ISABELLE ━ harry potter ff.

1 :: a kaland kezdete

September 1.

Még nyáron kaptam meg a levelemet a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, és végre valahára eljött szeptember elseje.

Gyors léptekkel mentem az állomáson. Roxfort Express-es jegyemmel, és ládámmal a kezemben kerestem a 9¾-ik vágányt.

Gyorsan megtaláltam a 9-es és a 10-es vágány közötti falat, ahol át kell szaladni. Lehunytam szemeimet, majd egy nagy lendülettel megindulva átszaladtam a falon, viszont az érkezés nem volt túl kellemes. Egy fiú még épp ott állt a fal előtt, én pedig belerohantam szerencsétlenbe.

― Bocsánat.. ― mondtam lesütött szemekkel, majd megragadtam bőröndömet, amit a hirtelen becsapódástól véletlen elejtettem.

A fiú azonban csak lenézett rám, majd minden szó nélkül felszállt a vonatra. Értetlenül néztem utána, majd gyorsan felszálltam a járműre, ugyanis már felkészült az indulásra.

Minden fülkébe belesve mentem a folyosón, ám már sehol sem volt hely.

Már majdnem feladtam a keresést, amikor egy fiút pillantottam meg egyedül egy fülkében. Barna haja volt, ám arcát nem láttam, ugyanis az ablakon át bámulta az állomást.

Félénken, de bekopogtam hozzá.

― Bejöhetek? ― kérdeztem elcsukló hangon, mire a fiú - immár felém fordulva - bólintott egyet. Kinyitottam a fülke ajtaját, majd leültem a fiúval szembe. ― Az én nevem... Isabelle Frances. Téged hogy hívnak?

Mielőtt viszont megszólalhatott volna, valaki megkocogtatta az ajtón az üveget, mind a ketten reflex-szerűen az ajtó irányába fordítottuk fejünket.

― Elnézést, bejöhetek? Az összes fülke televan. ― a velem szemben ülő srác bólintott egyet, majd a fiú bejött, és leült mellém. ― A nevem Ronald Weasley.

― Az enyém Isabelle Frances.. ― mondtam egy apró mosollyal az arcomon, miközben Ronald vörös tincseit bámultam.

― Az én nevem Harry.. Harry Potter! ― mondta megszeppenve a fiú, mire Ronald és én összenéztünk.

― Azta! ― tátotta el a száját. ― Igaz az, hogy.. tudod... ― Ron elkezdett a fiú homlokára mutogatni.

― Ja, igen. ― Harry elsöpörte a haját, így megpillanthattuk a sebhelyét a homlokán.

― Azta! ― motyogtam Harry-t nézve, amikor a fülke ajtaja ismét kinyílt. Mindhárman ránéztünk az ajtóban álló személyre; egy idős nő volt az, aki maga előtt tolt egy kocsit teli édességekkel.

― Kértek valamit drágáim? ― kérdezte a nő, mire Ronald elővett a zsebéből egy kevés pénzt. Szomorú arcal megrázta a fejét, majd visszacsúsztatta az érméket a zsebébe.

― Mindenből hármat kérünk! ― jelentette ki Harry, majd a markába vett egy csomó galleont.

5 minutes later.

Harry minden édességét lerakta maga mellé az üres helyekre - amik alig fértek el -, majd elkezdtük kibontogatni sorjában a dobozokat.

― Nézd Harry, ― szólt oda Ron teli szájjal a fiúnak. ― találtam neked egy csokibékát!

― Egy.. mit? ― Harry átvette a kis dobozt, majd elkezdte nézegetni a külsejét.

― A dobozban van egy csokibéka, meg egy kártya egy ismert varázsló- vagy boszorkány képével. ― hadartam el a mondatot, majd én is kivettem a kupacból egy csokibékás dobozt.

Harry kinyitotta a sajátját, mire a béka a dobozból az ablakra ugrott. Ron valami olyat kiabált, hogy "Ne hagyd hogy kimenjen!" de mivel teli volt a szája, nem is biztos hogy ezt mondta. A béka végül kiugrott az ablakon.

