Számkivetettek (befejezett)

2.

Thor Asgard királya lett.

De hol volt ez a ceremónia ahhoz a régihez képest? Nem voltak fanfárok, nem volt aranytól csillogó trón és trónterem, és nem volt éljenző, ünneplő tömeg, mert aki életben maradt, mind némán fogadta az új királyt.

Thor elfoglalt egy széket, ami valószínűleg a Nagymesteré volt, ahogy ez a hajó is. Nem volt kedve senkinek sem ünnepelni, hiszen sok asgardi veszett oda Hela fékevesztett dühének, halt meg katonái keze által. Kevesen voltak, de a hajón elérhető élelemhez és vízkészlethez képest túl sokan. Ez már rögtön az elején látszódott.

A Föld felé vezető útjukon nincs lakott világ, ahol a raktárakat fel tudják tölteni, de Thor bizakodó volt. Valkűr és Korg - akit persze Miek követett - feladata volt, hogy mérjék fel a készleteket, és vegyenek számba mindenkit.

Thor Lokival együtt várta az eredményét a leltárnak. Loki szólalt meg előbb, nem tudta hogyan kezdjen hozzá. Az esze azt diktálta, hogy tárja fel Thor előtt félelmét, hogy Thanos közeledik, s vele egész serege, és nekik menekülniük kellene, a szíve azonban nem engedte. És Loki ez egyszer a szívére hallgatott, és a szándéka az volt, hogy inkább rávezeti Thort a közelgő veszélyre.

— Szerinted tényleg jó ötlet visszamenni a Földre? - Ha egy kicsit is eltérnek a pályájukról, az már megnöveli az esélyüket, hogy elkerüljék Thanost, Thor azonban hajthatatlan volt. — Naná, a Földön szeretnek engem. Népszerű vagyok.

Loki érezte hogy terjed szét benne a düh, amikor újra előjött Thor önimádata, amit annyira gyűlölt. Elnyomta magában ezt a jól ismert érzést, és mosolyt erőltetve újra próbálkozott.

— Megkérdezem máshogy. Szerinted tényleg jó ötlet visszavinni engem a Földre? — Ha ez sem téríti el Thor a szándékától, akkor semmi.

— Hát nem vagyok benne biztos — Thor elfordult testvérétől és egy szemével a feketeséget fürkészte. —, de én nem aggódnék. Szerintem úgy is minden rendben lesz.

Loki már szóra nyitotta volna a száját, amikor a semmiből egy fekete árny takarta el a kilátását, és fenyegetőbb volt bárminél, mint amit eddig valaha is látott. A vér kiszökött az arcából, az erő elhagyta és a rémület a gyomráig kúszott. Elkésett! A végzete eljött, és nem tehet semmit. A terv megvolt a menekülésre, de nem volt idejük átbeszélni. Talán perceik lehetnek, azonnal cselekedni kell.

— Thor, kérlek bízz bennem! Bízz bennem úgy, ahogy még soha nem bíztál! — Loki megragadta Thor karját, és olyan erővel kezdte húzni maga után, hogy alig bírt vele lépést tartani.

A nagyterembe értek, ahol az asgardiak gyülekeztek, és kisebb csoportokban beszélgettek, nevetgéltek. Még nem sejtettek semmit. Heimdal mint mindig, a pallosára támaszkodott, és borostyán színű szemeivel a végtelent figyelte. Hogy lehet, hogy nem vett észre semmit, tűnődött Loki, aztán a sarokba pillantott, ahol Hulk ücsörgött egymagában, és nézett maga elé. Loki tőle tartott a legjobban, hogy őt nem fogja tudni meggyőzni. Valkűrék még nem tértek vissza, és már nincs is idő hogy bevárják őket.

Loki felállt a trónra, és felkiáltott:
— Figyeljetek rám! — Hangja betöltötte a hatalmas teret, és varázsütésre mindenki elhallgatott. — Veszélyben vagyunk, és már nincs sok időnk! Olyan ellenség döngeti kapuinkat, akivel szemben védtelenek vagyunk, és félek, hogy sokan vesznek oda. Sajnálom, mert ez részben az én hibám. — Loki Thorra nézett, aki nem értett semmit. Az utolsó mondatra Hulk felállt, és vészjósló tekintettel indult meg Loki felé. — Arra kérlek benneteket, hogy bármi is fog történni, ne ellenkezzetek, és ne harcoljatok! Nincs semmi esélyünk és nincs is értelme, én tudom. — Loki lehajtotta fejét, nagy levegőt vett, majd felnézett és végigtekintett a népén. Sok riadt arc nézett vissza rá, a gyermekek az anyjukhoz bújtak, ahogy ő is tette régen, ha megijedt valamitől. — Nem tudom, hogy ki marad életben, és ki nem, csak annyit ígérhetek, ha azt teszitek amit mondok, Asgard nem vész el a semmiben, lesznek túlélők, akik újraépíthetik. — A szavaira  kitört a pánik. Thor Lokihoz lépett, és kérdőre vonta.