A felfedezett. ( BEFEJEZETT.)

11.

A fülemben éreztem a szívem dobogását. Az egyik kedvenc csapatommal találkozhatok élőben... És.. Itt lesz ő is... Félve kopogtam be a barna ajtón. A kezem remegett mint a kocsonya, és kezdtem szédülni. Vettem egy nagy levegőt, és felnéztem az égre. Mindig is imádtam az eget figyelni. Most is megpillantottam egy érdekes formájú felhőt. Mintha egy hatalmas madár lenne, aminek az eget átszelő szárnyai vannak. Csodálatos volt.
- Szia! - a hang irányába néztem, és előttem állt Young K.
- Hello. - mosolyogtam rá, és megláttam a mellette sorakozó fiúkat. Kuncogva léptem be a házba  mellettük. 
- Milyen volt limuzinnal utazni? - kérdezte Jae.
- Egész jó. Nagyon... Meglepődtem mikor megállt a kolesz előtt..
- Megértem. Nem mindennapi egy ilyen. - mosolygott Brian.
- Na gyere üljünk le. - mindiannyian bementünk a nappaliba, és leültünk. Én Sungjin, és YoungHyun mellé kerültem. Valamiért Sungjin mellett zavarban éreztem magam... Idegesítő érzés volt.
- És... Hogy jött neked az, hogy énekelni szeretnél? - tette fel a kérdést Sungjin. Ránéztem, de utána azonnal el is fordítottam tekintetem, és megállapodtam egy vázán. Szép kék színű volt, és olyan márványos mintázatú. Benne pihent három szál tulipán, amiknek élénk vörös, és sárga színe feldobta a váza kinézetét. Miután rájöttem, hogy válaszolni is kéne szóra nyitottam a szám, és mesélni kezdtem.
- Kis koromban sokat járt át hozzánk anyukám nővére. Ő minden mennyiségben imádta a zenét, és imádja a mai napig is. Ő vitt el életem első koncertjére, ami egy szimfonikus zenekar előadása volt. Szinte... Megbabonázott a sok hangszer, és különböző dallamok egyvelege. És a legjobb rész számomra az volt, mikor láthattam a fellépők arcát a tapsnál. Ragyogtak a boldogságtól. Csupán csak.. Attól, hogy valaki meghallgatta őket, és megtapsolja. Én is részese akartam lenni, ennek a csodának. Ezért is kezdtem el zenét tanulni. Na de... A szüleim nem voltak valami... Támogatóak. - néztem a fiúkra akik, mintha csak egy mesét hallgattak volna figyeltek engem.
- Ez szuper sztori. - mosolygott Wonpil.
- De akkor, hogy-hogy nem klasszikus zenét jatszol? - érdeklődött Brian.
- Hát... 11 évesen felfedeztem egy bandát. A BigBang-et. Valószínűleg ti is ismeritek. Megfogott a stílusuk. Menőnek találtam, és állandóan az ő számaikat hallgattam. Mindenáron meg akartam tanulni hangszeren játszani. Így a gitár volt az amit válaszottam. De nem fűznek hozzá valami szép emlékek, így pár évre rá, zongorázni kezdtem. - meséltem tovább.
- Melyik fajta gitáron tudsz játszani? - nézett rám Duwoon.
- Mindkettő. De jelenleg egy akusztikus gitárom van. - válaszoltam, és most egy polcra néztem. Elég különösnek találtam. Volt rajta egy csomó lemez, néhány képregény, és egy hashtag jel is.
- Melyik a kedvenc dalod tőlünk? - ránéztem Young K-re, és elgondolkoztam.
- Az Out of my mind, és... A Say Hello. De szeretem még az I need Somebody-t, és a Chocolate-t is.- mosolyogtam rá.
- Azokat én is szeretem! - kiáltotta Wonpil, mire mindenki kuncogni kezdett.
- És ki a Biasod? - nézett rám JaeHyung egy egyértelmű, " Engem mondj" tekintettel.
- Ez titok. - mosolyogtam sunyin.
- Miért? - kérdezte Sungjin.
- Mert nem szeretném, hogy vita legyen belőle. Ez legyen az én kis titkom. És talán egyszer elmondom. - vontam vállat.
- Rendben. - mosolygott Wonpil.
- De figyelmeztetlek. Ezek - mutatott Jae, Sungjin, és Young K irányába. - Nem fognak békén hagyni.
- Állok elébe. -mosolyogtam.
- Nem eszünk valamit? - vetetette fel az ötletet Dowoon, mire a fiúk nevetni kezdtek. Értetlenül néztem.
- Mindig enni akar. - magyarázta a reakciójukat Sungjin.

