§Hi!§

2.6K 85 4
                                    

Pár órás repülő út után hót' halál kómásan vánszorogtunk le a repcsiről. Nem tudom mi van velem, mert alapjábavéve jól bírom a repülést, de ez az út....még visszagondolni is fujjjjjjjj. Mindegy. A lényeg, hogy mostmár úton vagyunk a házunkhoz. Már nagyon várom a találkozáts Chloeval. Tudom...elmondtam már kismillió egyezerszer, de már alig várom, hogy lássam. Múltkor, mikor felhívtam és hallhattam a hangját...az...az valami mesés volt. Ekkor az autó leparkolt a ház előtt. Luke rögtön ki is pattant és a kulcsot elöszedve, nyitotta ki az ajtót és rohant be a házba. Szegény...biztos hívja a természet. Nora épp Calumot próbálja felkelteni, kisebb-nagyobb sikerrel. Mikey és én kimásztunk a kocsiból és elkezdtük kihalászni a bőröndöket. Mindent szépen, ügyesen bepakoltunk a házba, aztán a sofőr haza is ment a családjához. Ja, és persze előtte Calumot is sikerült felkelteni és betámogatni a házba. Luke, Mikey és én szét osztogattuk a bőröndöket, majd mindenki elvonult a saját szobájába. Ledobtam a bőröndömet az ajtó mellé, majd a telómma a kezembe beugrottam az ágyamba. De hiányzott már ez! Ránéztem a telefonomra, mely az időt mutatta. 16:07. Már biztos végzett a munkahelyén. Azzal megnyitottam a messengert és a Chloeval való beszélgetésünkre kattintva, írni kezdtem.

Ash❤: Szia Chlo! Megérkeztünk Syndeybe és már otthon is vagyok. Innentől bármikor találkozhatunk.

Elküldtem az üzenetet, majd nem telt bele 15 perc már is jelzett a telefon, hogy megérkezett a válasz.

Chloe💜❤: Szia Ashton! Remélem semmi gond nem volt a repülő úton. Nekem a hét bármelyik napja jó, hogy találkozzunk. Ez már csak tőled függ.

Ash❤: Minden remdben volt.

Chloe💜❤: Örülök.

Ash❤: Mondjuk...a csütörtök jó lenne?

Chloe💜❤: Persze.

Ash❤: És kb hánykor? és hol?

Chloe💜❤: az úgy jó lenne, ha 14:30ra odajönnél a kávézóhoz és onnan meg elmennénk....mit tom én...mondjuk sétálni vagy valami?

Ash❤: Tökéletes.

~ a találkozás napja ~

Chloe szemszög

14:05. Már rettenetesen izgulok, hogy milyenek leszenek a reakcióink egymásra. Kb 25 perc és Ashton itt lesz. Remélem. Szorgosan törölgetem a poharakat, mikor Jack megszólal.

- Na, mi újság Chloe?

- Mi lenne? Semmi.- kuncogtam.

- Hogy van a kis barátod?- erre a kérdésére felkaptam a fejem.

- Öh...milyen barátom?

- Nyugi. Bryana mondta, hogy van valamilyen kis palid.

- Nincs semmilyen palim. És amúgyis...mikor beszélgetsz te Bryvel?

- A múltok mikor a főnökével itt beszélgettek én vittem nekik a rendelést. Akkor mondta.- sorolta el Jack.

- Áh...értem.

- És találkoztatok már?- kíváncsiskodott a göndör hajú srác.

- Még nem. Elvileg ma fogunk.

- Na az jó! Sok sikert kislány!- veregette meg a vállam, majd tovább állt. Ekkor csipogott a telefonom, mire a szívem őrült tempóba kezdett verni. Farzsebemből elő húztam a telefonom, majd megnyitottam a messengert.

Ash❤: Szia Chloe! Ne haragudj, de közbe jött valami és nem tudok menni. Remélem nem baj. Majd máskor bepótoljuk.

Mikor ezt olvastam éreztem, hogy valami kettéhasadt bennem. A szívem. Berohantam az öltözőbe és földhöz vágtam a telefonom.

The Message [A.F.I.]  ||BEFEJEZETT||Where stories live. Discover now