál, késtél, megbántottál, hazamegyek. Szia. - csak mentem tovább, erre ő újfent elkapott, karomnál fogva húzott vissza, fordított maga felé majd csókolt meg mindenki szeme láttára. Aztán eleresztett s húzott elő valamit zsebéből.
- Ezért késtem. - mondta és csatolt kezemre egy amolyan bőr karkötőt melyen egy fél szív díszelgett s az ő monogramja belevésve. Rögtön meghatott. - Nézd, olyan mint az enyém. - mutatta is a sajátját melyen meg az én monogramom volt. - Azt akartam, hogy így is nyilvánvaló legyen mindenkinek, hogy te hozzám tartozol és hogy.... - ekkor léptem meg őt, fogtam két kezem közé arcát s csókoltam meg én őt - Vegyem úgy, hogy tetszik és nem haragszol?
- Igen. - nem sok kellett volna, hogy könnyezzem annyira meghatott. Zavarom már csak mellékes utóhatás volt.
- Mostantól ez feljogosít arra, hogy beverjem bárki képét aki szemet mer vetni rád. - totál komolyan mondta mégis mosolygott.
- Akkor engem is. - ha neki lehet nekem is.
- Ez csak természetes nyuszim. - itt ölelt magához és csókolt meg kicsit - Na, most már menjünk. - kéz a kézben el is indultunk.