Lehet, hogy igazuk volt...

10.rész

- Yuuki szemszöge -

Mivel a tanárunk valamiféle teminátor lehet, kicsengő után körülbelül 10 perc alatt képes volt kijavítani a dolgozatokat. Eddig mindenki benn maradt a suliban, hogy megtudja az eredményét, azaz hogy hazamehet-e vagy itt kell-e maradnia suli után. Én az itt maradók 5 tagos táborát erősítettem, és velem együtt Katsuo is.

Egy erős 3 ponttal kellett kuksolnom a teremben, kétségbeesetten próbálni kilogikázni a feladatokat, egészen amíg a tanár nem jön ide elmagyarázni a leckét. A rajtunk kívül lévő 3 ember mind 20 ponton felül teljesített, így természetesen ők jöttek elsőnek, hogy hamarabb elmehessenek.

Fél óra alatt a harmadik diák is kitette a lábát a teremből, így egyedül én és Katsuo maradtunk hátra. A tanárunk, hogy időt spóroljon, Katsuot elém ültette, és így a magyarázását mindketten hallhattuk. Viszont, az én lassú és hülye fejemmel középtájon elvesztem a mondandójában, és végül már csak kapkodtam a fejem a feladatlapon, igyekezve fenn tartani a tempót. Katsuonak viszonylag könnyen ment. Képes volt azonnal feldolgozni amit a tanár hablatyolt, és egy idő után már magától csinálta a feladatokat, én pedig még mindig csak kétségebeesetten próbáltam felfogni az anyagot.

- Akkor leellenőrzöm, hogy eddig hova jutottatok. - szedte fel az én és Katsuo lapját, majd gyorsan átfutotta rajta a szemét. - Katsuo-kun, te 32 ponttal nyugodtan mehetsz haza. Yuuki-kun, te viszont itt maradsz. 13 pontot értél el. Mit nem értettél?  - nézett rám lenézően.

- Semmit, tanár úr. Semmit. - adtam meg őszinte válaszom. Azt a 10 pontot is csak Katsuótól lestem le.

- Miért nem figyeltél? - kérdezte szúrós tekintettel.

- Próbáltam, de nem értettem. - sütöttem le a szemem.

- Hahj... - sóhajtott. - Melyik része volt a legnehezebb? - tette az asztalomra a lapot.

- Ööhm, ez itt. - mutattam rá az egyik feladatra.

- Rendben, akkor elmagyarázom. Először is itt.. - kezdett el volna tanítani, viszont az egyik tanár benyitott.

- Öhm, elnézést, el lehetne kérni magát egy pillanatra? - nézett a tanárunka, aki csak bólintott, és elindult az ajtó felé.

- Katsuo-kun, te miért vagy még itt? - nézett vissza a helyén ülő Katsuora.

- Megvárom Yuut. - mondta. Megvár engem? Miért? Menjen hazafele!

- Értem. Akkor ez esetben elmagyaráznád Yuuki-kunnak a feladatot, amíg távol vagyok?

- Persze. - bólintott, és a székét megfordítva enyhén rádőlt a padomra, amíg a tanár kiment a teremből. Klassz, most egyedül maradtam Katsuoval, mintha már alapból a mai napon nem történt volna elég zavarba ejtő dolog!

- Szóval, hol akadtál el pontosan? - kérdezte Katsuo.

- Az közepétől körülbelül, de az elejét még úgy ahogy értem. De ahol lemaradtam az öhm.. - fordítottam meg a lapot. - itt lenne. - mutattam rá az egyik feladatra.

- Oh, ez könnyű. Ez csak annyiból áll hogy... - kezdte el mondani az anyagot. Őt valahogy sokkal jobban megértettem, mint a tanárt. Talán azért, mert Katsuohoz közelebb állok, és jobban bízok is benne. Vagy csak jobban szeretem Katsuo kellemes hangját, mint a tanár rekedtes, monoton beszédét. Folyamatosan írtam a feladat levezetését, így nem láttam Katsuot, csak a lapot, viszont így is éreztem magamon a tekintetét. A feladattal egy-kettőre meglettem, és készen álltam a lecke következő részére.

- Oké, ezzel megvagyok. Mi a kövi..? - emeltem fel a fejemet, úgy, hogy nem számítottam arra, hogy ha ezt megteszem, akkor Katsuo és köztem alig lesz egy fél centi.

Bakker, bakker, bakker, nagyon közel van!

