Aki téged óv, és vigyáz rád- Pál utcai fiúk (Befejezett)

Csak Rád Gondolok

Boka János sietős léptekkel fordult be a Rákos utca egyik házának kapujába.
Homloka csupa verejték, szíve oly hevesen vert, arcán látszott az aggodalom.
Remegő kezekkel kopogott be a kis lakás ajtaján.
Nem sokkal később, egy kisírt szemű asszony nyitott neki ajtót.
Az asszony nem kérdezett se mondott, azonnal be engedte a fiút. János próbálta nem nagyon mutatni az érzéseit, de így is hallatszódott a hangján, amikor az asszonyhoz szólt.
- Ernő hogy van?
Az anyuka amíg előhalászta a zsebéből a zsebkendőt, így válaszolt.
- odabent van... Nemsokára jön hozzá az orvos... De nyugodtan menj be hozzá, biztos örülni fog.- Törölgette kisírt szemeit.
Jánosnak nem kellett még egyszer szólni, halkan benyitott a szobába.
Nemecsek édesapja nem volt a szobába, bizonyára dolga akadt valahol.
A kis szőke ott feküdt az ágyon, nyakig betakarva, láztól pirosan.
Boka nagyot nyelt, majd lassan, halk léptekkel elindult felé.
Olyan halkan jött, hogy a kis szőke meg se hallotta, csak akkor vette észre, amikor János rá ült az ágyra.
- hé Boka... Miért jöttél el hozzám?- Kérdezte a kis beteg.
- Mert látni akartam hogy vagy. Hogy érzed magad?
- hát...kicsit szédülök, de szerintem már semmi bajom... Hidd el Boka, a kirándulásra meg fogok gyógyulni!- Nézett ártatlanul az idősebbikre.
- azért nem ártana még vigyázni... Egyszer már majdnem elveszítettelek.. És most megint.

De hirtelen kinyílt az ajtó, és egy fehér kabátos úr lépedt be rajta Nemecsek apjával.
- ez bizonyára az orvos...- Boka az orvos felé fordította tekintetét.
- de ugye még itt maradsz velem Boka? Ugye nem hagysz itt?- Nemecsek hirtelen fogta meg barátja karját, s húzta közelebb.
- vissza jövök megigérem! De most át kell adnom a helyem. Addig a konyhában várok, jó?
- igen... - Nemecsek szeméből könnyek kezdtek el hullani, amit Jani észre is vett, de már nem volt ideje rá mit reagálni, mert már ott állt előtte a doktor.

János az egyik konyhaszéken foglalt helyet. És most végre volt ideje egy kicsit elgondolkodnia a történeteken.
Hogy már megint nem vigyázott eléggé kis barátjára.
Mikor Nemecsek először volt beteg, akkor Boka minden éjjel lefekvés előtt mondott egy imát, és olykor mindig a kis szőkét képzelte maga elé.

Kiesett a koncetrácioból, mikor kinyílt az ajtó, s a doktor úr lépett ki rajta.
- vissza mehetsz a kisfiúhoz!- Szólt az orvos barátságos hangon Jánoshoz.
Boka rábólintott, majd már ment is azonnal vissza.
Ahogy észrevette, Nemecsek szülei sokkal nyugodtabbnak tűntek, és már az asszony se sírt.
Viszont mielőtt még odament volna barátjához, megkérdezte a szüleit, hogy mit mondott az orvos.
- állítólag jobban van egy kicsivel. De a gyógyszereket még ugyan úgy kell szednie.- Válaszolt Nemecsek édesanyja.
- iskolába mikor jöhet?- Kérdezte Jani.
- ha holnap még jobban lesz, akkor igen..

Boka ezután újra csak lassú léptekkel ment oda a beteg ágyához.
Leült a szélére, és megfogta barátja kezét. Várt. Meg nézte a pulzusát. Szerette volna tudni, hogy jól dobog-e kis barátja szíve.
- Boka... De jó hogy itt vagy megint!- Nemecsek kinyitotta álmos szemeit.
- hiszen megigértem hogy visszajövök.. Hogy érzed magad?- Váltott hírtelen témát.
- hát... Jobban mint tegnap meg tegnapelött.- Mosolyodott el a kis szőke.
Ilyenkor szép piros két oldalt az arca, égkék szemei ragyognak a fiúra.
És Boka erre volt igazán büszke.
- Boka... A grundra akarok menni!- Nemecsek hangja hirtelen erőssé vált.
Az idősebbik nemértően nézett rá.
- de Ernő... Majd ha meggyógyulsz, elmegyünk együtt.
- te nem értesz engem Boka!- A kis szőke most már felült az ágyon.- És most akarok oda menni!
János még mindig értetlenül nézett barátjára.
- majd ha jobban leszel... Nem lehet most...
Mire Nemecsek feladta a könyörgést, és visszafeküdt az ágyba.
- de majd ha jobban leszek, akkor ugye majd akkor elmegyünk együtt?- Sóhajtott a kisebbik.
- ez nem kérdés.- Boka elmosolyodott, majd közelebb hajolt barátjához.- És még azt is megigérem, hogy mostantól úgy fogok rád vigyázni mint a szemem fényére!
A szőke nem felelt semmit, csak átölelte barátja nyakát.

Most már igen csak kezdett sötétedni, és Boka jobbnak tartotta haza felé tartani az irányt.
Nagy nehezen, de elbúcsúzott Nemecsektől, mert kis barátja nagyon nem szerette volna, ha elmegy.
Boka csak ölelésekkel tudta kiengesztelni barátját, mire ő végre belenyugodott, és hagyta hogy János haza menjen.
Miközben hazafelé tartott, megint csak a szőkét képzelte maga elé.
Néha meg tudott volna szakadni a szíve, hogy az az ártatlan kisgyerek, hányszor szenvedi át, ugyan azt a betegséget.
És azt is értette, hogy miért nem akarta elengedni.
Nemecsek sokkal közelebb került Bokához, mint a többi gyerekhez.
Hiszen most is, csak Boka jött megnézni hogy jobban van-e.
Néha Boka azt kívánta, bárcsak mindig ott lehetne a kis szőke mellett, és vigyázhatna rá, és annyiszor ölelhesse, ahányszor  csak Ernő akarja.
- Ernő... - Boka még egy utolsót sóhajtott, majd eltünt a sötét éjszakában.

Sziasztok!

El hoztam az első részt,  még éjfél előtt, de próbáltam nem valami uncsi dolgot írni, és kevesebb párbeszédet beletenni. És még egy kicsivel rövidebb is lett, amire én terveztem.
Írjátok meg, szerintetek milyen lett! És Boldog Új évet mindenkinek! ☺️ ❤️