- Oké! Kijön velem bevásárolni? - kelt fel Brian.
- Csak azért akarsz menni, hogy megint vegyél abban a poltban valami löttyöt igaz? - kelt fel Sungjin.
- Hát... Benne volt a tervben. - vallotta be vigyorogva.
- Akkor én megyek! - mondta a fiú, és össze pacsiztak. Kuncogva keltem fel.
- Te is jössz? - nézett rám YoungHyun.
- Érdekesen hangzik. Szóval igen.
- Oké! - mondta mosolyogva, és felkapott egy szatyrot. - Akkor nyomás! - indult el.
- A maszkod! - indult utána Sungjin két maszkkal a kezében. Nevetve követtem őket.
- Vegyetek húst! - kiabált utánunk Dowoon, mire mindenki nevetésben tört ki. 

Miután megvettük a húst, a játék részlegen keresztül indultunk ahhoz a kávézó féleség felé. Egyszer éreztem, hogy valami a hátamnak ütközik. Hátra néztem, és a két maszkos srác két különböző irányba nézett. Felhúztam az egyik szemöldököm.
- Ki volt az? - kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Ő! - mutattak egymásra, és ártatlanul néztek rám. Bár az egész arcukat nem láttam, a szemükben huncut csillogás bújkált. Oda léptem a teniszlabdákhoz és megdobtam mindkettőt.
- Hey! - nevetett fel Young K. Aztán visszadobta a labdát. Ezután Sungjin is megdobott, és kezdetét vette egy "labda háború".
Lassan az összes labda elfogyott, így mindenki magához vett egyet. Szúrós szemmel figyeltük a másikat, és vártuk ki dob először. Összemosolyogtam a barna hajúval, és végül egyszerre dobtuk meg a színes hajút, aki felnevetve nézett ránk.
- Ez árulás! - nevetett tovább.
- Nem. Csak okos voltam. - mondta büszkén a barna, én pedig kissé lefagyva néztem mögéjük. Hátra fordultak, és egy nő a kislányával meglepve figyelt bennünket. Egy kínos mosollyal kezdtem felszedni a labdákat a földről.
- Turisták. -a nő csak ennyit mondott, és tovább állt. A fiúk nevetve segítettek nekem. Végül mindet visszatettük a helyére, és a kávézó felé vettük az irányt.
- Oké, akkor én még nem kóstoltam a... - nézett végig a kínálaton a Kanadai.
- Szereti " kivégezni " az étlapokat. - nézett rám Sungjin. Ránéztem.
- Érdekes elfoglaltság. - mondtam viccesen, mire kuncogott.
- Az. - válaszolta.
- Mocha-t még nem ittam. - pillantott az eladó lányra, és meg is rendelte. Én egy Flat White-ot kértem, Sungjin pedig egy egyszerű Jeges kávét. Helyet foglaltunk egy asztalnál, és én érdeklődve néztem őket.
- Na és, hogy fogtok inni? - mosolyogtam. Egymásra pillantottak aztán rám.
- Elvitelre kellett volna kérni... - vakarta meg fejét Sungjin. Kuncogtam. 
- Megyek és megbeszélem a hölggyel. - kelt fel, és már újra a sorban várt. Én belekortyoltam a kávémba, és az engem figyelő fiúra néztem.
-Hm?
- Kedveled?
- Kit? - emeltem el számtól a forró italt.
- A kávét. - mondta szarkasztikusan, aztán kedvesen nézett. - Hát Bob-ot.
Felnevettem. El is felejtettem, hogy sokszor így hívják, mert hasonlít egy mese figurára.
- Nos? - kíváncsian figyelt, és várta a válaszom.
- Lehet. - újra az italba kortyoltam, és elnéztem.
- Ezt egy igen-nek veszem. - hallottam a hangjában, hogy vigyorog. A barna hajú irányába néztem, és láttam, hogy kedvesen diskurál a pultos lánnyal. Egy furcsa érzés járt át, amit nem értettem teljesen. De rájöttem, mikor az előttem ülő felnevetett.
- Igen. Ez egy erős igen. - bólintott. Visszanéztem rá.
- Hogy érted? -letettem a bögrét az asztalra, és a színes hajút figyeltem. De önkéntelenül is Sungjin felé pillantottam néha-néha.
- Féltékeny vagy. - ivott most ő a kávéjába.
Féltékeny?... Én?.. Újra a pult irányába fordítottam tekintetem.
Igen... Féltékeny vagyok...