Mindkettőnkben megakadt a szó, nem tudtunk mit mondani, mit csinálni. Mindketten csak némán meredtünk egymásra. Érdekes, még ilyen közelről sosem láttam a szemeit, pedig sokkal szebbek, mint hittem. A világoskék, szinte már fehér színekkel ölni lehetne, ha a pupillája körül nem lenne egy kellemes sötétkék. Alul zöldesebb, így egy gyönyörű szép türkiz árnyalata van.

Olyan közel van hozzám...

Elég lenne egy kis mozdulat, ahhoz, hogy.. csókolózzunk...

Várjunk, miket gondolok én?! Vagy egyáltalán miért!? Ez az érzés, ahogy nyom a mellkasom, menjen már el!

...Francba...

...Tényleg beleszerettem Katsuoba...

- Elnézést, hogy elmentem. Hova jutottatok? - rontott a terembe a tanárunk, amire mindketten elkaptuk a fejünket egymástól.

- Ö-öhm, készen lett egy feladat. - válaszoltam, még mindig zavarban az előbb történtektől.

- Add, átnézem. - sétált oda a padomhoz a tanár, én pedig a kezébe adtam a lapot, ahogy kérte. Gyorsan átfutotta, és meglepődött arccal tájékoztatott. - Mind jó volt, és mivel ez egy nagyobb feladat volt, 21 pontod van ezzel. - tette le az asztalomra a lapot.

- Tanár úr, a többiben is segíthetném Yuut? - kérdezte Katsuo. Ember, te nem vetted észre hogy fél perce mi játszódott le köztünk?! Miért is szerettem beléd..

- Látom, neked jobban megy mint nekem, szóval ha nem gond, igen. - indult el a tanári asztalhoz. Katsuo mosolyogva visszafordult hozzám, ami igazán összezavart. Miért is mosolyog? Élvezte, hogy ilyen zavarban voltam? Vagy pedig azt élvezte, hogy közel volt hozzám?

Vagy csak szimplán szeret engem tanítani, nem kéne belegondolnom túl sokat...

- Gyorsan csináljunk meg két kisebb feladatot, és menjünk haza. - mondtam tekintetemet szigorúan a lapon tartva.

- Oké, mi lenne ha ez a két feladat - kapta ki előlem a feladatlapot, ezzel a tekintetemet elvándoroltatva felé. - ez, és ez lenne? - mutatott két egyszerűbbnek tűnő feladatra.

- Nekem oké. - vettem vissza a lapot, és megfogadtam, hogy amíg itt vagyunk, le nem veszem a szemem róla. Katsuo jól elmagyarázta, hogy is kell megoldani a feladatokat, mint az előbb is. A tanárunk nem nagyon foglalkozott velünk azon kívül, amikor odavittük neki a lapomat átnézésre.

- Pontosan 30 pont. Elmehetsz. - rakta el a lapot.

- Ez az! - szorítottam ökölbe egyik kezem magam előtt. - Megyünk, Katsuo? - kaptam fel a táskámat.

- Aha. - tette ugyanezt ő is, és együtt elindultunk a kijárat felé. Hamar leértünk a suliudvarig, ezzel együtt az iskola kapujáig. Kiléptünk az utcára, és hazafelé vettük az irányt. Én, ahogy szoktam, nem csak a lábam elé, hanem az egész környezetemet pásztáztam, így képes voltam észrevenni az út másik felén haladó bátyámat, Yoshit, amint egy másik, nála úgy egy fél fejjel magasabb, vörös hajú, eléggé rosszfiúnak kinéző srác a falnál tartja őt egyik kezével. Most kéne neki lekapnia Yoshit, mint a filmekben, nem?

A bátyám ijedten nézett a fiúra, majd félelmében körülnézett, így meglátott engem is. Elég kínos szemkontaktus volt, ha engem kérdeztek. Úgy éreztem mondanom kellene valamit, még ha nem is értem teljesen a szituációt. Fussak oda, és lökjem el tőle a fiút? Csak hagyjam és menjek tovább? Nem, ez bunkóság lenne...

- Figyelj, Yoshi! Én nem bánom ha meleg vagy! - döntöttem el a reakciómat, azaz odaüvöltöttem neki. A mellettem álló Katsuo jót röhögött ezen, a fiú felhagyott a bátyám falhoz nyomásával, és gyilkos tekintettel méregetett az út másik széléről, majd dühösen cümmögve otthagyott minket. Yoshi szemében egyszerre kavargott a köszönete és az utálata irántam, miközben átballagott a mi oldalunkra.

- Yuu-kun, erről senkinek egy szót se, Katsuo-kun, ez rád is vonatkozik. Ezt otthon megmagyarázom, oké, öcsi? - nézett rám.

- Aha. Jössz velünk haza, gondolom.

- Jó hogy. - indult el, mi pedig követtük.