Suprise [YoonKook]

☆ 1 ☆

*Jungkook szemszöge*

Utálok tanórákon filmet nézni! Annyi időt elpocsékolunk vele, ahelyett, hogy értelmes dolgokkal – tanulással – foglalkoznánk és haladnánk az anyaggal. Jó, ezt még én sem veszem be, nem hogy más. Ugyan ki akarna péntek 7. órában történelmet tanulni egy kiadós testnevelés után?

Szerencsére dupla tesink van, a tanár pedig hamarabb elenged, így le tudunk tusolni – már azok, akik igénybe veszik. Igaz, a sok lusta disznó miatt ugyan olyan büdös van az osztályban, de legalább magamat nem kell szagolnom. Nem is beszélve arról, hogy ezzel megspórolom a délutáni fürdést – estit persze nem –, ami azt jelenti, hogy több időm marad magamra. Ezt sokszor igénybe is veszem, ugyanis ékességem nagyon huncut kedvében van mostanában.

Viszont viccen kívül. Alapjáraton sem vagyok egy film őrült, talán egy vagy kettő van, amit hajlandó vagyok megnézni, de azok kurva messze vannak attól, amit a tanárunk választ. Még csak nem is az órával kapcsolatos! Őszintén utálom azokat, teljesen kiakasztja a 'wtf' mérőmet.

Mivel alapjáraton egy optimista ember vagyok, mindennek megtalálom a pozitív oldalát, legalábbis a legtöbbször. Ebben az a jó, hogy hallgathatok zenét és bambulhatok ki a fejemből anélkül, hogy a tanár rájönne, hiszen őt érdekli amit nézünk, ezért arra figyel, nem ránk. Ha nagyobb lenne a termünk egy kicsivel és senki sem ülne a hátsó sorban rajtam kívűl, simán ki tudnám verni magamnak, annyira nem figyel senki sem a másikra.

Ma sem történt másképpen, mint szokott. Utolsó, azaz hetedik óránkra betoppant a tanár, természetesen pár perc késéssel, majd el is rendezte a projektort, miközben magyarázta, miért nem ért ide időben.

Sosem értettem, a tanároknak miért nem lehet büntetést adni azért, mert mást csináltak, mint kellett volna? Ha tanítani kell mennie, akkor ne a büfében tolakodjon mindenki elé, mert ő pedagógus és joga van a sor elejére menni, hanem tolja be a seggét az osztályba! Bezzeg, ha például én, hangsúlyozom, hogy időhiány miatt kések, akkor rögtön fel kell írni azt a nyomorult 2-3 percet a kis füzetébe, különben összedől a világ. Néha szeretném a képükbe ordítani, hogy ha azt szeretnék, legyek ott időben, engedjenek ki akkor, amikor kicsengettek és varázsolják a fiú mosdót arra az emeletre, ahol mi vagyunk, mert akkor nem tartana percekbe, mire felerőszakolom magam a termünkhöz, de sajnos nem tehetem meg, mert hiába lenne igazam, küldenének is a dirihez.

Mivel én ülök az ablak mellett, én lettem megkérve arra a nemes feladatra, hogy húzzam el a sötétítő függönyt a jobb látás érdekében. Ez után helyet is foglaltam, kényelembe helyeztem magam, majd elővettem a telefonomat, vezeték nélküli fülesemmel együtt. Összepároztattam őket és el is indítottam a kedvenc bandámtól egy viszonylag nyugodt hangulatú számot, hogy ne kezdjek el az óra közepén táncolni a ritmusos dallamra.

xXx

Arra lettem figyelmes, hogy az osztály nagy része engem néz, ami sosem jelent jót. Bajban lennék?

Lassan egyik fülemhez nyúltam, majd kihúztam belőle a fekete fülhallgatót, és legjobb barátnőmre néztem, aki egyben a padtársam is, hátha tudja a választ arra, miért bámulnak úgy az osztálytársaim, mintha kidobtam volna óra közepén egy széket az ablakon.

-Mi az? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel és kicsit ingerülten is, amikor már zavart, hogy csak merednek rám, de nem szólnak semmit. Nem szeretek a figyelem központjában lenni, olyankor mindig ideges vagy félénk leszek, helyzettől függ, melyik.

Válasz helyett Lisa oldalra biccentette a fejét, apró mosollyal szája sarkában. Kérlek, csak ne a tanár álljon mellettem!

Félve, de oldalra pillantottam, majd amikor megláttam a hat fiút, akik széles vigyorral az arcukon néztek vissza rám, először fel sem fogtam, mi történik. Lélegzetem elakadt, csakis akkor reagáltam, amikor már nem tudott mit kezdeni szegény kis tüdőm a benne rekedt levegővel. Ismét mélyet szippantottam az éltető oxigénből, majd felsikítottam, hiába van mélynek mondható hangom és farok a lábam között. Olyan lendülettel keltem fel helyemről, hogy bevágtam az oldalamat az asztalba, de úgy csináltam, mintha meg se éreztem volna, pedig majd' meghaltam a fájdalomtól.