Lány a nagyvilágban

Költözés

A nevem Liza. 17 éves vagyok és eddig Budapesten laktam. Két hónappal ezelőtt volt egy nagy családi veszekedés, mert elvileg apám megcsalta anyámat a titkárnőjével. Nem tudok részleteket, de nem is akarok. Mindig a jó kislány szerepét kellett eljátszanom. A szüleim rengeteget dolgoztak, a házat házvezetőnő vezette, aki engem is nevelt részben. Kisebb koromban mindig bébiszitter vigyázott rám. Most, hogy utolsó évemet töltöm a gimnáziumban és kialakult a baráti köröm és elfogadott MINDENKI anyám új munkát kapott Sopronban. Mivel válás után anyámmal maradtam, ezért muszáj vele mennem. Szombat este volt és épp a kedvenc zenéimet hallgattam, amikor hallottam, hogy anyám kiabál, hogy menjek le. Gondoltam a másnapi költözésről akar mondani valamit. De nem így lett. Az ajtóban megláttam a legjobb barátnőmet Katát. Azért jött, hogy utoljára elbúcsúzzon tőlem. Felmentünk a szobámba, ahol a szokásos hülyeségeinkkel foglalkoztunk. Illetve csak foglalkoztunk volna, mert mindketten éreztük, hogy ez már nem az igazi. Hogy többet nem lesz ilyen, és ez nagyon levitte a hangulatot. Tudtuk, hogy többet nem fogunk a babzsák foteljeimben ülve, fagyit vagy muffint eszegetve beszélni a tipikus csajos témákról. Bár megfogadtuk, hogy minden héten beszélni fogunk tudtam, hogy nem lesz így. Utolsó évben a rengeteg tanulnivaló miatt alig marad szabadidőnk. Fél 12 körül volt, amikor anyám bejött a szobámba és felajánlotta Katának, hogy hazavisszük. Nekünk fel sem tűnt, hogy már ennyi az idő, ezért tiltakozni kezdtünk. Szerettem volna, ha utoljára nálunk aludhat, de tudtam, hogy erre semmi esély. Holnap 6-kor kelünk és nekiállunk pakolni az autóba, mert 8-kor végleg elköltözünk Sopronba. Nagyjából 10 perc telt el, amikor megszólalt a barátnőm telefonja. Az anyja kereste. Nagyon idegesnek tűnt, hogy nem tudja merre van a lánya. Hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam a kezéből a telefont és szépen megmondtam az anyjának, hogy Kata nálunk van és ne akarja tőlem elszakítani az utolsó közös esténken. Kata nagyon meglepődött a tettemen, de ezzel nem volt egyedül. Soha nem csináltam, még csak hasonlót sem. Nem tudom, hogy miért tettem. Talán idegességemben. Talán félelmemben. Miután letették a telefont felhívtam én az anyját a saját számomról és elnézést kértem tőle. Megbocsájtott és teljesen megértette, hogy ideges vagyok a holnapi nap miatt. A holnapi nap miatt, amitől csak percek választottak el. Lassan összeszedtük a cuccait és hazavittük. Ilyen szomorúan még soha nem váltunk el egymástól. Miután hazaértünk azonnal felmentem a szobámba és beestem az ágyba. Reggel 6-kor az ébresztőre keltem arra, hogy kabátban fekszem a takaróm felett. Kellett 5 perc mire felfogtam, hogy ma vége az eddigi életemnek és költözünk. Gyorsan átvettem a tegnap gondosan kikészített ruhám és lementem segíteni anyunak a pakolásban. 8 előtt pár perccel lettünk kész. Még most sem értem, hogy mit tudtunk 2 órán keresztül pakolni, de ennyi cucc volt. Fél 9 körül indultunk el. Durván ott voltunk 2 és fél óra alatt. Amikor megálltunk a lakás előtt megtorpantam. Féltem. Még soha nem voltam itt. A helyen, ahol az életemet ezentúl élni fogom. Amikor beléptem a lakásba egy sivár hely fogadott, telepakolva a régi bútorainkkal. Anya megmutatta, hogy melyik lesz az én szobám. Mikor beléptem kisebb szívrohamot kaptam. Rózsaszín a fal??????? Miért?? Azonnal kirohantam anyuhoz:

-Megmagyaráznád, hogy miért rózsaszín a falam?

-Jajj, kislányom!

-Nem vagyok a kislányod! Anya! 18 éves leszek és te képes voltál engem egy rózsaszín falú szobába költöztetni??

-Nyugodj meg kis.... 

-Nem vagyok a KIS lányod!

-Rendben, elfogadom felnőttél. Ígérem az első dolog amit csinálunk, hogy a szobád falait átfestjük, amilyenre szeretnéd.

-Köszönöm.. de? Miért rózsaszín?

-Az előző tulaj kislányának volt a szobája, és még nem volt időm átfestetni.

Amikor bepakoltunk a lakásba, a dobozok tetejére ültem és felhívtam Katát. Elmeséltem neki a falat és hogy milyen a lakás. Mondtam neki, hogy téli szünetbe mindenképp el kell jönnie. Megkérdezte, hogy tudom-e, hogy merre van a gimi. Mondtam, hogy nagyjából, de ne izguljon, mert tudom az utcát és házszámot  és barátom a Google térkép. A háttérből hallottam, ahogy anya kiabál, hogy majd ő elvisz. Kata is hallotta és ki is nevetett. Remélem hamar kiveri a fejéből anya. Nem fog végzősként az iskolába cipelgetni. Amúgy is.. holnap megy először az új munkahelyére.