Csupán álmodtam?

477 12 0
                                    

De én balfasz nem zártam magamra az ajtót, és easybe bejött a szobámba.

Hát igen, mert tudod drága Alyah, nem kell ahhoz parkour, hogy kinyiss egy, más alapból nyitott ajtót.

Hmm...de érdekes, eljátssza hogy szeret, aztán jövő héten ki tudja kivel fekszik össze. Utálom hogy szeretem. Lehetetlen rá haragudni.

Az a mosoly, az a szem, az minden, jézusom megöl..

Persze Alyah Gray megtalálta élete nagy szerelmét, majd össze is jön vele...pffff szép kis álom

Ekkor Sharon zökkentett ki az álmomból. Aki nem tudná, Sharon a nevelőanyám.

Igen egy kis hirtelen fordulat ennyi idő után(~szerk.)

*Álom vége*

Azt hitted, hogy ez mind megtörtént? Hát tévedsz! Ez az egész egy ÁLOM volt. Egy rémálom. Amiből Sharon sikeresen felébresztett. Örök hála. Pedig eléggé utálom őt. Na mindegy. Csak azért keltett fel, mert ma lesz az első napom az új iskolámban, itt Norvégiában. Izgatott voltam. Reggel eléggé kómásan, de elkészűltem, majd Jason sikeresen szerzett nekem egy soffőrt.

Egy kis felvilágosítás. Elején leszögezném, a szereplők kinézete tőletek függ(azaz a ti fantáziátok alapján),

Sharon: Egy 30-as éveiben járó nő, dús gazdag, mindene megvan, de a szívében sötétség honol. Szőke, szalmaszerű hajzuhatag, mely mellé két SZÉP kék szempár társul. Bunkó, és néha gyűlölöm, de néha nem tudom mi lenne nélkülem.

Jason: A mindenes. Vagyis, ő szervezi a fuvarokat, a bankszámlát, a csekkeket, szóval mindent. Ő veszi fel az alkalmazottakat. Most, mivel Sharon egy új, jobb rendszert vezetett eb, így mindenkit lecseréltek. Kivéve Jasont. Jason egy nagyon kedves, őszinte ember. Nagyon szeretem. Mivel Sharonnak senkije nincs, így olyan, mintha Jason az apám lenne. Persze ezt Sharon nem nézi jó szemmel. Na kicsit eltereltem a témát, róla a lényeg, hogy körübelül 25 éves lehet, tipikus oldalranyalt haj, divatszemüveg, és elegáns, mégis divatos öltözék. Emellé társul a legújabb apple iphone xs max, és egy bő pénztárca.(hmmm de érdekes).

Samantha: Samantha, a házvezetőnő. Vagyis takarít, mosogat stb stb...tudjátok..tipikus takarítőnői állás. Jasonnal egy idős, hiszen láttam a papírokat, amikor Jason válogatta, az önéletrajzokat. Róla különösebben nincs véleményem, jóban vagyunk.

Charlie: A szakács. Mennyeien főz, valami isteni. A a pite amit csinál. Rendkívül kedves, és ha megkérem akkor bármit megsüt. Ez hetente 1-2 alkalommal történik. De még annyiszor se általában.

Nina..Nina Benson: Nos, ő Sharon keresztlánya, és nagyon nem bírjuk egymást. Elvileg nagyon bírja Marcus Gunnarsent. Gondolom a Marcus and Martinus, arra a híres norvég pop duóra gondol..nagyon kényes,neki viszont csak egy apple iphone 7-e van, és már nagyon nyavajog Sharonnak egy X-ért. (nekem egy ugyan olyan telefonom van, mint Jasonnek).

És hát eddig ennyi lenne az én kis "famíliám". Bernie(soffőr) már siettetett, hogy haladjunk, mert elkésünk. Hát igaza van, nem lenne kellemes már így az elején elkésni..gyorsan bedobtam a fornettis zacskókat(amibe a kajám van) a táskába, és rohantam ki Berniehez.

Na tudom eléggé rövidre sikerült ez a rész, de egész éjjel semmit nem aludtam...meg ez a hirtelen fordulat..hát csak így kipattant a fejemből, hogy leehtne egy hirtelen fordulat, hogy ez az egész egy álom. Mert hát..Alyah Gray eléggé sokat alszik.

Fogadásból Barátnő[M&M] [BEFEJEZETT]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora