Szent Johanna Gimi ~folytatás

1.

El sem hittem, hogy végre a kezemben tarthatom a kisfiamat, akit kilenc hónapig hordtam a szívem alatt. Csodálatos érzés volt!
-Drága, kicsi fiam!-suttogtam neki, miközben lehunytam a szemem.
A kórházi ágyon feküdtem, a mellkasomon a kisfiammal, jobb oldalamon Dave-vel, aki a kezemet fogta. Megszorítottam a kezét, mire odahajolt hozzám és adott egy puszit a homlokomra.

Két nappal később hazamehettünk.
Nagyon jó érzés volt belépni a lakásba, végre otthon lenni. Benit lefektettem az ágyunkra és én is mellé bújtam.
Az elkövetkezendő héten Dave otthon volt velem, segített kicsit rendet rakni. Aztán miután Beni már elmúlt egy hetes Dave visszament dolgozni, így én otthon maradtam a hétköznapokon Benivel kettesben. Na persze nem unatkoztam! Se ő, se én. Reggel mire felébredtem Dave már elment dolgozni, így én megreggeliztem, majd Benit a kanapéra fektetve neki láttam a dolgoknak, amiket meg kellett csinálni. Mint minden normális háztartásban a házimunkákat, mosás, hajtogatás, mosogatás, egyszer-egyszer takarítás; egyszóval azért volt dolgom. Persze nem egyszerre csináltam mindet, hanem amikor kellett. Meg persze főztem, pihentem, vagy csak egyszerűen figyeltem ahogy Beni alszik mellettem. Amikor már három hónapos is elmúlt, a kicsi már kíváncsian figyelt engem, figyelte ahogy beszélek hozzá, mosolygott, nézte a játékait, egyszóval már ,,szociálisabb" volt. Aztán csak nőtt, nőtt, és egyre nagyobb lett.
Amikor betöltötte a második életévet, új fordulatot vett az életünk. Dave éppen nem volt otthon, amikor kiderült, hogy ismét terhes vagyok. Ahogy a fürdőszobában állva a kezemben tartottam a pozitív terhességi tesztet, hatalmas boldogság kerített hatalmába. Mosolyogva mentem vissza Benihez a nappaliba, aki a szőnyegen játszott. Este, amikor Dave hazaért, éppen a konyhában főztem.
-Sziasztok! Megjöttem!-jött be a lakásba.
-Apa! Apa!-kiabálta Beni, és odaszaladt hozzá.
Dave, kezében Benivel, bejött a konyhába.
-Szia drágám!-adott egy puszit a számra.
-Szia!
-Milyen vidámak vagyunk ma!-nézett rám gyanakodva.-Valami történt amiről nem tudok, de tudnom kéne?
-Lehetséges-mondtam sejtelmesen. Közben kiraktam a tányérokat az asztalra, beültettem Benit az etetőszékbe, és Dave-vel együtt leültem.
-Képzeld-vettem egy nagy levegőt.-Ma csináltam egy terhességi tesztet.
-Komolyan? És?-nézett rám Dave kíváncsian.
-Pozitív.
Dave nagyon örült a hírnek, csakúgy mint Beni, aki bár nem sokat értett az egészből, de látta, hogy mi örülünk, ezért ő is örült.
-Benikém! Lesz kistestvéred! Mit szólsz hozzá?-kérdezte Dave tőle, mire Beni csak nevetett, és gügyögött. Beszélni még nem nagyon tudott. Csak alap dolgokat mondott.

