Orosz rulett

Epilógus

- Apa! Appaaa! Apaaaa! Apci! Apuciiii!

- Mondjad, Natasha...

- Megfognád egy pillanatra Niát?

Meg se várva a válaszomat, a kezembe nyomta az unokámat. Tudta jól, hogy nem tudok nemet mondani arra, hogy az egy szem lány unokám két szép zöld szemébe mosolyoghassak.

- Ki a leggyönyörűbb kis hercegnő a világon? Na ki? - gügyögtem a két éves karon ülőnek, mint egy elmebeteg.

Azt hiszem, tényleg kezd agyamra menni a négy fal közti bezártság. Talán újra el kéne kezdenem vállalni némi terepmunkát, hogy ne zakkanjak meg a rengeteg jelentés és papírmunka között?

- Kész is vagyok! Hogy nézek ki? - szakított ki a lányom a gondolatmenetből, így Nia helyett felnéztem rá, amint megperdült előttem a ruhájában.

- Nagyon szép vagy, kincsem. De azért a menyasszonyt ne akard túlszárnyalni, jó?

- Persze, persze, ez az ő nagy napjuk. - vigyorgott Natasha, miközben visszavette tőlem a kis Iriniját és csücsörítve gügyögött neki valamit. Legalább már tudom, hogy tőle tanultam el ezt a negédes viselkedést.

- Ne gagyogj neki, mert még a végén nem fog tudni rendesen beszélni. - toppant be a szobába Rory is, aki az utolsó simításokat végezte az öltözékén. Így pár év távlatából szakasztott úgy néz ki, mint az apja ennyi idősen.

Rövid csókkal köszöntötték egymást Tashával, majd átvette tőle a kicsit és jó alaposan megpörgette őt a levegőben. Pont olyan volt, mint ahogy én csináltam annak idején az én gyerekeimmel. Ahogy néztem őket, akaratlanul is a saját, 15 évvel ezelőtti önmagam jutott eszembe...

- Apa... Te most sírsz? - nézett rám Nat felvont szemöldökkel, csodálkozón.

- Mi? Nem, dehogyis... Csak egy porszem ment a szemembe.

- Na persze... - szúrta közbe Rory, bezsebelve tőlem egy nagyon csúnya pillantást érte.

- Te! Te csak ne piszkálgass engem, mert még megütheted a bokádat!

- Na mi történt? Csak nem morcos lettél, „apa"? - vigyorgott a vejem idétlenül. Kezdtem bepöccenni tőle. Nem..ő nem olyan, mint Eza. Sokkal rosszabb, mint Eza!

- Apa az apád valaga! Csak a szerencsédnek köszönheted, hogy még élsz... - mormogtam a fogaim közt szűrve át a szavakat.

- Elég legyen, fejezzétek be mindketten! - ripakodott ránk Nat, szigorúan összevont szemöldökkel. - Rosszabbak vagytok, mint a gyerekek! Inkább induljunk, különben lekéssük az esküvőt.

- Ugyan már, nélkülünk el se kezdik. - legyintettem, de végül hagytam az egészet a francba és elindultam kifelé a szobából. Natasha és a kis családja engem követve sétált le a HQ parkjába, ahol már minden szépen elő volt készítve a közelgő ceremóniához.

Szinte mindenki ott volt már, csak ránk vártak. Natasháék a második sorban foglaltak helyet, míg én beálltam az örömapa mellé az első sorban.

- Na, milyen érzés a fiamhoz adni a lányodat? - vigyorogtam Valkyonra, aki csak szúrósan rám sandított.

- Még mindig nem tudom elhinni...

- Néz el nekik... - rántottam vállat. - Én se gondoltam volna, hogy egy tiniszerelemből EZ lesz. - mutattam előre, ahol Ilja már feszengve várt a menyasszonyára.

- Hmpf... - jegyezte meg fehér hajú barátom egyfajta szomorkás mosollyal, majd ellépett mellőlem és hátrasétált a hófehér ruhába bújtatott Sielhez, aki a padsorok legvégében várta az apját, hogy az oltár elé kísérje őt.