Angyal Krónikák 1. - Azrael, a Halál angyala ✔(Átírás alatt)

12. fejezet: Emlékek nélkül

Emily a vigyorgó férfi láttán behunyta a szemét, és próbálta azt hinni, hogy képzeli azt, hogy Lucifer, a Pokol ura megjelent a házában. Azonban, mikor kinyitotta újra szemeit, a férfi még mindig ott volt, és kaján vigyorral az arcán nézte a nőt.

- Lucifer! - szólt Emily kelletlenül a bukott angyalhoz, aki vigyorogva integetett neki.

- Hello, szépségem, rég találkoztunk - mondta Lucifer, miközben kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.

- Mit akarsz? - kérdezte a nő szúrós szemekkel nézve a férfira. - Nem érek arra rá, hogy most veled foglalkozzam. Gyere vissza, mondjuk akkor, ha ráérek. Bár várj, azt hiszem soha nem fogok ráérni veled beszélgetni - mondta Emily és újra az ecsetéért nyúlt volna, de ekkor hirtelen Lucifer egy pillantás alatt mellette termett és megragadta  az egyik kezét.

Emily meghökkenve nézett a férfira,  aki el sem engedve a kezét, szorosan magához húzta a szabad kezével, amitől olyan közel kerültek egymáshoz, hogy szinte érezték a másik lélegzetét és hallották egymás szívdobbanását. A nő próbált kiszabadulni Lucifer szorításából, de az észrevéve, mire készül, elengedte a kezét, majd azzal a kezével is megragadta Emily derekát. A nő egy visszafojtott nyögést adott ki, amin Lucifer elvigyorodott.

- Ejnye, kislány, szabad így beszélned azzal, aki megmentette az életed? - kérdezte végül a nő füléhez hajolva. - Ha a Pokol egyik teremtménye lennél, ezért már kivágtam volna a nyelvedet - mondta a férfi mosolyogva.

- Oh, de sajnálom, csak nem megsértettem fenségedet, mert nem beszélek olyan szépen magával, ahogy az várható? - kérdezte megforgatva szemét Emily. - Ezt kellene mondanom, de nem vagyok az a megalázkodós fajta, és nem vagyok olyan, akit meg lehet félemlíteni - mondta a nő, majd megpróbált kiszabadulni a férfi karjaiból. - Eressz már el, mint mondtam dolgom van, és nem érek arra rá, hogy veled játszadozzam! 

Lucifer döbbenten nézte a nőt, aki képes volt neki, a Pokol urának visszabeszélni, pedig erre még soha nem volt példa, mióta csak ő a Pokol uralkodója. Mindenki fél tőle és nem merik kimondani, azt amit éreznek, de ez a halandó nő,  tudja kicsoda ő és mégis képes szembeszállni vele. 

A férfi a nőt nézte és egyre inkább olyan érzése volt, mintha már látta volna valahol, mintha fontos lett volna a számára. Azonban bárhogyan is próbálkozott, nem tudott rájönni, ki ez a nő, aki olyan érzéseket kezdett felszínre hozni benne, amit Yofiel óta nem érzett.

  - Vigyázz, szépségem, mert kedvemre való ez a fajta viselkedés - simogatta meg lágyan a nő arcát. -  Szeretem az olyan nőket, akik ennyire bátran képesek szembeszállni velem, igazi felüdülés  számomra, ha valaki nem ugrik nyomban a karjaimba. Azonban bármennyire is hadakozol, ellenállhatatlan vagyok, ezért előbb vagy utóbb te is a karjaimban fogsz kikötni, mint a legtöbb hozzád hasonló nő  - vigyorgott Lucifer és a nő rosszallóan nézett vissza rá.

- Nekem meg egyáltalán nincs kedvemre, hogy ilyesmiket mondasz nekem. Soha nem fogok a karjaidba omlani, nem szeretem a fajtádat - mondta Emily és Lucifer csak félrehúzta a száját.

- Ne légy ennyire biztos benne, aranyom. Meglátod, egyszer az enyém leszel  - mondta Lucifer, majd lassan elengedte a nőt, aki végre hátrahúzódhatott a férfitól.

Lucifer csak mosolygott arckifejezésén, ami dühöt mutatott irányába, de ez a viselkedés is csak még jobban arra ösztönözte őt, hogy meg akarja szerezni magának a nőt. Emily végül újra kezébe vette az ecsetét és Luciferről megfeledkezve próbált munkájára koncentrálni. 

A bukott angyal egy ideig szótlanul figyelte a nőt munka közben, majd amikor egy rakoncátlan tincset a füle mögé rejtett, Lucifer döbbenten bámulta őt. Annyira ismerős mozdulat volt ez számára, mintha többször is alkalma lett volna közelről látni ezt a mozzanatát.