A következő hét és fél hónap azzal telt, hogy megvettük a szükséges dolgokat, amik kellettek, bár koránt sem annyit, mint Beninél, mert tőle meg megvolt egy csomó dolog. Aztán kiderült, hogy Beninek húga lesz, merthogy második gyermekünk úgy döntött kislány lesz.
Teltek múltak a hetek, és hamarosan megszületett Felmayer Szonja. Nála is -csakúgy mint Beninél- minden simán ment, így egy nappal a szülés után hazaengedtek a kórházból.
Ezután békés, otthon együtt töltött napok következtek. Dave ismét egy hét után ment dolgozni, de például anyukám sokat volt nálunk, csakúgy mint Kitti (a húgom), aki éppen otthonról dolgozott, így át tudott jönni. Beni nagyon aranyosan, kedvesen és felelősségteljesen fogadta a húgát. Sokat nézte, ahogy alszik, amikor ébren volt beszélt hozzá. Sokat játszott vele amikor már pár hónaposan figyelte amit mondtunk neki.
Az egyik ilyen délután amikor Szonja a kanapén feküdt Beni pedig mellette ült és játszott vele, én az ajtóban állva néztem őket, és épp azon gondolkodtam, hogy ez csak egy hétköznapi szerda délután, amikor csörgött a telefonom. Kimentem és felvettem az ebédlőasztalról a mobilomat. Rányomtam a zöld gombra, és beleszóltam.
-Szia Kitti!
-Kinga! Segítség kéne!-szólt bele a húgom. A hangja rémültnek hangzott. Megijedtem.
-Baj van?-kérdeztem gyorsan.
-Öhm.. igen vagyis nem! Csak karamboloztam és....
-Mi?-rémültem meg, mostmár totálisan.
-Nem nem! Semmi bajom! Csak az autóm teljesen összetört, és itt vagyok egyedül nem tudok mit csinálni, mert nem tudok hogy hazamenni!-panaszolta.-El tudnál értem jönni?
-És Gergő?-kérdeztem, mert nem értettem miért engem hívott, és miért nem a pasiját.
-Üzleti úton van.
-Ja tényleg! Basszus Kitti, nem a te hibád, sietek, de tudod itt vagyok két kisgyerekkel...
-Tudom, nem baj ha nem sietsz annyira csak gyere, mert amúgy... nem Budapesten vagyok...
-Hanem hol?-akadtam meg, mert ezt az apró részletet elfelejtette közölni.
Kitti elmondta, hogy az egyik gimis osztálytársát ment meglátogatni, de nem jutott el oda, mert karambolozott. Az osztálytársának meg nincs kocsija, a tömegközlekedés pedig nincs ott, mert ez vidék, és stb. Gyalog pedig messze volt. Mindegy, a lényeg hogy Kitti megmondta a címet, mire beírtam a waze-be (navigációs alkalmazás), mire kiírta, hogy 3 óra 27 perc az út. A fejemet csóválva gyorsan összepakoltam pár dolgot amire szükségünk lehet.
-Beni, gyere indulunk!-léptem be a nappaliba.
-Hova medünk?-kérdezte kíváncsian a kisfiú.
-Elmegyünk Kittiért vidékre-válaszoltam. Közben felöltöztettem Szotyit, és beraktam az autós ülésébe.
-Gyere ezt vedd fel-adtam Beni kezébe a pulcsit.-Jó melegen kell felöltözni; hideg van.
-Téj van?-nézett ki az ablakon.
-Nem de mindjárt az lesz. Már csak egy hónap-mondtam, miközben feladtam rá a kabátját, és én is felöltöztem.
Bekötöttem a kocsiba a gyerekeket -Benit hátra a kisgyerek ülésbe, Szotyit pedig előre, magam mellé a babaülésbe, mert ki lehetett kapcsolni a légzsákot (és mint tudjuk, akkor lehet előre rakni babaülést). Bezártam a házat és elindultunk.
Nagyon sokára odaértünk Kittihez, aki talált egy kávézót és oda beült, hogy ne fagyjon meg.
Rácsörögtem, mire kijött, és beszállt a kocsiba, Beni mellé.
-Huh, de hideg van! Sziasztok!
-Na mit csináljunk?-kérdeztem.
-Nem tudom. Az osztálytársamat lemondtam-mondta Kitti.
-Miért?
-Nem tudom. A kocsi miatt papirokat kell intéznem, meg egyébként is! Már elment a kedvem-tette még hozzá. Kérdőn néztem rá, mire csak legyintett.
-Oké, a te dolgod!-hagytam rá.-De akkor most?...-az órámra néztem. Elég késő volt, fél kilenc.-Nincs túl sok kedvem most hazavezetni. Ráadásul esik az eső, és a hideg miatt lefagynak az utak. Most autópályázzunk?-néztem a húgomra.
-Ne-értett egyet velem Kitti.-Keressünk valami olcsó szálloda szobát, és majd reggel hazamegyünk.
-Jó.
Gyorsan gugliztunk egyet (erre jó, ha az embernek Dave a férje).
-Nincs messze, negyed óra-néztem fel a telefonomból.
-Vezessek?-ajánlottá fel nagylelkűen Kitti.
-Nem kell, ezt már túlélem. Majd vezetsz holnap!-villantottam egy ördögi vigyort a húgomra, majd kikanyarodtam az útra.
-Kinga-szólalt meg hosszú hallgatás után Kitti.-Nem akarlak idegesíteni, de... Dave tudja, hogy hol vagy?
