Nem mindennapi mindennapjaim ~ avagy egy átlagos lány feljegyzései

Vékonynak lenni...

...nem a mennyország. Legalábbis én így látom.

Egészen kiskorom óta nagyon vékony vagyok. Néhány évente a testnevelésórák keretében felméréseket csináltatnak velünk, amibe az is beletartozik, hogy összemérik a súlyodat a magasságoddal és a koroddal. Na, nekem itt minden egyes évben a "kórosan sovány" kategória lett az eredmény.
A barátnőim újra és újra elmondják, mennyire irigylik az alakomat és mit meg nem adnának azért, hogy nekik ilyen teste legyen. (Annak ellenére, hogy nekik tökéletes vonalaik vannak :'D velem ellentétben).
Viszont a család és a felnőttek egészen máshogy közelítik meg a helyzetemet. Nincs olyan családi ebéd, ahol kihagynák az "el fogsz fogyni, ha nem hízol" poént, vagy ne nyavajognának, hogy miért nem eszek többet?.. Az édesapám egyszer anorexiásnak hívott. Az édesanyámtól elég sok "kedves" szót kaptam ezzel kapcsolatban. Még a nővéremmel is veszekedtem emiatt...
Ami azt illet egyeltalán nem eszek keveset. Rendszeresen étkezem, és nem salátán élek. Egyszer éppen a második tállal ettem a menzán vacsinál, amikor odaszólt az egyik nevelőtanár, hogy egyek többet, mert én úgyis olyan gebe vagyok. Milyen kedves.

Egyébként nem értem az embereket. Ha belegondolunk, lekövérezni valakit, akin van néhány fölösleges kiló szörnyen gonosz és szívtelen dolog. Mégis milyen bunkó az, aki ilyet mond, nem? Akkor miért lehet a vékonyakra bűn nélkül mindenféle megjegyzéseket szórni és különböző neveket aggatni? Nem egyszer sírtam ilyen miatt.

Nem tehetek erről. Ilyen testalkattal rendelkezem. Ezt örököltem, ezt kell szeretni. Én is megtanultam szeretni, akkor más ne ítélkezzen fölöttem, könyörgöm.

/a kép csak illusztráció btw, nekem nincs ilyen aesthetic képem/

Köszi, ha végigolvastad ezt, majd még jelentkezem. Addig is

pá!