Orosz rulett

6. fejezet - Ki vagy te?

- Működni fog?

- Egészen biztosan.

- És ha valami balul sül el?

- Ki van zárva.

- De ha mégis?

- Nem bízol a tudásomban?

- Hogy bízhatnék benne? A legutóbbi löttyödtől egy nősténydémon ébredt fel bennem!

- Amit most szépen elaltatunk. Nyugodj már le!

Ezarel kezdte elveszíteni a türelmét, miközben a hozzávalókat öntötte össze egy lombikba és alákapcsolta az égőt, hogy összeforralja az alkotóelemeket. Nem volt sok bizodalmam az elf módszereiben, de a múltkori eset óta Nevrával, jobbnak láttam, ha valahogy megpróbálom kiküszöbölni az újbóli előfordulását. Eszem ágában sem volt lefeküdni azzal a vérszopóval, se józanul, se egy alvilági lény befolyása alatt. Az én elmém az enyém, ne irányítgassa senki rajtam kívül!

- Hogy is működik ez az egész? - kérdeztem a kék hajú férfit bizonytalanul. Szerintem még ő maga sem volt biztos a dolgában. Nagyon nem tetszett nekem ez az egész. Mint ha csak találomra lövöldöznénk a táblán, reménykedve, hogy célba találunk.

- Ha minden a terveim szerint megy, akkor ezzel pont az ellenkezőjét érjük el, mint az előző főzet hatása. Az arra szolgált, hogy a varázslény képességeit felerősítse. Ez most elvben el kell, hogy tompítsa ezeket a képességeket.

Felhúzott szemöldökkel meredtem az elfre.

- Ha? Elvben? Túl sok a bizonytalan tényező a teóriádban, hegyesfülű. Mi történik, ha valamit elcseszel?

- Komolyan mondom, legszívesebben felrúgnálak... Bízz már meg bennem egy kicsit!

- Nem igazán megy, ha nem állsz elém kész ötletekkel.

- Na jó, ezt most jegyezd meg: nem érted teszem, hanem Nevráért! Ha még egyszer démon alakodban rámászol, én magam fogok elbánni veled, világos?

- Tessék? - néztem az elfre elképedve.

Jól értettem? Ezarel tényleg féltékeny Nevrára? Nem is tudtam hirtelenjében, hogy röhögjek-e, vagy komolyan vegyem őt a kis fenyegetésével.

- Csak hogy világos legyen. - szögezte le megismételve magát Ezarel. - Nevra nem viselkedik normálisan, amióta rámásztál.

- Mint ha én akartam volna rámászni! Ne idegesíts már fel, elf! - morogtam a fogaim közt szűrve a szavakat.

- Látod? Máris közös érdekünk, hogy működjön a főzetem. Szóval légy szíves bízni bennem egy kicsit.

- Hmpff...

Sóhajtottam egyet, de elhallgattam, míg vártam a kotyvalék elkészültére. Jó egy óra múlva az elf elém lépett és egy fiolányi türkizkék, arannyal cirmos folyadékot nyújtott át nekem.

- Fenékig! - mosolygott magabiztosan és összehúzott szemekkel figyelte, ahogy ledöntöm a leginkább az „undorító" jelzővel jellemezhető ízű varázsitalt.

- Kéne...éreznem valamit? - néztem rá bizalmatlanul.

- Fogalmam sincs. - felelte őszintén. - Az előzőnél éreztél valamit?

- Semmit. - ráztam meg a fejem.

- Akkor talán most sem kell semmire számítani. Csak bízzunk benne, hogy ezzel elaltattuk a Succubus éned.