SPECIAL ORIGIN /ᴋüʟöɴʟᴇɢᴇs ᴇʀᴇᴅᴇᴛ/

1.

C A L E B

Titkos bázis.

Ez az a hely, amely az emberek elől elrejtett zónaként funkcionál a magamfajtáknak. Hogy kik lennénk mi? Azok a harcosok, akiket az indigóként emlegetnek az öregek. A vén rohadékok, akik sereget képeznek a különlegesképességgel rendelkező kölykökből, hogy megállítsák az apokalipszist. Persze ez csak azután, hogy a kormányzat a bázison úgy vizsgáltak minket, mint a kísérleti nyulakat.

Deliah, Mofonis, Kaleyah, Sempton, Snake.

A fővezérek, akik már akkor megpecsételték sorsunkat mielőtt még megszülettünk volna, vagy mielőtt az őrzőink napvilágot láttak volna. Dühösen célzok öklömmel a fekete boxzsákba, majd megállítom, és homlokomat a hideg felületnek döntöm. Fáradt vagyok. Hajnali három van, és egész éjszaka edzettem, hogy úrrá legyek a feszültségemen. Megmagyarázhatatlan fusztrációm van az elmúlt egy-két hétben, és folyamatosan rémálmok gyötörnek.

Pontosan azóta tart, mióta megtudtam, hogy az egyik seggfej fővezér gyermeke az őrzőm, aki nevezetesen csaj... Fogalmam sincs ki az, de képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy ő védelmezzen. Szembe megy minden ösztönömmel, mert pasiból vagyok a fenébe is, ha egy lány elém állna azzal a céllal, hogy felfogjon egy ütést, egyből elrántanám onnan. Ez pedig zavar, de rohadtul. Hogy tudnék koncentrált maradni, ha valakire tudat alatt, de folyton figyelnem kell? Csak nyűg lenne a nyakamon, kész, pont.

Még egy ütés, és még egy, aztán még egy utolsó, és a bőröm felhasad az öklömön, a vér pedig végigfolyik az ujjaimon. Megtörlőm a pólómba, majd óvatosan letekerem róla a fehér fáslit. Meghallom magam mögött a tapsot. Az öcsém, Ben lép be az edzőterembe, arcán pofátlan vigyorral. Bizsereg a tenyerem, hogy beverjem a képét. Ja, nem volt hatásos a több órányi edzés... 

- Szóval még mindig nem nyugodtál? – jegyzi meg.

- Fogd be! – rivallok rá fáradtan.

- Te tényleg ennyire nem vagy képes elfogadni a tényt, hogy egy csaj fogja megmenteni a segged?

- Fogd be! – ismétlem meg.

- Te hímsoviniszta pöcs!

- Tudod, hogy nem erről van szó – küldök felé egy megsemmisítő pillantást.

- Aha – dörzsöli meg kemény állát. Hasonlítunk, nagyon is, bár neki sokkal világosabb a haja, és pimaszabb a tekintete. Még túl fiatal ahhoz, hogy rajtam élcelődjön következmények nélkül.

- Akkor az sem érdekel, hogy Rickie megtalálta a kis őrződet?

Megmerevedem, és kábán nézek rá, mire hangosan felnevet.

- Na, erről van szó – csettint. – Szóval mit is mondtál? – lép közelebb hozzám. – Mi lesz, ha megtalálod idő előtt? Kiiktatod, hogy Rick legyen a védelmeződ, igaz?

Valóban ezt mondtam, de most már kíváncsiság veszi át az uralmat felettem. Ki a fene az a lány, akit ennyire méltónak találtak a vezérek ahhoz, hogy az én bástyám legyen.

- Rick kint vár – biccent az udvar irányába. – Azt mondta elmentek bekapni valamit.

Még mielőtt bármit kérdezhetnék, Ben magamra hagy, én pedig mindvégig azon kattogok, amiket mondott. Akkor is, amikor lemosom magamról az edzés bűzét, és akkor is, amikor magamra kapom a farmerem, és a fekete pólómat. Karjaimat belebújtatom a bőrdzsekimbe, miközben kilépek a teremből, és megpillantok Rick BMW-jét. Az ajtónak támaszkodik, fején egy hatalmas napszemüveg. Legjobb haverom egy őrző, akinek különleges képessége van ahhoz, hogy az emberek gondolataiban kutakodjon, és mindenféle szarságra rávegye őket. Telepatikus képességének hála a szemei extra érzékenyek a napfényre, szóval fogalmam sincs, mi a francért van rajta hajnali háromkor. Mondjuk azt sem értem miért kel fel a nap ilyen korán. Rick elvigyorodik, amikor meglát.

- Hajnali öt. Új rekord – néz rám elismerően, legalábbis erre következtetek, mert a szemeiből semmit nem látok.

- Mi? – állok meg. – Már öt óra? Jesszus – csóválom meg a fejemet. – Teljesen elvesztettem az időérzékemet.

- Ezen valamiért nem lepődök meg – sóhajt lemondóan, majd a kocsi felé biccent. – Na gyere, lessük meg a csajodat.

A csajomat... Mindjárt beverem a képét. Nincs csajom, nem is volt, és nem is lesz. Egy lány volt, akiért feláldoztam mindent, és mit értem vele? Semmit! Mégcsak nem is emlékszik rám, mert az egyik fővezér kicseszettül kitörölte az emlékeit arról a nyárról.

Ez mégegyszer nem fog megtörténni.

Rick furcsa, ahogy Ben is. Mintha tudnának valamit, amit én nem, csak fogalmam sincs miről van szó. Beszállok a legjobb haverom mellé az anyósülésre, és fejemet az ülésnek döntöm, hogy szusszanjak egy kicsit, amíg odaérünk a hőn áhított kávézóhoz, ahová Rick az elmúlt egy hétben folyamatosan jár. Mellkasomban túl gyorsan ver a szívem, és nyugtalan vagyok. Valamit érzek, de nem jövök rá mi az...