Tolvaj

Az első küldetés

Csendes a hajnal. A fogadó már nyitva és néhány vendég már reggeli frissítőjét kortyolgatja, míg el nem indul a földekre. Nyár van, van munka bőven. Hasonló reménnyel állít be egy alak a fogadóba. Testét köpeny, arcát csuklya takarja, egy városban vagy az úton nem is feltűnő jelenség ez az öltözet. Az alak a pulthoz ballag.
-Reggelt Jámbor. –köszönt a csuklyás a fogadósnak.
-Adj' isten. –köszönt Jámbor, miközben poharakat törölgetett. –Ma egyedül?
-Ma egyedül, Orbónak más dolga van. –válaszolt az alak.
-Van egy megbízásom. –a fogadós elővett a pult alól egy tekercset. –Azt mondta a megbízó, hogy nagyon fontos és nem egy pitiáner munka. –nyújtotta át a papírt.
-Nem kell aggódni, már nekem is menni fog. –az alak levetette a csuklyáját és ifjú arcát láthatóvá tette. Állán és szája felett csupán pelyhedzett a szőrzet, de a fiú szemében a sokat megéltség bölcs fénye tükröződött. –Egy üveget kérek a legerősebb borból.
-Nem vagy te ehhez még kicsit fiatal Ralf? –kérdezte a fogadós.
-Nem nekem kell Jámbor. Ajándékba lesz...

