Számkivetettek (befejezett)

8.

Felmorajlott a tömeg, amikor Loki belépett. Ellépett Sigyntől, megállt és szembefordult a túlélőkkel. Nem volt trón, csak egy szék, ami mögött Valkűr állt, karjait melle előtt szorosan, már-már dacosan összefonva. Lokinak esze ágában sem volt leülni, sisakját levette, azt helyezte a párnára. Eltorzul arcképét látva felsóhajtott és elrévedve simított végig a fénylő aranysisakon. Arcvonásai megkeményedtek ahogy a sisakról népére tévedt a tekintete; a csapzottan álló rémült aszgardusokra, a hajdan díszes kelmékbe öltözött asszonyokra - akik kócosan, koromtól és füsttől mocskosan talán már el is feledték az aranykort -, és a megcsappant számú, harcba fogható férfiakra. Felszegte a fejét, és minden magabiztosságát összeszedve megszólalt.

- Talán azt gondoljátok, hogy ismét egy koronázásra hívtunk össze titeket? Tévedtetek. A trón - mutatott a székre, és hogy szabaddá tegye, lekapta a sisakot - a bátyámat, Thort illeti. Nem kívánom elfoglalni. Viszont amíg ő nem jön vissza, az én parancsomnak kell engedelmeskednetek, csak így élhetjük túl ezt az egészet. Én pedig azt parancsolom, hogy ... - szemét körbejártatta a megkínzott férfiakon és nőkön -, hogy bízzatok bennem.

Suttogás hallatszott mindenfelől, ami hullámban erősödött fel mikor Loki elindult a népe felé.

- Mindannyian gyászolunk, és eközben osztozunk egymás fájdalmában is. - Közelben álló férfiak vállát könnyed mozdulattal megérintette ahogy elhaladt mellettük. - Össze kell tartanunk, talán még soha nem voltunk ennyire egymásra utalva. Kevesen maradtunk, de a túléléshez így is sokan. A hajó tartalékai végesek, és nincs a közelben olyan hely, ahol a raktárakat fel tudnánk tölteni. - Az erősödő suttogás elárulta, hogy egyre többen jönnek rá, mit is jelent ez pontosan. - A bátyám a Földre akart menni, de nem tudom, hogy fogadnának ott minket, rólam nem is beszélve. A legközelebbi lakott világ Jottunheim, oda megyünk. - A felharsanó kiáltások hallatán széttárta a karját. - Tudom, ott sem számíthatunk semmi jóra, de nincs más megoldás. Tisztában vagyok vele, hogy mi vár ott ránk. Népünk ellenségei, jégóriások hada, de mint már kértelek titeket, bízzatok bennem.

- Ha odamegyünk a biztos halál vár ránk! - hallatszott a tömegből.

- A jégóriások letarolnak minket! Miért jobb az, mint itt csendesen éhen halni? - kiáltott egy fiatal, felkötött karú nemes. A tömegből egyre több felől és egyre bátrabban adtak hangot nemtetszésüknek.

- Azt kéred bízzunk benned? Mégis miért? Miért gondolod, hogy ha Jottunheimbe megyünk, akkor van esélyünk? - lépett egyet Loki felé a nemes, de megtorpant.

Loki lesütötte a szemét, és felsóhajtott. Ha azt akarja, hogy bízzanak benne, akkor fel kell fednie magát. Levetett sisakját Valkűrnek nyújtotta, aztán felállt a székre, hogy mindenki jól lássa, de a kíváncsi, felé forduló arcok láttán megrettent. Mi lesz, ha megmutatja magát? Eddig sem volt népszerű, de ezután talán még ennyire sem hallgatnak rá, sőt, lehet az életével fizet az őszinteségért.

Kezei remegtek, és ezt Sigyn is észrevette. Loki mélyen a szemébe nézett, és lassan megszüntette a varázst, ami Odin halála után is fenntartotta asgardi külsőjét. A közelben állók közül többen rémülten felkiáltottak, és elborzadva hátrálni kezdtek, de a mögöttük állóktól nem tudtak mozdulni egy tapodtat sem. Valkűr szeme elkerekedett, hogy aztán gyilkos dühvel és nem leplezett undorral szűküljön össze. Sigyn lába földbe gyökerezett, és kék szemei elvesztek tágra nyíló pupilla mögött. A félelem, a feszültséget, de a tanácstalanságot is tapintani lehetett.

- Én vagyok Jottunheim törvényes királya, miután az igazi apámat, Laufeyt megöltem, hogy Odint védjem. A jégóriások az én népem, de ti vagytok azok, akikhez igazán tartozom. Ha ezek után nem akartok velem tartani, megértem. De mielőtt a szememre hánynátok ezt az újabb hazugságot, tisztázni szeretném, hogy magam sem tudtam az egészről. Véletlenül jöttem rá, és azt hittem, atyám és anyám elárultak azzal, hogy eltitkolták előlem az igazságot. Mindig is kívülállónak éreztem magam, és akkor bizonyosságot nyert, hogy a megérzésem jó volt. - Nagyot nyelt, és folytatta. - Nem akarom hogy megbocsássátok minden bűnöm, csak arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át, mit is érezhettem. Itt állok előttetek, ellenségetek fiaként, és ellenségeitekhez vezetlek titeket. Mondjátok hát, velem tartotok?