-Ja, hát... írtam neki, hogy elugrom érted, de lehet, hogy kéne neki szólni arról, hogy ma nem alszunk otthon-mondtam elgondolkodva, majd mindkettőnkből egyszerre tört ki a nevetés. Annyira szürreális volt ez a nap, hogy egyszerűen kész. Nem bírtuk tovább. Mikor abbahagytuk még mindig nevetve vettem elő a telefonom, és tárcsáztam Dave-et. Időközben megálltunk egy benzinkútnál, mert Beni szomjas lett és a víz a csomagtartóban volt, így pont abban a pillanatban álltunk meg, amikor a férjem felvette.
-Kinga!-szólt bele riadtam Dave.-Annyira aggódtam, minden rendben???
-Igen, éppen itt vagyok a gyerekekkel meg a...
-Miért nem szóltál??? Mi lett volna, ha a hírekből tudom majd meg, hogy eltűntetek??? Már égen-földön kerestelek titeket! Minden környékbelihez becsöngettem, hogy nem láttak-e titeket, de semmi! Azért valami nyomot hagyhattatok volna! Így...
-Dave! Az nem jutott eszedbe, hogy felhívj?-kérdeztem visszatartott nevetéssel, előre félve a választól.
A vonal másik végen síri csönd volt.
-Hát ööö... izé... de igen... csak... én... nem-vallotta be. Legalább őszinte.
-Na, az IMan!-mondtam, igazából nem is Dave-nek, hanem Kittinek szántam. El is értem a célom; Kittiből kipukkadt a nevetés. Komolyan mondom, olyan röhögő görcs fogta el a húgomat, hogy azt már nézni is vicces volt.
-Várjunk! A Kitti miért van veletek????-háborodott fel Dave.
Na kész. Ennél jobban már nem is zavarhattuk volna össze szegényt, de nagyjából olyan tíz perc múlva tisztáztuk a helyzetet. Így miután Beni ivott, mehettünk tovább.
-Én is akajok apávaj beszéjni!-szólalt meg egyszercsak Beni.
-A hotelből felhívjuk jó?
-Jó!
Nem sokára odaértünk a szállodához. Leparkoltunk. Kiszálltam a kocsiból, Kittivel együtt.
-Viszem Szonját, szívesen-ajánlotta fel a húgom.
-Rendben köszi! Az ülésével hozd-mondtam.
-Gyere Benikém!-nyitottam ki az ajtaját (gyerekzáras), és kivettem a kisfiút.
-Hoj vadunk?-nézett körül álmosan.
-Messze vagyunk otthonról, ezért ma itt alszunk, egy szállodában-magyaráztam, miközben kivettem a csomagtartóból a táskát, amibe a pótruhákat pakoltam a kicsiknek.
-Ész apa?
-Ő otthon van. Holnap reggel megyünk haza hozzá, jó? És otthon fog várni, nem megy dolgozni-bezártam a kocsit és megfogtam Beni kezét.
-Gyere!
-Hoj a Titti?-kérdezte Beni.
-Már előre ment Szonjával. Gyere, menjünk mi is!
Mire beértünk, Kitti már elintézte a szobánkat, és már végzett is, amikor beértünk.
-Na?-néztem rá.
-Egy szoba, egy franciaággyal meg egy kanapé. Úgy gondoltam, hogy te alszol a gyerekekkel az ágyon, én meg majd a kanapén. Az úgy jó?
-Persze, és köszi!
Felmentünk a szobánkba, a harmadik emeletre; Beni igazán élvezte a liftezést.
A szobába lépve lepakoltam a cuccokat.
-Jól van. Szotyi ma nem fürdik, nem baj-mondtam majd Kittihez fordultam.-Megetetem meg elaltatom Szonját, addig lefürdeted gyorsan a Benit?
-Persze, de kell neki?
-Igen, délelőtt játszóztunk. Bencikém! Gyere!
Beni kiszaladt a fürdőszobából.
-Megfürdesz a Kittivel, jó?
-Jóó! Deje Titti!
Szonja hamar elaludt, és miután kész volt viszonylag Benit is hamar elnyomta az álom.
Kittivel mi is lezuhanyoztunk, majd az asztalnál ülve kicsit még beszélgettünk.
-Hogyhogy Beni nem volt fáradt?-kérdezte a húgom.
-Az egész ide utat végigaludta.
-Mindent értek.
-Na és ti? Hogy vagytok Gergővel?
-Semmi minden oké. Tervezzük az esküvőt.
-Na! Mikor lesz?-na igen. Gergő pár hete megkérte Kitti kezét.
-Tavasszal. De nem baj, legalább lesz időm felkészülni. Lelkileg is. Érted...-Kittinek ritkán akad el a szava.
-Értem, persze. Izgulsz?
-Szerinted? Persze hogy! De ez jó izgalom. Olyan ,,várom!" érzés. De hát, tudod te ezt!
-Persze, tudom.
Hosszú csönd.
-Nem tudom Kinga! Szerinted készen állok rá?-nézett rám a húgom teljesen tanácstalanul.
-Őszintén? Szerintem igen. De, egyébként ez a második legjobb dolog a világon! Valakivel összekötni az életed.
-És mi az első?-nézett rám értetlenül Kitti.
-Amikor életet adsz egy gyereknek. Az csodálatos!
-Te jó ég, Kinga! Jól vagy? Ritkán látlak ilyennek!
-Hát, ez van! Ilyen is tudok lenni-mosolyodtam el.
-De most komolyan, Kinga! Én! Mint menyasszony! Mint háziasszony!
-Kitti! 25 éves vagy! Tökéletesen itt az ideje a házasságodnak. Szereted Gergőt?
-Igen.
-Ő is szeret téged? Nyilván igen, máskülönben nem kérte volna meg a kezed! Szedd össze magad, és tervezd a jövőd!
Kittit meggyőztem. Még beszélgettünk picit, aztán mi is lefeküdtünk. Hamar elaludtam.

Sziasztok! Itt is az első rész. Remélem tetszett. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, nyugodtam írjatok le egy kommentben. Az esetleges hibákért bocsi. Hamarosan jön a kövi rész. Addig is puszi!😘

Jázmin🌼