Lány a nagyvilágban

A kávé...

"Mi lenne, ha innánk egy kávét?- kérdezte Míra mire bólintottam, hogy mehetünk."

Miután odaértünk Míra kedvenc kávézójába és helyet foglaltunk rögtön belevágtam a közepébe:

-Mi történt köztetek Kornéllal? Mi volt ez az ellenségeskedés?- kérdeztem kíváncsian.

-Semmiiii-próbált hárítani!

-Nem! Ezt most szeretném tudni!

- Nagy vonalakban...-kezdte.

-Nem nagy vonalakban! Látom, hogy bánt! Kérlek meséld el!- mondtam.

-Rendben! Szóval.. tavaly félévkor nagyon jóba lettünk.. aztán idővel több is volt, mint barátság. A sokadik randink után elég erősnek éreztük a kapcsolatot az első csókhoz...legalábbis annak éreztem. De hirtelen belém vágott egy furcsa érzés és ellöktem magamtól. Hozzátenném, hogy az előző iskolámból azért kergettek el, mert barátnőm volt... szerintem ezt nem kell magyarázni. És most hirtelen egy fiú. Sok volt. Pedig én tényleg késznek éreztem magam. Kornél megkérdezte, hogy ez mégis mi volt.. és elmeséltem neki a történetem. Elkezdett velem üvölteni és olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy utánozni nincs bátorságom...Ehhez még hozzátartozik, hogy miután elviharzott hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Mikor megfordultam láttam, hogy anyum az....Akkor tudta meg, hogy vonzódom a saját nememhez.- mondta, csak mondta, majd hirtelen megállt.

-Jesszus! Ezt senkinek nem mondtam még így el teljesen! Még a legjobb barátnőmnek sem! Nemhogy egy szinte idegennek! Ne haragudj, de jobb ha én most megyek szerintem. Nem szeretnék még egy megvető fejet látni.- indult volna, de megfogtam a kezét.

-Ne aggódj! Nem akartam ezzel kezdeni, de nekem is volt már barátnőm! És igen, olyan barátnőm..., szóval nem ítéllek el. Hülye lennék-bukott ki belőlem, amin még én is meglepődtem..Na szép kezdése egy barátságnak, gondoltam.

-Ezt most komolyan mondod??-lepődött meg Míra.

-Szerinted ilyennel viccelnék?- mondtam kissé megsértve.

-Nagyon remélem, hogy nem!

-Nyugodj meg, a világért sem!-mondtam.

Annyira belemerültünk a témába, hogy azt vettem észre, hogy hív anyám, hogy mikor szándékozom hazamenni, mert már 6 óra és 3-kor végeznem kellett volna a suliban. Tudná, hogy elmaradt az utolsó 3 órám... Miután letettem a telefont gyorsan fizettünk és elindultunk. Megkérdeztem Mírát, hogy merre lakik, de a válaszra nem számítottam. Az utcánk nevét mondta annyi különbséggel, hogy miénk a 31-es házszámú lakás ő pedig 35-öt mondott...így hát elindultunk haza.

A kapunk előtt megölelt és ezt mondta:

-Örülök, hogy ilyen közel laksz.. így még egy közös dolog van bennünk.-és elindult.

Na erre mondjon valaki valamit...egész este ezen fogok gondolkozni.