Sherlock Novelláim

-1- Sherlock és az érzelmek

Sherlock x Olvasó

______________________________________

Kiszálltam a taxból a Baker Street előtt és egy csomó fotós elkezdte kattogtatni rám a fényképezőgépét. Ahogy végre sikerült bejutnom a házba kifujtam a levegőt amit eddig bent tartottam. Sherlock a sztár és engem is simán lefotóznak. Mit ne mondjak eléggé idegesítő már. Mindig ez vár ha ide jövök.

Felmentem a lépcsőn és benyitottam a titokzatos és egyben rumlis szobába. Sherlock épp ekkor tette le a hegedűjét és rám pillantott.

-Téged is idegesít?-kérdezte hirtelen.

Egy pillanatig nem jutott eszembe mire gondol aztán rájöttem Sherlock valószínűleg gondolat olvasó így nem is gondolkoztam azon tovább, hogy honnan tudja mire gondolok.

-Igen...- nem tudtam tovább mondani azonnal a szavamba vágott.

-Pletykálni fognak ugye tudod? Egy nő aki napi rendszereséggel jár fel a Baker Street-re kitudja miért?-mondta szórakozottan amire én csak a szememet tudtam forgatni.

-Igazából nem nagyon érdekel, de kellene egy kis segítség...-néztem zavartan oldalra, de mivel Sherlock Holmes-al állok szemben, biztosan nem tudtam leplezni a gondom apróságát.

-Már megint?-kérdezte kis idő elteltével.

-Mi az,hogy már megint?-néztem rá hitetlenkedve.

-Megint téged akarnak felkérni műsor vezetőnek amire te már többször is nemet mondtál mert nem szeretsz közönség előtt beszélni?-ezt szinte olyan könnyedséggel mondta mintha tegnap erről beszéltem volna vele teázás közben és most éppen felelevenítette volna a történteket, de NEM mert én nem is beszéltem neki róla.

-Oké tényleg nem tudom, hogy csinálod, de igen ez a baj.-tártam szét a karom tehetetlenül.

-Ebben mi olyan szörnyű?-huppant le a székébe és úgy nézett fel rám azokkal a világító írisz szemeivel.

-Hát nem érted? Lámpa lázas vagyok én egy ilyet nem tudnék levezényelni. De várjunk ezt te miért is értenéd,te imádod jártatni a szádat.-dobtam le magam John fotelébe és durcásan néztem rá.

-Miért dolgozol ilyen helyen?-kérdezte mintha megse hallotta volna az előbbi beszólásomat.

-Nem műsor vezetőként dolgozok én csak egy fotós vagyok a stúdiónál. Ne kérdezd miért kérnek meg ilyesmire.-temettem a tenyerembe az arcomat.

-Mert tudják,hogy túl kedves vagy, vagyis mindent elválalsz...-sorolta de azonnal közbe vágtam.

-Mi? Ez nem igaz csak egyszer fotóztam le a műsor vezetőt és azóta piszkál, hogy egyszer mehetnék mint "műsorvezető társa ként", de persze mindig nemet mondtam.

-Akkor mi ezzel a probléma, mondj nemet és kész.

-Ez nem ilyen egyszerű. Ahj honnan is tudnád...

-Lelkiismeret furdalásod lenne ha nemet mondanál?-leplezett le azonnal, de persze letagadtam.

-Nem, csak... -és itt jött a kínos csend mert nem tudtam mit mondja erre ha egyszer igaz.-Volt már lelkiismeret furdalásod?-pillantottam Sherlockra aki a meglepő kérdésre rejteni próbálta az enyhe zavarát.

-Nem emlékszem, biztos... - arckifejezésemet látva azonnal elcsendesedett és legyintett a kezével.

Én csak összehúzott szemekkel kémleltem. Lehetetlen, hogy nincsenek érzései. Mindenkinek vannak.És én tudom, hogy neki is vannak.

-Ne mondj semmit, tudom mire gondolsz.-állt fel és az ablakhoz lépett, és a kottáit kezdte tanulmányozni.

-Sherlock. -kezdtem nyugodt hangon.-Tudod néha kellene az érzéseidről is beszélned. Nem egészséges ha magadban tartod ezeket az alapvető dolgokat.

-Egészséges az...

-Ne! Ne kezdj el magyarázni az egészségről olyan szavakkal amit nem is értenék csak hallgass meg.-vágtam a szavába.

Egy bólintással jelezte, hogy folytassam és elfordult tőlem és kifelé bámészkodott az ablakon.

-Nem szeretnélek piszkálni vagy bármi ilyesmi csak azt szeretném ha meghallgatnál az érzéseiddel kapcsolatban. Mindig hajtogattad, hogy nem hagysz utat engedni az érzelmeknek, ami persze lehetetlen mert mindenkinek vannak. Te mindenkin észre veszel mindent és had mondjam el neked én is ki tudok belőled olvasni dolgokat. Szóval akkor kezdem a legszembetűnőbbel. John. Aki a legjobb barátjának nevezett téged és én tudom, hogy ez fordítva is igaz. Nyilvánvaló. Rengetegszer adódtak olyan helyzetek ahol a John-nal való kötődések egyértelműen feltűntek. És ez persze teljesen rendben is van. Jó ha az embernek van egy barátja, vagy akár legjobb barátja. Becsűld meg John-t, megéri. Na és persze a bátyád Mycroft. A testvéri szeretet is látszik rajtad ami még emberibbé tesz és Mycroft is mindig nyomon követ téged, vajon miért? A sok aggódás Mycroft-nál amit ő is próbál leplezni, de mind hiába. Na és persze a szüleid. Ezt lehet hülyeség is felhozni, de a szüleit mindenki szereti, kivéve az akinek megvan rá az oka, hogy ne szeresse, de szerencsére téged ez a veszély nem fenyeget. És hát persze sorolhatnék még pár embert, de szerintem érted, hogy miről beszélek. -fejeztem be az őszinte mondandómat elégedetten.

Egy ideig csend volt, aztán egyre hosszabra nyúlt a hallgatás úgyhogy kezdtem azt hinni, hogy állva bealudt vagy inkább nem is érdekelte, hogy miről beszélek.

-Sherlock? -szólítottam halkan, de nem érkezett válasz.

Felálltam John foteléből és mögé sétáltam.

-Én csak...szóval amit láttam rajtad azt mondtam el, nem bántásból, de szerintem nem volt ebben semmi bántó... -kezdtem el magyarázkodni majd mivel feltűnt, hogy rég szólt volna, hogy fogjam be ha ez lenne a baj úgy hogy nem folytattam.

-Sherlock... -tettem a vállára a kezemet majd jobb oldalára léptem és ekkor láttam azt amit eddig még soha.

Sherlock szeme csordultig volt könnyel és látszott, hogy alig bírja vissza tartani. Szemei megcsillogtak a napfényben és nekem azonnal elolvadt a szívem ettől a látványtól.

-Na gyere ide! -húztam magamhoz és ölelésbe vontam vékony testét.

A legmeglepőbb dolog akkor történt amikor éreztem kezeit a hátamon és, hogy a vállamba temetett arcával ölelt vissza. Életemben először mondhatom, hogy ennyire boldog nem nagyon voltam még. És ebben az ölelésben minden benne volt, főleg az érzések.

De persze magamban diadalmasan elkönyveltem, hogy sikerült megsíratnom Sherlock Holmes-t.