SzJG, kicsit másképp... (12.osztály)

Még mindig Szept. 2

Az infóterem ajtaja be volt ragasztva olyan rendőri, sárga- fekete ragasztószalaggal, és bent rendőrök mászkáltak, mintákat vettek minden honnan, de velünk senki nem törődött.

-Ez meg mi a...-kezdte Ricsi, de ő sem tudta folytatni, mert egy vegyvédelmisnek öltözött férfi lépett oda hozzánk.

-Sajnálom, de nem jöhettek be. A biztonsági kamera egy elég érdekes dolgot rögzített, és a feladatunk, hogy kinyomozzuk ennek az esetnek a következményeit. Kérlek, most menjetek el!- szinte ránk parancsolt, mi pedig megszeppenten mentünk vissza a folyosóra.

-Hát, oké...-nyögte Andris, és még valahogy nekünk sem akaródzott beszélni. Visszamentünk a terembe, ahol amúgy bent állt vagy három tanár, akik a tévét próbálták kikapcsolni több-kevesebb sikerrel.

-Ahh, ti! Hát veletek mindig csak a baj van!- csóválta a fejét az ofőnk.- A szünetben való zenehallgatás még oké, de így... Ezt hogy hoztátok össze?- kérdezte.

-Hát, öhm... Izé, az volt... Hogy a... Tehát... -makogott Reni össze- vissza. Amúgy észre sem vettem hogy megjött. Mindegy.

-Csak annyi volt, hogy Robi, Andris meg Eszti zenét hallgattak, és el felejtették lekapcsolni. Ugye?- nézett ránk Cortez, de én eléggé szúrósan nézhettem rá, mert elkapta a tekintetét, és inkább Hallert bámulta.

-Gondolhattam volna. Erre is csak ti vagytok képesek. Na, menjetek le az udvarra, erre az egy órára felmentést kaptok a tanulás alól!- legyintett ismét Haller, és elsétált. Egymásra néztünk.

-Akkor most..- nyögte Robi.

-Ja. Van egy szabad óránk- vigyorgott Dave.

-Csúcs! És mit csináljunk?-kérdeztem vigyorogva.

-Hát... Szökjünk meg!- vigyorgott Zsolti elszántan.

-Oké! De akkor rohanhatunk a portás és a gondnok előtt! Meg kerülgethetjük a kamerákat!- panaszkodott Virág.

-Hű, Virág! Egy értelmes mondat! Ez igen!- gúnyolódott Letti, mire elkezdett felmenni bennem a pumpa.

-Nem értem, mi bajod van vele! Nem is beszéltetek még!-emeltem meg a hangomat.

-Én nem beszéltem még vele, viszont következtetni lehet az emberekből hogy milyenek. Akár csak kinézet alapján.-magyarázta nekem, és gonoszul elvigyorodott. Na jó! Még egy ilyen mondat, és én verekedést szítok! És abban csak az lesz a mázlim, hogy boxolok.

-Figyelj. Erre bárki rá jönne nagyjából fél perc alatt. Ez nem különleges teljesítmény. És most nem megbántani akarlak, Virág.-néztem rá.

-Te talán nem. Viszont én...-kezdte volna, viszont be már nem fejezhette, mert rá vetettem magam. Ráugrottam, és a fejét, egészen pontosan az arcát céloztam meg. Ütöttem ahol értem, és már vagy a negyedik- ötödik ütést mértem volna rá amikor egy kimondottan erős kar rántott fel a földről, ahova végül kerültünk, és körém fonódott mint valami lánc, magához szorított. Csak néhány perc múlva jöttem rá, hogy Andris szorít magához. Kibontakoztam az öleléséből, és égő arccal néztem körül. Gábor leguggolt Letti mellé, és azt kérdezgette hogy jól van-e. A nővérem dühös arccal méregetett, de nem mert hozzám szólni. A saját szerencséjére. Körbenéztem, és jó pár értetlen arccal találtam szemben magam. Néhányan rettegtek, néhányan csodálkoztak, de voltak páran (mint pl. Kinga), akik helyeslően bólogattak. Én viszont hirtelen átgondoltam az iménti tettemet. Anyáék iszonyúan ki fognak akadni rám. Bár, gondoljanak csak, amit akarnak. Igazából rohadtul nem érdekel. Az a lényeg, hogy Én pontosan tudom milyen tud lenni Letti, viszont előttük csak egy álszent kis senki.

