Számkivetettek (befejezett)

11.

Kockázatos volt, amire készült, de meg kellett tennie. Ha Thanos győz, márpedig ehhez kétség sem fért, akkor azt a maga hasznára fordíthatja. A jégóriások megfélemlítéshez tökéletes lenne, ha egy pillanat alatt eltűnne népük fele, és ha ezt úgy tudná elhitetni velük, hogy az ő műve. Sajnos az asgardiaknak is át kell ezt élniük, de még így is tudnak új kolóniát alapítani.

- Remélem, hogy még benne vagy a fejemben Áspisszáj - motyogta maga elé ahogy felidézte maga előtt Thanos jobbkezének arcát. Amint felderengett a hüllőszerű ábrázat újra érezte azt a fájdalmat, amivel a kegyetlen lény kínozta. Nem a fizikai fájdalom volt az, ami végül megtörte - azt bírta, egyetlen szó, egyetlen kiáltás nélkül tűrte -, hanem a lelki kín, és az amit az elméjével művelt.

A kudarcai, a csalódások, amiket másoknak okozott, a bánat, mind ostromolták. Áspisszáj bele látott a fejébe, és tudta, hogy mivel tudja megtörni. Loki sokáig küzdött, bezárta elméjét a hatalmas mágus előtt, sokáig blokkolni tudta a gondolatait, de amint a gyengéjére rálelt, már nem volt képes uralkodni magán. - Láttál az én szemeimmel, irányítottál engem, most én is látni fogok a tiéddel - sóhajtott és ellazulva átengedte magát a varázslatnak. Sokat tanult a mágustól, még ha az nem is tudott róla. A Jogart megkapta, és egy pillanat elég volt hozzá, hogy ő is belelásson Áspisszáj gondolataiba, a Jogar, és a kő benne hatalmas erejével bárkit megbéníthatott, és kínoztatásai során sokszor vetették be ellene.

- Mutasd te féreg, hogy merre jártok. - Kérdésére nem jött válasz, így hát újra próbálkozott, eredménytelenül, és ettől megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, hiszen ez csak egyet jelenthetett; csakis azt, hogy Thanos jobbkeze, legerősebb csatlósa, halott.

Felriadt, és kinyitotta a szemét.

- Magadhoz tértél végre. - Sigyn és Valkűr álltak az ágya mellett. Elaludhatott, hogy nem emlékezett rá, mikor kelt fel mellőle Sigyn. - Hamarosan megérkezünk, már látjuk Jottunheimet. Fel tudsz állni, uram? -Loki szúrós tekintetére Sigyn lesütötte a szemeit. - Bocsáss meg, a megszokás. Fel tudsz kelni, vagy segítsünk?

Loki nem azért volt mérges, mert a lány elfelejtkezett magáról, hanem mert nem tudta meg, hol tart Thanos. Három halandó van, akinek megjárta az elméjét, egy tudós, a Bosszúállók között nyilakkal harcoló és az, aki át tud változni hatalmas fenevaddá. Csak azt nem tudta, melyiket válassza. - Persze, jobban vagyok, de szeretném, ha most magamra hagynátok.

Amint a két nő elhagyta a szobát, az ablakhoz ment. Valóban ott volt Jottunheim. Piszkosfehér jéggel és sziklákkal tarkítottan lebegett, mint egy keményre fagyott hógolyó. Íme hát az örökségem, a birodalmam, gondolta, aztán leült a földre. Tanácstalan volt, kit válasszon, aztán úgy döntött, marad Bannernél. Bartont teljesen az uralma alá tudta vonni, de Banner az már más tészta. Ő kezébe fogta a Jogart, így a kapcsolatuk erősebb.

Koncentrált, és lassan elhagyta a testét. Egy pillanattal később már azt látta, amit a halandó. Körbenézett, rémülten látta hogy mindenhol harcosok vették körül. Kutatott kicsit az emlékek között, Thort kereste, de nem talált semmit, csak amit maga is látott. Azt érezte, hogy egyedül van, és hogy csak magára számíthat.

Látta a Katonát, Rogerst, látta Natashat, aki ravaszabb volt nála, de sem Stark, sem Barton nem volt velük. Körbevette őket Thanos serege. Ismerte ezeket a gyilkológépeket, amiket csak egy dolog hajtott, végezni az ellenséggel, bármi áron. De Thanost sem látta, ami persze nem jelentette azt, hogy nincs ott. Az azonban egyértelműen látszott, hogy a harc még nem kezdődött el. Ha Thanos megérkezik, akkor ezek a szerencsétlenek nem tudják megállítani. De hol lehet a Végtelen Kő? Érezte a jelenlétét, a Jogarban lévő ékkő ereje hatotta át, tudta hogy a Bosszúállók azt védik. Hiába. Hamarosan Thanos megszerzi magának, talán órák választják el tőle, de az is lehet, hogy sokkal kevesebb idejük van, mint gondolta. Azonnal le kell szállniuk Jottunheimbe, nem késlekedhetnek.

