Számkivetettek (befejezett)

1.

- Itt vagyok! - Csupán pár lépés választotta el őket egymástól, de évek óta nem érezték ennyire közelinek a másikat. Jól esett a hallgatás, hogy semmi más nem hallatszott, csak a hajtóművek monoton zaja. Hang nélkül tudták mire gondol a másik, mindent kiolvastak egymás szeméből, de egyikük sem mozdult.

Loki még mindig a markában tartotta azt a csiszolt dugót, amit Thor dobott azért, hogy megbizonyosodjon róla, valóban ott van-e. Forgatta a tenyerében, mint egy értékes gyémántot, majd ránézett, és ledobta maga mellé. Az üveg apró darabokra robbant a fémen, hangja bejárta a kabint. Ez volt a jel. Talán mindketten erre vártak, egy hangra, ami megtöri a csendet, ami olyanra készteti őket, amit már nagyon rég nem tettek meg. Varázsütésre indultak egymás felé, de meg is álltak egyszerre egy karnyújtásnyira, hogy aztán annál nagyobb erővel kapaszkodjanak össze.

Megbocsájtás, elfogadás, őszinteség, hála és büszkeség ami összefonta őket. Kimondatlan szavak, harag, sérelem és keserűség, ez most egy pillanat alatt semmivé foszlott, és csak ők voltak, ketten, egymásnak. A világot most a másik jelentette, ebben az ölelésben, ebben a pillanatban meggyászoltak mindent, ami fontos volt. Elvesztett barátokat, bajtársakat, otthont, apát és anyát. Már csak ők vannak, a két királyi sarj, de ami fontosabb, testvérek. Testvérek, még ha a vér nem is köti össze őket. Ki tudja meddig tartott volna ez a pillanat, ha nem nyílik az ajtó. Loki zavarba jött, próbált kibontakozni bátyja karjaiból, de az nem engedte.

- Fenség - Valkűr jött értük -, már csak rátok várunk.

Thor öccse válla fölött intett, amiből a nő tudta, hogy mennie kell. Lokit csak akkor engedte el, amikor az ajtó újra becsukódott, és ők kettesben maradtak.

- Loki emlékszel, amikor azt kérdezted, a beiktatásom előtt, hogy ideges vagyok-e?

A másik elmosolyodott. Hogyne emlékezett volna, bármilyen régnek is tűnt, az emlék megrohamozta. Fények, hangok, illatok, a lobogó tűz forrósága, és a Thorból áradó elnyomott izgalom. Mekkora csíny volt arra az alkalomra időzíteni a néhány jégóriás betörését Asgardba. Boldoggá tette, hogy ezzel elrontotta Thor nagy napját. Milyen elkeseredett és kicsinyes tett volt, mennyi elfojtott düh vitte arra az útra. Mennyire görcsösen akart megfelelni Odinnak, és az utolsó napig reménykedve várta, hogy akkor apjuk majd őt tünteti ki, őt nevezi meg utódjának. El akarta felejteni azt a döntést, ahogy sorban mindet, ami a kettejük közti áthatolhatatlannak hitt szakadékot még tovább szélesítette.

- Akkor azt mondtam, hogy még soha nem voltam ideges. Most is az vagyok. Valamit érzek, ami nyugtalanít. - Thor kinézett a végtelen űrre, mintha onnan várna választ. - Talán el kellene felejtenem amit a midgardi mágus, az a Strange mondott.

Loki mereven nézte Thort, nem merte neki bevallani, hogy ő is ugyanezt érzi. Sőt még többet is. Nem csupán nyugtalanságot, hanem félelmet, és ez a félelem kezd eluralkodni rajta. Mintha egyre közeledne egy árny, ami évek óta fenyegette, de most jeges marokkal a szívét szorítja. Ez a félelem azt is elfeledtette vele, mennyire megalázottnak érezte magát a mágusnál tett látogatásuk során. Strangenek szerencséje volt, hogy megnyitotta azt a portált, ami apjukhoz vezette, mert semmilyen trükkje nem lett volna elég, ahhoz, hogy életben hagyja azok után, amit vele tett. Rögtön átlátott rajta, ismerte a kézmozdulatait, hiszen ezeket ő is tudta.
A mágus még a világon sem volt amikor ő már elsajátította ezeket. Neki egy szempillantásnak tűnt, amikor a titkos átjárón át Midgardra érkezett hogy tanuljon. Anyja trükkjeit már nem tartotta elégnek, ezért kutatott a lehetőségek után, és talált rá arra, aki aztán bevezette a titkos tanokba. Kevés idő is elég volt ahhoz, hogy félelmetes erőre tegyen szert, és ez rémítette meg tanítómesterét is, aki elüldözte. A tükördimenzió megidézése sokszor mentette meg azóta is, ez volt a kedvenc trükkje, de valódi erejét még soha nem fedte fel, egyedül anyja tudott róla, mire is képes valójában. Anyja emlékére összefacsarodott a szíve és erőszakkal terelte vissza a gondolatait a jelenre.

- Mit mondott neked? - állt Thor mellé és bátyjához hasonlóan ő is a távoli csillagok fényét kémlelte.