-Rendben vagy?-kérdezte Ricsi, és bár szemében aggódás látszódott, én láttam a mögötte megbúvó örömöt, és büszkeséget.

-Ki, én vagy ő?kérdeztem vissza mosolyogva, aztán beálltam az osztálytársaim gyűrűjébe, és a földön fetrengő testvéremet néztem. Igazából büszke lehettem volna magamra, de tudom, hogy Letti nagyon jól tudja tettetni magát. Ez az ő szuperképessége.

-Te. A tesód nem érdekel. Ő...  Inkább nem mondom ki hogy mi.-húzta a száját.

-Hogy mi???-emelte meg a hangját Letti.-Mi vagyok én???-

-Egy.... Semmi, semmi. Nem érdekes.- próbáltam menteni a menthetőt.

-Hmm... Hát jó, ha így állítod... De ne hidd azt hogy ennyivel megúszod!-próbált fenyegetni.

-Hogy mi? Én mit úsznék meg? Annak örülj hogy nem rendeztem át az arcodat, nővérkém! Idióta...-az utolsó szót elfordulva suttogtam, úgy hogy ő ne hallja, de a többiek jót derültek rajta.

-Gyere, Esz, meg mindenki, meg kéne kérdezni hogy mégis mi a franc történt, nem?-indult meg Robi az ajtó felé.

-Hé, ezt most nem sértésből mondom, de kb. ez a első értelmes mondat Robitól!- gondolkodott el Dave. -És gyere Kinga te is!- szólt oda a barátnőjének aki az egyik ablaknál állt, és a suli elé bámult.

-Hát, srácok, nem tudom mi van ma, de az biztos hogy ez a nap az eddigi legfurább az életemben. Ezt nézzétek!- azzal elhúzta a függönyt, mi pedig odasereglettünk mellé. A kapu mellett egy világosbarna hajú, messziről fogjuk rá, hogy normálisnak kinéző fiú állt. Kezében meg kb. egy egész virágbolt. Hihetetlenül nagy csokor rózsát (!!!) tartott a kezében.

-Naaa!!!- hördült föl Ricsi, és ösztönösen közelebb húzódott Virághoz. Én pedig most vettem észre a mellette álldogáló ( eddig takarásban lévő) fiút, és megállt bennem az ütő. Én ezt a fiút ismerem!

-Ezek meg mit keresnek itt??? És ők ketten egy társaságban?-kérdezte Cortez a karjában tartva a barátnőjét.

-Miért, a másik fiú ki? Én csak Doriánt ismerem...-fordultam Andris felé, de helyette Kinga válaszolt.

-Ő Neményi. Renáta egyszer majdnem összejött vele, de aztán végül is vele van. Ja, és a többség elképesztően gyűlöli.-

-Akkor meg minek jött vissza? Nem tudja hogy mit jelent az hogy 'nem'??-

-Úgy tűnik.. Megkérdezzük mit akar?- nézett körbe Ricsi.

-Menjünk, oki. De ő mit keres itt?- kérdezte Virág szorongva, Doriánra mutatva.

-Nem tudom. És tényleg, Esz, te honnan ismered Dórit?- érdeklődött Ricsi.

-Jaa, nem lényeg, a volt osztálytársam. Vagyis, bocs fölöttem járt egyel.-magyaráztam ki magam a szituból.

-Okké... Akkor kérdezzük meg mit akarnak.- javasolta a raszta osztálytársunk, azzal elindultunk. Az utunk hiába telt csendbe, mégis, szinte tapintani lehetett a feszültséget közöttünk. Mikor kiértünk még nagyobb sokk ért minket, mert egy olyan kép tárult a szemünk elé, amit álmunkban sem gondoltunk volna...

Hát, bocsi, megpróbáltam az 1000-t teljesíteni, sikertelenül. Mindenkitől ezer bocsánat amiért eddig nem volt rész, de ingázok Pest és Paks között, mindkét helyen más a profilom, és nem jött az ihlet. Vagyis eddig gyűjtöttem. Még egyszer bocsánat az elmaradás miatt, de közbe még felvételiznem is kellett, és bár tudom hogy ez nem kifogás, attól még sajnálom. Legközelebb is megpróbáok hosszú részt hozni, és minél hamarabb.

Addig is szeretlek titeket!              

Xoxo Eszti <3