Tolvaj

Az első munka

                Egy gyertyaláng gyúlt az ablakban, a gazdag ház aludni készült. Dal gyanánt a halk tücskök zenéje ringatta álomba a bent lévőket. A külvilág még ébren, és két csukja csak a megfelelő pillanatra vár, hogy szakértelmükkel karöltve egy tökéletes lopást hajthassanak végre.
-Mit fogunk csinálni? –kérdezte az alacsonyabbik.
-Dolgozunk... -válaszolt az idősebb. –Ha megfelelőnek látom, felmászunk a tetőre.
-Nem leszünk hangosak?
-Nem. A cipőd tökéletesen elnyeli a súlyod, így alig érezhető lesz a léptünk. Ezen kívül már tudsz lopakodni, ahogy kell.
-Mi lesz a dolgom?
-Egyszerű... -a tolvaj rámutatott a cseréptetőn lévő ablakra. –Ennek a háznak nincs plafonja, de tetőablaka van, amit mondanom sem kell, hogy létrával lehet csak hozzáférni, tehát csak lemenni tudok ott, följönni már nem.
-Akkor, ha ott bemész, hogy jutsz ki?
-Én nem férek be... -tekintetét a fiú felé fordította.
Ralf meghökkent.
-Azt akarod, hogy én menjek be?
-Igen. –mosolyodott el Orbó és az arca újra hatalmas nyugodtságot árasztott, ami önbizalmat ébresztett a fiú lelkében.
-Rendben van. –elszánt ábrázattal fordult vissza Ralf a ház felé és úgy érezte, most semmi nem állíthatja meg abban, hogy elvégezze a megbízást.
-Menjünk! -
Egy kis dombocska volt az épület mellett közvetlen, boros pince gyanánt, de tökéletes volt arra is, hogy egy nagyobbacska ugrással az ember a tetőn találhassa magát, ahonnan szabad az út az ablak felé. Szerencsére az utcával ellentétes oldalon voltak, így az esti szemek sem lehettek figyelmesek a tolvajok mozgolódására. Orbó egy feszítővassal kinyitotta a tetőablakot, majd egy csáklyát vett elő, amire egy kötél volt rögzítve és hozzárögzítette a párkányhoz a szerszámot.
-Mássz le és keress egy ezüst gyertyatót. A szobában kell lennie.
-Hogy néz ki? –kérdezte a tanítvány.
-Tömör ezüst, aranyozott szegély és egy pecsétminta van rajta, egy madár, galamb, hogy pontosak legyünk.
-Rendben.
-Nézz át mindent és tedd bele a zsákodba. Ami értékeset még találsz, azt tedd csak el magadnak.
-Értettem. –azzal Ralf lemászott.

Ralf átgyűrte magát a kis ablakkereten és leereszkedett a kötélen. A szoba ahova érkezett egy hétköznapi társalgó lehetett, alig kisebb, mint Orbó házának a nagyszobája. Egy sok személyes asztal, egy még pislákoló kandalló és annak párkányán díszes gyertyák égtek. Ott lehet... nem ezek nem olyanok. Megnézem a vitrinben... itt sincs, de találtam néhány aranypénzt. –elrakta a tarsolyába. Az asztal? Egy ezüst villa... és egy kis zacskó ezüstpénz... ezek itt nagyon gazdagok. –mindent elrakott. Ott az ajtó mellett van egy polc... ott van!
-Milyen szép? –rácsodálkozott a díszes tárgyra. –Biztos, hogy ez lesz az. –Ralf eltette a gyertyatartót, aztán egy neszre lett figyelmes.
Ajtó nyílt a szoba túloldalán.
-Dobd fel a zsákot és gyere! –kiáltotta le Orbó a gyermeknek.
A fiút észrevette a szobába belépő férfi, de meglepettségében nem sok mindent tett, mert Ralf már a kötél felé is futott. Feldobta a zsákot, hogy Orbó elkaphassa.
-Állj! Betörő! –kiáltott a férfi.
Ralf megfogta a kötelet, de ijedtében ledermedt a nemes láttán.
-Fogd erősen! –ébresztette a mestere.
A kis tolvaj úgy is tett és akkor hirtelen egy rántással tanítójával egy szintre került. Orbó kiakasztotta a csáklyát és karjának egyetlen mozdulatával fölrepítette Ralfot. A megszeppent fiút elkapta és hóna alatt tartva levetődött a tetőről, majd elfutott a közeli mező árnyainak takarásába.

Kis idő múlva Orbó megállt és letette a tanítványát.
-Jól vagy? –kérdezte, picit aggódóan.
-I...igen, csak megijedtem. –válaszolt a fiú.
-A gyertya nálad van?
Ralf elővette a zsákját.
-Igen, ugye ez az?
A férfi nem tudta mit szóljon, átölelte gyermeket.
-Olyan büszke vagyok rád! Az első munkád és tökéletesen teljesítettél. –mintha egy könnycsepp is készült volna kifelé, de azt Orbó már nem hagyta. –Szereztél még magadnak valamit?
-Egy kis pénzt és egy ezüstvillát.
A férfi szeme most kikerekedett és tisztes távolságra húzódott egy picit komolyabb arccal.
-Jól van. –megvakarta Ralf buksiját. –Tedd el, a pénz a tied, a villát holnap eladjuk és a pénzt magunkra fordítjuk.-
Ahogy a csapat hazafelé futott az árnyak között, a kisebbik tolvaj felfigyelt egy közeli tábortűzre, csuklyás alakokkal.
-A nekromanták azok... ott van minden szekerük és benne a fiolák, amiben talán anya és apa... nem hagyhatom, hogy így nyugodjanak –egy könny perdült le Ralf bal szeméből.-
A hold delelt már, mikor a páros hazaért, a lakás üres és hideg volt, de otthont lelt benne az esti csavargó, mihelyt a nagyszoba fogadta. A tolvajok levetették a köpenyeiket, Orbó pedig elindult a szobája felé.
-A dolgaid, tedd el a szobádba magad, ahogy neked kényelmes, akkor majd megtanulsz rendet tartani. –utasította a mester a fiút.
-Oké... -Ralf elhalkult. –Még dolgom van este...