Nekem kellesz! - VKook

11. fejezet

- HOL A FENÉBEN LEHETNEK?

Az Úr ordítása a kastély minden szegletébe, mire az eddig is lábujjhegyen közlekedő cselédek még jobban összehúzva magukat siettek tovább dolgukra, megpróbálva láthatatlanok maradni. Hogy ne őket találja meg Yeong-Cheol

- KERESSÉTEK TOVÁBB ŐKET, NEM ÉRDEKEL HOGYAN, DE TALÁLJÁTOK MEG ŐKET, KÜLÖNBEN MINDEGYIKŐTÖKET MEGÖLÖM!

Az őrök ijedten hajoltak meg, majd siettek ki a teremből, magára hagyva az őrjöngőt. Ilyenkor aki jót akart magának, az elmenekült az Úr közeléből, megpróbálva minél messzebb kerülni tőle, nehogy őt találja meg véletlenül feszültség levezetés gyanánt.

- Hova rejtetted őket Sang-Chol? HOVA? – tépte meg haját kiáltva Yeong-Cheol, rácsapva az asztalra egyet, mire az recsegett egyet, kifejezve ezzel a nem tetszését a bánásmód ellen, mit kapott.

***

Bárányok bégetése hallatszott nem messze a magányosan álldogáló szekértől, mire Jungkook csillogó szemekkel kapta fel a fejét. Kibújt bátyja ölelő karjai közül és a szekér oldalához bicegve pillantott ki a faszerkezetet lefedő ponyva szakadt résén át, hogy megleshesse az állatokat.

- Jungkookie, óvatosan! – szólt rá bátyja halkan, aggódva, nehogy a kint álló két őr megint bántsa őket, mert nem viselkedtek.

- Nézd TaeTae, bárányok! – suttogta boldogságtól ragyogó arccal a barna hajú, minek következtében anyja és apja nagyot sóhajtva dőltek hátra eddigi merev testtartásukból.

Jungkook egyáltalán nem fogta fel a helyzet súlyosságát, hiába voltak már öt napja bezárva ebbe a szekérbe, ahol a két férfi néha megütötte őket, csak egyszer kaptak enni és inni (azt is azért, hogy a két orvgyilkos megkapja a nekik ezért kijáró fizetést) és ahonnan egyáltalán nem mehettek ki.

Ám a legkisebb még így sem fogta fel mi történt és mi fog történni velük. Amikor az első fekete ruhás megfenyegette őt, akkor meg volt ijedve, de most, hogy sem ő, sem a másik fekete ruhás nem volt itt, már nyoma sem volt az akkori rettegésének.

- Jungkookie, gyere ide vissza, ha nem akarod, hogy anyát megint bántsák! – suttogta ingerülten a szőke hajú öccsének címezve szavait, mire az lebiggyesztve ajkait sántított vissza bátyjához, bebújva annak meleget biztosító karjai közé. – Maradj itt, akármi történik, hányszor mondjam még? – kérdezte mérgesen az idősebb, szorosan átölelve a kisebbet.

- Bocsánat TaeTae! – suttogta bocsánat kérőn Jungkook, fejét a nagyobb mellkasára fektetve, a nap további részében csendben maradva.
  

***

- Dera, menj és hozd vissza azt az elkóborolt bárányt!

A pásztorfiú fáradtan mutatta a kutyájának az utasítást, aki rögtön ugatva eredt az említett juhnak, és bár jól megkergette, de visszaterelte a nyájhoz azt.

- Jó kutya, ügyes! – mosolyodott el a fiú, majd felnézve az égre vette tudomásul, hogy bizony ideje lenne visszaindulni a birtokra, ha nem akar ma is vacsora nélkül elaludni.

Fütyülve ebének került a nyáj mögé, és elkezdte a haza felé terelésüket. Aznap csak egy bárányt sikerült elvesztenie, aminek tudta, hogy nem fognak örülni és megint meg fogják büntetni emiatt, de azt is tudta, hogy meg fogja találni őt, mivel mindig megtalálta őket egy-két nap elteltével. Most is ebben reménykedett, hogy lesz ekkora szerencséje.

Hirtelen egy bárány bégetett mellőle a bokorból, amikor pedig a fiú odanézett, még épp látta, hogy a fehér gyapjas elszaladt a másik irányba. Nicsak, meg is van az elveszett!