- Szörnyű képet festett le, a jövővel kapcsolatban. Homályos volt a jóslat, nem is értettem minden szavát - Loki vállát lazán átfogva az ajtó felé indult, húzva magával őt is. -, de majd később folytatjuk. Rengeteg időnk van még beszélgetni testvér. Most menj! Hamarosan találkozunk.

Loki rámosolygott, majd kilépett a folyosóra. Alig haladt el pár lépésnyire, hirtelen éles fájdalom hasított a fejébe. A látása elgomályosult, majd sötétség vette körül, mire ijedten felkiáltott és a homlokához kapott. Egy pillanatra mintha álomban, egy rémálomban került volna, feltűnt egy barázdált lila arc, egy vérszomjas mosoly, annak az arca, akitől évek óta rettegett.

Ő volt az!
Az őrült Titán, akivel egyességet kötött, és akinek a fenyegetése megmérgezte minden pillanatát. Vakon eltámolygott a sarokig, tapogatózva a fal mentén menekülve a látomás elől, amerre a többieket gondolta. A saroknál befordult, és hirtelen még nagyobb intenzitással fellüktető fájdalomra - ami végigcikázott a gerincén - térdre rogyott. A látomás nem szűnt meg, hanem szólt hozzá.

- Köszönöm fiam az eddigi szolgálataidat, többet segítettél, mint gondolod - Az arc kezdett köddé válni, és helyét a rémisztően vak és végtelen sötétség vette át, a hang pedig olyan közelinek hatott, mintha egyenesen a fülébe suttognák. -, de nem felejtettem el, hogy kudarcot vallottál, és ezért felelned kell. Hamarosan találkozunk!

Loki a mellkasához kapott, szíve olyan hevesen vert, hogy azt hitte annak hangja visszhangzik az üres folyosókon. Levegő után kapott, és csak lassan nyugodott meg, ahogy visszanyerte a látását. Felállt, megkapaszkodott a hideg falban, lehunyta szemeit, de riadtan nyitotta ki újra és gondolkodni kezdett. Tudta mit kell tennie. Egyetlen esélye a túlélésre, ha végig Thor mellett marad. Bíznia kell bátyja erejében, bíznia kell benne, hogy képes megvédeni mindannyiukat. Thor ereje sosem volt ilyen hatalmas, de Thanos és négy segédje ellen talán még ez is kevés lesz. Talán ha meg tudja nyerni maguknak Hulkot, ha velük van a Zöld szörnyeteg, akkor talán van esélyük.
Talán!

Valahogy figyelmeztetnie kell a bátyját arra,  ami közeleg. Loki megijedt. Attól tartott, ha most elmondja Thornak az igazat, bátyja újra csalódni fog benne, és azt fogja hinni, hogy elárulta őket, és hogy ő vezette ide Thanost.

Ravasznak kell lennie, mint mindig.

Kihúzta magát, homlokáról letörölte a hideg verejtéket, és elindult. Elkésett, de nem értette miért, hiszen Thor előtt kellett volna megérkeznie. Már mindenki a beiktatáson volt, csak ő hiányzott. Nagyon gyengének érezte magát, mégis el kellett foglalnia a helyét a királya oldalán. Lassan elhaladt Hulk előtt, aki morgott valamit neki, de nem értette mit. Szeme sarkából látta, ahogy a fenevad hatalmas zöld keze ökölbe szorul. Agyában már lázasan keringtek a gondolatok, egymás után több terv is megfogalmazódott, de sorba mindet elvetette. Kevés a harcos, asgardiak közül csupán néhány testőr maradt életben Hela, a nővérük pusztítása után, és azok a gladiátorok, akiket ő hozott a Sakaarról. Heimdal, Valkűr, Hulk és itt vannak ők ketten Thorral. Az esélyük a túlélésre szinte semmi.
Lopva hátranézett. Egy szebb kort megért, számkivetett nép, megtizedelve és halálra ítélve. Egy maroknyi asgardi, az ő népe, többnyire nők és gyermekek állnak szemben Thanos gyilkolásra teremtett seregével. Ahogy végigtekintett a tömegen megakadt a szeme egy, az első sorban álló fiatal nőn. Akkor figyelt fel rá, amikor Odin börtönbe csukatta, hogy élete végéig vezekeljen. Ha valamelyik elítélt beteg lett, vagy sebesülten hozták oda, ő volt az, aki ellátta, és meggyógyította. Volt, hogy azt kívánta, bárcsak megbetegedne, csak hogy láthassa őt, és azon kapta magát, hogy hosszú percekig a kijáratot figyelte, hátha feltűnik magas karcsú alakja. Hosszú unalmas óráiban vigaszt nyújtott már az is, ha csak rágondolt.

Amikor kiszabadult, és apját száműzve, annak alakjában elfoglalt a trónt, a börtönből áthelyeztette maga mellé, hogy a palotában szolgáljon tovább. Így mindennap láthatta.

Kell egy terv, kell egy terv!

Hallotta, hogy Thor kérdez valamit, és választ vár tőle, de csak akkor figyelt oda, amikor bátyja kiadta a parancsot.
- Irány a Föld!

Ebben a pillanatban Lokiban megfogalmazódott a terv, ami kockázatos volt de talán az egyetlen esély arra, hogy ha nem is mindenki, de legyen aki túlélje.