Nehézkesen feltápászkodott, kidugta a fejét az ajtón, és megnyugodva látta, hogy a két nő nem hagyta magára. - Azonnal intézkedj, hogy szálljunk le! Nagyon kell sietünk - kiáltott Valkűrre, aki közvetlenül az ajtó mellett állt. - Te pedig gyere be, segíts felöltöznöm!

Sigyn mielőtt feladta volna Lokira a bőrruhát és kabátot, előtte ellenőrizte a sebet. Szinte teljesen begyógyult, és csak halvány rózsaszín csík mutatta a penge szúrásának helyét. Végighúzta ujja hegyét a hegen, de Loki megragadta a kezét, és magához ölelte. Nem volt idő vallomásra, szép szavakra. Érezhető volt, ahogy a hajó lassít, és a légkörbe lép. Minden rázkódni kezdett, a levegő mind melegebbnek tűnt. Loki a lány kék szemeibe nézett, és csak azt sajnálta, hogy nem tette meg ezt már előbb.

- Bárcsak több időnk lenne - suttogta, és egy végtelennek tűnő másodpercig nem tett semmit. Aztán megragadta a lány fejét, és összeért az ajkuk, de Loki szája nem mozdult. Sigyn közelebb húzódott hozzá, azt akarta hogy a másik érezze, ő is erre vágyik. Loki felnyögött, a szája mohón vette birtokba a lány ajkát. Olyan szenvedéllyel csókolta, olyan kétségbeesett akarással, hogy Sigynnek elakadt a lélegzete. Rossz érzése tovább erősödött, amikor félig kinyílt szemei mögül látta, hogy Loki sír. Átölelték, szorították egymást, és egyszerre minden eltűnt, a hajó, az egyre közeledő idegen világ, az izzó lángnyelvek, amik átöleltek mindent. Eltűnt a rossz érzés, a másik iránt érzett reszkető féltés. Ha nem itt lennének és nem most, akkor minden tökéletes lenne.

Sigyn keze bejárta a férfi hátát, és Loki bőre azonnal reagált az érintésre. Sietősen a falhoz szorította, bokáig érő ruháját megragadta és felhúzta a derekáig. Sigyn felsóhajtott, hozzásimult, és a lábaival átölelte, olyan erővel szorítva, mintha sosem akarná elengedni.

A levegő érezhetően felforrósodott, az egész hajó rázkódott, recsegtek az eresztékek, de őket ez nem érdekelte. Egy pillanat alatt váltak eggyé. - Loki! - sikoltott fel Sigyn, amikor a hasító fájdalom végigsiklott a gerincén. Körmeit a férfi vállába mélyesztette, fogait összeszorítva mozdulni sem mert. Loki lecsókolta arcáról a legördülő könnycseppet, és várt. Várta hogy a lány izmai ellazuljanak, hogy teljesen átadja magát neki.

Minden megszűnt létezni körülöttük, nem maradt más, csak az érzések, amit egymásban ébresztettek. Loki megragadta a lány csípőjét, és heves mozdulatokkal nyomult belé. A lábai reszkettek, izzadság csorgott a homlokáról, a több napos lázas állapot kivett belőle minden erőt.

Az ablak elől közben eltűnt a forróság, és a hajó is remegése csillapodott. Loki egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, aztán átadta magát a mindent elsöprő gyönyörnek. Hirtelen minden egyszerre állt meg és a hajójuk hatalmas morajjal becsapódott és Lokinak minden erejét össze kellett szednie, hogy ne essenek el. Ebben a pillanatban Sigyn éles kiáltást hallatott. A kéj először még gyorsabb mozgásra ösztönözte, mintha el akarta volna nyújtani az érzést, mintha nem akarta volna, hogy vége legyen, aztán izmai megfeszültek és elernyedtek, arcát a férfi hajába fúrta, és nem gondolt másra, csak arra, hogy ennek így kellett történnie. Ziháló lélegzetük betöltötte a kabint. Loki lassan letette a lányt, aztán hagyta, hogy az felöltöztesse. Nem szóltak egymáshoz, nem is volt értelme. Épp, amikor végeztek, belépett Valkűr. Kettejükre nézett, aztán zavartan szólt.
- Bocsánat, ha megzavartalak titeket, de... megérkeztünk, fenség. Mi a parancsod?

Loki végigsimított a haján, és Sigynre nézett. A lány arca bíborvörös, haja kócos volt, kapkodva szedte a levegőt, és olyan szép volt így, hogy legszívesebben újra megcsókolta volna. Megfogta a kezét, ujjaik összefonódtak.

- Ti ketten velem jöttök. A többiek álljanak készen - adta ki a parancsot. - Itt az ideje, hogy átvegyem az örökségemet.