Két éve már, hogy Ralf egyedül is vállal munkákat és mestere megmondta neki, hogy már minden képessége elég jó ahhoz, hogy a következő nagyobb megbízást ő kapja. És ma eljött ennek is a napja. Ralf egy mester tolvajhoz méltó munkát végezhet el. A megbízó elég rejtélyes, a város egy rosszhírű negyedében akar találkozni, még térképet is rajzolt a találkozóhoz. Biztos olyan dologról lehet szó, amit nem lehet csak úgy üzenetben átadni, bármennyire is megbízható a futár vagy az összekötő. Orbó mesélt már ilyen eseteiről, sőt furcsábbra is kísértem már el. Így gondolkozott Ralf, miközben a kovács felé sétált a földjükre igyekvő parasztok között. Nem sokkal később a fiú már hallotta az üllőn csattanó kalapács zaját. Ugor a tornácán dolgozott, csakúgy, mint minden nap. Legtöbbször földműves szerszámokat javított a falusiaknak, vagy a városi őrség pengéit élezte, viszont ma egy teljes másfajta feladatot csinált és Ralf éppen az utolsó csapásokra érkezett meg az óriás tornácára.
-A Merénylő áldása rád Ugor. –köszönt illőn a fiú.
-Szervusz Ralf. Egyedül? –köszönt vissza az óriás, aki még mindig kisfiúként kezelte Ralfot, bár jól tudta, mennyi ideje látogatja már őt az ifjú tolvaj.
-Csak egyedül. Elkészült, amit tegnap mondtál?
-Éppen időben érkeztél. De elhoztad e, amit kértem.
-A követ? –Ralf elővette a zsebéből a nyolcadik születésnapi ajándékát. –Persze, mire kell?
-Add ide egy pillanatra. –nyújtotta kezét Ugor. –Köszönöm. –azzal egy furcsa szerszámba helyezte a követ, majd egy hatalmasat csapott oda a kalapácsával. Ekkor látta Ralf is, hogy az nem egy szerszám, hanem egy tőr. Ugor a fegyver markolatának végében lévő kereszt foglalatba illesztette bele a kis gömböt, mint egyfajta különleges díszt. Az óriás egy fogót ragadott és összeszorította a golyó foglalatát, ami így már késznek tűnt. –Parancsolj. –adta át a pengét Ralfnak. –A fiú elvette a fegyvert.
-Ez az én tőröm? –kérdezte Ralf, kissé nehézkesen, eléggé meg volt hatódva.
-Igen, elkészült a fegyvered, most már meg tudod védeni magad.
-Szóhoz sem jutok, köszönöm, ez sokkal jobban néz ki, mint ahogy elképzeltem. –benyúlt a köpenye alá. –Jut eszembe. Itt a fizetséged, száz arany, ahogyan azt megbeszéltük és mind abból, amit magam kerestem meg.
-Köszönöm, becsületes vagy Ralf és ezt én is becsülöm.
-Ó igen, és még valami. Ezt magam szerettem volna odaadni a munkádért, talán jobban kifejezi a hálámat, mint az arany. –Ralf átadta a bort, amit reggel vett.
-Ez igazán kedves tőled Ralf. Köszönöm.
-Kérlek Ugor, mesélj nekem erről a tőrről, hogy csináltad, miből csináltad, mi a neve? –kérdezte Ralf izgatottan.
-Hozzá is akartam kezdeni. Én nem szoktam nevet adni a fegyvereknek, amiket készítek. –kezdte mesélni az óriás. –Szerintem a használóé az érdem, hogy elnevezze a fegyvert. Néhány pengét persze a kovácsa nevez el, ha egy magas rangú személynek készít valamilyen különleges fegyvert, de ahhoz egy nagyobb nevű kovácsra van szükség. Aztán legtöbben már a készítés vagy megszerzés pillanatában elnevezik a fegyverüket, hatalmas tetteket remélve nekik.
-Nem is tudom, nem jut eszembe semmilyen név úgy igazán. –mondta Ralf, kissé búsan.
-Nem baj. Vannak fegyverek, amik út közben kapják a nevüket, akár tetteik, akár sorsuk alapján. Elnevezheted a fegyvert saját magáról, a tevékenységről, amit végez, vagy egy személyről, akinek a neve valahogy köthető a pengéhez.
-Fú... azt hiszem, várok a névválasztással. Orbó sem ok nélkül adta az Agyar nevet a fegyverének. –mondta Ralf.
-Még valami Ralf. –mondta az óriás. –A penge, amit a kezedben tartasz, meglehet, hogy az egyik legdrágább fegyver a Síkdombságon.
-Talán nem adtam eleget? –kérdezte kissé ijedten az ifjú.
-Szó se róla. Én máshogy számolom a pénzt, mint az emberek királyai. Csupán ennek a fegyvernek az anyaga. Meg tudod mondani micsoda? –Ralf kissé nézegette az új szerszámát, de nem igazán értett az efféle dolgokhoz. Munkája során aranyat, ezüstöt és drágaköveket kell felismernie, ez pedig egyik se volt.
-Nem tudom. Olyan, mint valami kő, ami ki van csiszolva, de az érintése és a fénytörése inkább az acélra és ezüstre emlékeztet.
-Jól látod. Ez kérlek, sárkánymészkő.
-Sárkány...mészkő? –csodálkozott a fiú.
-Igen. Egy nagyon ritka fém. Itt legalábbis. Azon a vidéken van belőle, ahol éltek tűzokádó sárkányok régebben. És az én hazám, Shigan pont ilyen vidék. Hajdanán rengeteg sárkány uralta a vidéket, de mára mind kipusztult, és ha egy sárkány elpusztul, a benne lévő tűz felemészti halott testét és a maradványai ezzé a különleges fémmé kövülnek meg.
-Akkor ez a tőr egy sárkány maradványaiból lett faragva?
-Pontosan. Kiönteni nem lehet, sárkánytűz sem puhítja meg és majdnem olyan kemény, mint a gyémánt, de nagyapámtól még ismerem a módszereket, ennek formálására.
Majdnem hat esztendeje már, hogy egy hatalmas tömbbel rendeltem a tengeren túlról. Azt a szállítmányt mentettétek meg Waldronnal, remélem, emlékszel.
-Hogyne. –Ralf elmosolyodott. –Semmit nem felejtek el, amióta itt vagyok.
-Egy kicsit otthonosabb így, hogy ebből vannak a szerszámaim és gondoltam, hogy a maradékot arra használom, amire a legérdemesebb. Egy különleges fegyver készítek neked, hogy mint minden merénylőnek a klánodban, neked is valami egyedi pengéd lehessen.
-Köszönöm Ugor, büszkén fogom hordani ezt a pengét és nem mocskolom be soha, míg nincs rá méltó okom.
-Úgy legyen kis barátom...