― Áh, mindegy... ki van a kártyádon Harry? ― kérdezte a vöröshajú fiú nyújtózkodva. Harry közelebb hajolt, hogy leolvassa a kártyáról a nevet.

― Albus Dumbledore. Ki az az Albus Dumbledore? ― kérdezte, majd felváltva nézett ránk.

― Komolyan nem tudod? ― a fiú a fejét rázta. ― Albus Dumbledore a Roxfort igazgatója. ― mondtam ismét elhadarva, majd én is kinyitottam a csokibékás dobozomat - sajnos az én békám is megszökött az ablakon keresztül. ― Oh, az enyémen Perselus Piton van..

― A Roxfort-ban ő tanítja a bájitaltant. ― magyarázta el Ron Harry értetlen arckifejezésére.

A következő negyven percben elpakoltuk a még fel nem bontott édességeinket, elmentem felvenni a Roxfort-i taláromat mialatt a fiúk a fülkében öltöztek fel, majd összepakoltuk a holmijainkat.

A vonat lassulni kezdett, majd nemsokkal később megállt a jármű. A kabinok ajtajai sorra nyíltak ki, majd minden gyerek elkezdett leszállni a vonatról.

Egy ideig még a két fiúval mozogtam, ám a tömegben elvesztettem őket. Pipiskedve néztem a tömeget, ám nem láttam sehol se Ronald vörös haját, így hát egyedül mentem tovább a tömegben. Pár velem egykorú fiút követtem, akik egy magas, hosszú barna szakállú emberhez siettek.

― Elsősök ide! ― kiabálta a hatalmas - volt vagy 2-3 méter magas - férfi a gyereknek. Kicsit előrébb mentem a tömegben, hogy halljam a férfit. ― Az én nevem Rubeus Hagrid, én foglak titeket elvinni az iskoláig csónakokkal. Álljatok össze négyessével!

Ijedten körbenéztem, hátha találok egy csapatot ahova be tudok csatlakozni. Nem is kellett sokáig keresnem, ugyanis pont megpillantottam három lányt, akik egymással beszélgettek. Odamentem hozzájuk, majd félve megszólítottam az egyikőjüket.

― Csatlakozhatok hozzátok? ― a lány, akihez legközelebb voltam, most felém fordult, majd rámmosolygott.

― Persze, nyugodtan! ― mondta játékosan, majd odament az egyik csónakhoz. Én meg a másik két lány odamentünk hozzá, majd beültünk mellé.

10 minutes later.

Már a vízen is lehetett látni az iskolát, ám tíz percnyi csónakázás után be is mehettünk az épületbe.

A lányokkal időközben kicsit megismerkedtem. Az egyikőjük neve Hermione Granger volt, egész úton egy könyvet bújt, néha-néha pedig elmondott egy érdekességet a Roxfort-ról. A másik két lány egy ikerpár volt, Padma és Parvati Patil. Ők végig csak fecsegtek meg vihogtak minden egyes mondatukon. Nem szoktam első látásra ítélkezni másokról, viszont ez a két lány nem volt annyira szimpatikus...

Az iskola hatalmas volt kívülről nézve, majd mikor belülről is láthattam, rájöttem, hogy én biztosan el fogok itt tévedni már az első napokban.

A sor végén kullogva követtem a többi diákot, közben nézelődtem az épületben. Egyszer csak megálltunk egy hatalmas ajtó előtt, majd vártunk úgy körülbelül kettő percet, mire bemehettünk a terembe.

A hatalmas helyiségben négy hosszú asztal volt, amelyeknél diákok ültek. Az asztalok felett különböző színű zászlók lógtak lefele; pirosak, kékek, sárgák és zöldek voltak, mindegyiken a ház állata díszelgett.

Egy magasabb helyen több tanár ült egymás mellett, középen pedig az igazgató nézett minket.

Az összes gólyát odavezették a tanárokhoz, ahol egy üres szék volt, meg egy nő, a kezében pergamennel, egy tollal, és egy öreg süveggel... a teszlek süveggel.