Nekem kellesz! - VKook

10. fejezet

Jungkook bátyját átölelve aludt, fejét annak mellkasára hajtva, mélyen az álmok birodalmában járva. A barna hajú teljesen nyugodtan pihent, miután az idősebb pánikolva eltolta magától, miközben ő mgcsókolta, de egy szót sem ejtve erről kérte meg öccsét, hogy aludjon, pihenjen egy picit.

A kisebb nem tudta, nem érthette, hogy a nagyobb miért viselkedett úgy, ahogy, hisz nem rég még ő volt az, aki a csókot kezdeményezte, aki szerelmet vallott neki, ám arra gondolva, hogy testvére biztos csak fáradt, hunyta le szófogadóan szemeit, hogy azt
tegye, mit az idősebb mondott.

Taehyung teljesen magához húzva öccsét nézett anyja szemeibe, amik keserűséget és félelmet sugároztak fia felé.

- Miért?

Ez volt az egyetlen értelmes szó, amit Jimin ki tudott nyögni, mivel még mindig a történtek hatása alatt állt. Nem tudta fiai mikor lettek szerelmesek egymásba, mikor történt meg köztük az első csók és egyáltalán Jungkook felfogta-e ennek az egésznek a lényegét, vagy csak Taehyung erőltette rá ezt?

Semmit nem értett és szeretett volna kérdéseire válaszokat kapni, amire most lehetősége is volt, tekintve, hogy a két őr, akiket a fekete ruhás férfi hátra hagyott, a szekér mellett beszélgettek és röhögtek, jó hangosan, hogy a bent lévők is hallják. Gúnyolódtak.

Az asszony megrázva fejét próbálta kizárni a férfiak párbeszédét és fiára koncentrálni, aki csak szája szélét rágva nézett anyjára.

- Miért?

Minnie egyre feszültebb és türelmetlenebb lett, mikor a szőke hajú a sokadik „miért”-jére sem válaszolt, csak fürkészte őt, azokkal a nagy, barna szemeivel. De nem szólt. Egy szót sem.

- Taehyung, kérdeztem valamit! – Jimin kicsit hangosabban csattant föl, mint ahogy kellett volna, mivel a kint álló és nyugodtan beszélgető őrök bekiáltottak a szekér belsejébe, hogy kussoljanak, vagy mind meghalnak, így az asszony halkabban folytatta. – Taehyung, kérlek, szólalj már meg!

A szőke hajú egy nagyot nyelt, majd lesütve szemét kezdett bele mondandójába.

- Szeretem őt Anya, teljes szívemből, nagyon, nagyon régóta. Az első pillanattól fogva szerettem és mindig is szeretni fogom, az utolsó pillanatig, amíg meg nem halunk, és bár ő még nem mondta ki ezt, de tudom, hogy így van. Tudom, hogy úgy szeret engem, mint ahogy én őt.

Jimin csak nézte fiát, úgy, ahogy azt Taehyung tette nem rég. Megpróbálta kifürkészni arcát, hogy tényleg úgy gondolja-e, ahogy mondta, de semmilyen hamis érzelmet nem vélt felfedezni a másik arcán.

Hát ennyire mély a kötődés kettejük közt?

- Taehyung... – szólította meg anyja a szőke hajút, aki erre ijedten kapta fel fejét, előre félve a szidástól, amit kapni fog. – Tudod... tudod, hogy ez nem helyes. Egyáltalán. Mi lesz, ha az a két őr elmondja annak a férfinek, aki ide hozott minket? Mit fogunk kapni ezért? Meg fognak hurcolni érte...

- Anya, ez engem nem érdekel! Csak hadd maradhassak vele örökre. A halálunk pillanatáig. Más nem számít... – Taehyung mondandója végére elhalkult, mélyen anyja szemeibe nézve, aki nem tudott erre mit mondani.

Nemsokára meghalunk. Mindannyian. Nincs értelme megtiltani nekik, hadd szeressék
egymást úgy, ahogy szeretnék, és addig, míg tehetik. Nemsokára...

- Féltelek titeket Taehyung, nem szeretném, ha feleslegesen szenvednétek. Elég az, ami ránk vár.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj...