Csokiszív - Naruto

negyedik

most jut eszembe mentegetőzni, hogy nincsenek fejezet címek . Azt hiszem nem erősségem a címválasztás. Úúú emlékszem amikor ennek a fejezetnek a vázlatait írtam... egy pokrócon anyuéknál  a kertben. Nagyon meleg és napsütéses húsvét volt, és annyira élveztem a henyélést, hogy beleírtam a történetbe a verőfényes napsütést ... törölhettem vissza a felét mert totál belemerültem.  ez 2007 ben volt :D

♪♫☼

 Már napok teltek el a „rongybaba" megszólalása óta, ám lényegesnek mondható dolgok nem történtek ez idő alatt. A tanítási szünet többedik napján, még mindig hótakaró alatt szunnyadt a környék. Kivéve persze a gondosan letakarított járdákat, a közlekedési útvonalak megtisztítása ütemekben zajlott, mondhatni elég lassan. Hinata házkörüli teendői igencsak megszaporodni látszottak a bejárónő megfázása miatt, aminek ő kimondottan örült. Sikerült minden alkalommal megszöknie a kínos csönd, és a kettesben maradás aggasztó sötét fellegei elől. Neji és Hanabi feladatait is magára vállalta, ami mindkettejüket határtalan örömmel töltötte csordultig.

Túl is csordultak rendesen, ami azt jelentette, hogy temérdek szabadidejében Hanabi egyre több galádsággal bosszantotta fel a körülötte élőket, gondosan ügyelve, hogy apja mindebből ne túl sokat érzékeljen. Neji pedig magára zárta a szobája ajtaját, vagy órákra eltűnt otthonról. Többnyire elvolt magának, légynek sem ártott, pedig mennyire szeretett volna egy Hanabi nevezetű szemtelen legyet jól megcsapdosni.

Nagybátyja iránti nagyvonalúságának hála, eme tettet csak gondolatban hajtotta végre egyre többször, csapásra alkalmas eszközök széles skálájával.

Hinata más dolga nem lévén csöndesen az asztala, s a tankönyvei fölé hajolt merengve. Naruto legfőbb elfoglaltsága pedig a szobában eltöltött idő alatt, az ablakpárkányon ücsörögve a havas látkép bámulása lett. Hanyagolva érezte magát, de Konoha első számú érzelmi analfabétája lévén, nem is merült föl benne a „szándékos elkerülés" gyanújának szikrácskája sem.

Elmélázva egy ideig a lány felé tekintgetett, majd elunva a bámész tétlenséget, lehuppant őrhelyéről. Az asztalt célba véve felkapaszkodott, hogy végre néhány emberi szót válthasson, amitől élőlénynek érezheti magát.

- Hinata-chan mit csinál? – puhatolta óvatosan, miközben az asztalon végigsétált, és ráült az egyik szétterített tankönyv tetejére.

- Ta.. tanulok – jött zavarba a hirtelen feltett kérdéstől. Ijedt mozdulattal, szégyenlősen csúsztatott egy másik könyvet a füzete fölé, amiről égbekiáltóan fehérlettek az üres oldalak. Eme mozdulatot nem esett nehezére a jó reflexszel megáldott plüssnek elkapnia. Kérdően összevont szemöldökeit majdnem egyetlen vonallá ráncolta, s kék szemei értetlen pillantással siklottak át Hinata arcára.

- Látom – helyeselt, az üres füzetre utalva, s rövidet sóhajtott – figyelj. Látom, nem megy ez neked. Jóformán nem is beszéltünk az elmúlt napokban. Nem haragszom meg érte, ha nem akarsz segíteni, elvégre még csak nem is kedvelsz.

- Sajnálom - válaszolta a lány, mert csak ő tudta, hogy a rengeteg tennivalót ő vállalta be szándékosan, hogy ne kelljen Narutóval kettesben lennie. Időt akart, míg megemészti a történteket, ám figyelmét nem kerülte el a hallottakból áradó csalódottság. – Nem, nem kedvellek, csak én.. szóval..

Naruto a szabadkozást félreértvén elég depresszív állapotba süllyedt.

- Te tudod. Én csak annyit tehetek, hogy megvárom a szobádban, míg ráérsz. – egyezett bele lemondóan, s a kínos csend megint ráborította sötét szárnyait a szobára. Magára hagyta kettejüket, küzdeni a mellkasukban növekvő préselő fájdalommal.