4. rész

159 18 2
                                    

(Spoiler alert: ebben a részben az orvos nevét lusta voltam kitalálni, tehát loptam a Marvel-től, semmi köze nincs az ottani karakterhez, csak lusta vagyok xD)

Másnap kissé zaklatottan keltem és ugyan ilyen lelki állapotban is kezdtem készülődni az iskolába. Nem értem miért vannak ilyen álmaim mostanában, apa halála után sokáig róla álmodtam de azok általában szépek voltak, régi emlékek. De most más, most megváltozott valami, és én félek.

- Szia édesem- köszön anya mikor leérek a lépcsőn.
- Szia, hogy hogy még itthon vagy?- teszem fel az első kérdést ami eszembe jut.
- Úgy döntöttem ma később megyek be, úgy sincs jelenleg fontos dolgom. És amúgy is neked most nagyobb szükséged van rám.
- Miért?- teszek fel ismét egy kérdést.
- Remélem nem hiszed azt hogy szó nélkül hagyom a tegnap történteket. Úgy gondoltam jót tenne neked ha beszélnél valakivel, valaki olyannal aki megért és tud segíteni.
- Nem akarok beszélni róla- mondom már sokadjára apa halála óta.
- Nem is velem kell beszélned. De most inkább gyere mert még dolgunk van tanítás előtt.
- Mit csinálunk?
- Beszélünk egy szakemberrel. Az iskola pszichológussal.
- Anya- nézek rá komoran- ezt már megbeszéltük.
- Nem hagyom hogy önpusztításba kezdj az miatt ami apáddal történt- mondja nyugodt hangon- nem teheti tönkre az életünket egy halott ember.
- Hogy mondatsz ilyet?- akadok ki rá.
- Sajnálom, Taehyung, de ez az igazság. Meghalt, és ezt te is jól tudod.
- Tudom- lehajtott fejjel ülök be mellé az anyós ülésre és egész úton egy szót se szólok. Csak arra az egy szóra tudok koncentrálni. Meghalt.
- Gyere, édesem- nyitja ki nekem az ajtót mikor megérkezünk.
- Köszönöm.
- Sajnálom amiket mondtam, de tudod nekem is nagyon nehéz. Nem kellett volna ilyeneket mondanom neked.
- Nem baj, anya
- Tudod jól hogy mindig itt van velünk- tenyerét mellkasomra teszi, a másikat meg sajátjára.
- Amíg az emléke bennünk él ő is itt van- helyeselem szavait.
- Így igaz- szorosan magához ölel és érzem ahogy beleszagol hajamba.
- Na, gyere- átkarol és a szinte üres iskola épület felé vesszük az irányt. 

- Jó napot- köszön a portára érve.
- Jó napot, miben segíthetek?- kérdezi a középkorú, alacsony férfi.
- Az iskola orvossal szeretnék beszélni.
- A kollégiumban van, a B177-es teremben találja meg.
- Köszönöm- biccent egyet anya majd elindulunk a B épület felé.
- Erre van- mutatok az udvar felé és úgy döntök inkább én megyek elől.
- Ugye tudod hogy csak miattad teszem ezt?- kérdem tőle mikor már az ajtó előtt állunk.
- Te olyan jó fiú vagy, Taehyung- borzolja össze hajam- nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek, anya- gyorsan megölelem ő meg nőiesen bekopog a terembe.
- Tessék- halljuk meg a mély férfi hangot bentről. 

- Jó napot- köszönünk mikor már az ajtó túl felén vagyunk.
- Maguknak is, miben segíthetek?
- A fiamnak segítségre van szüksége- kezdi anya- nehéz időszakon megy keresztül és úgy érzem jót tenne neki ha beszélhetne valakivel.
- Azért vagyok én- mosolyodik el az orvos- ön a kedves édesanya?
- Igen- nyújtja anya a kezét majd illedelmesen bemutatkozik.
- Örvendek, dr. Strange vagyok. (igen, pont erre gondoltam az elején xD)
- Én meg Taehyung- szólok közbe.
- Örvendek- biccent mosolyogva.
- Mit szólnál hozzá ha az első beszélgetést most ejtenénk meg? Van első órád?
- Igen, van.
- Írok egy igazolást.
- Rendben- kicsit zavarodott vagyok, nem gondoltam hogy ilyen hamar kell beszélnem.
- Akkor én már megyek is kicsim. Szia- anya homlokon puszil majd indul is az ajtó felé.
- Szia, anya.
- Viszlát dr. Strange- kilép az ajtón, engem egyedül hagyva a gondolataimmal amiket jelen esetben ki is kéne mondani.
- Szóval- kezdi- hogy érzed most magad?
- Hát egész jól- nyögöm ki.
- Ki tudnád ezt fejteni nekem?
- Nem igazán- mondom őszintén- nem érzek semmit, nem tudom hogy szomorú vagy boldog vagyok e.
- Szóval egyiket se érzed jelenleg?
- Egyiket se- felelem őszintén.
Még tett fel pár kérdést amikre szintén nehéz volt válaszolni, de aztán rátért a lényegre. Apára. Elmondtam neki mindent, és ismét szomorú lettem.
- Mit szólsz ahhoz ha minden másnap jönnél? Tehát kedden és csütörtökön. Megfelel?
- Igen- bólintok.
- 14 órától, hogy ne kelljen kihagynod tanórát.
- Oké.
- Köszönöm hogy eljöttél és hogy megosztottad ezt velem. Jövő hétre találok ki valami olyan játékot amitől jobban megnyílsz nekem. Szerintem élvezni fogod.
- Festék pacákat fog nekem mutogatni? - kérdem nevetve.
- Ha szeretnéd- nevet ő is, majd feláll és az ajtóhoz kísér.
- Viszont látásra.
- Szia Taehyung- int egyet majd becsukja az ajtót én meg elindulok órára. Út közben azon gondolkodom milyen jó volt valaki bele nem látó személlyel beszélni erről az egész dologról. Nem mondtam el neki az álmaimat, mert van egy olyan érzésem, hogy Hoseok is nagy szerepet játszik abban, hogy mostanság miket álmodom. 

Pinkberry ❤{vhope fanfiction}❤Onde histórias criam vida. Descubra agora