Szept. 1

3.9K 45 4
                                    

---Reni---

 Végre suli! Jó, tudom, ez elég stréber megnyilvánulás volt, de hát ez van. El kell fogadni. Reggel kivételesen egyből felébredtem az ébresztőmre, bár szerintem csak az izgalmam miatt. Idén az évnyitó tegnap volt megtartva, így ma nem lesz semmiféle ünnepség. Tehát. Fölkeltem, felöltöztem megcsináltam a hajam... stb. Ahogy kiléptem a kapun, egyből Cortezt pillantotam meg, ahogy a kocsijának dőlve csak rám várt. Miután "köszöntött" elindultunk a sulink irányába. Útközben nem beszélgettünk, hiszen tegnap két és fél órán keresztül csak és kizárólag beszéltünk.

-Megérkeztünk.-mondta Cortez, majd adott egy puszit a fejemre, és kiszálltunk.

-Reniiiii!- visított Virág amikor meglátott.-Oan jó hogy megint itt vagyunk!-

-De, Virág. Ez csak egy nyári szünet volt...-néztem értetlenül a legjobb barátnőmre. Na mindegy. Virág mindig is fura volt. A suliban abszolút semmi nem változott. Ugyanúgy aula, szobor, Máday, meg a többiek. Mivel ma csak négy ofőóra volt, így bementünk a termünkbe. Na, az viszont kicsit változott. a teremben van két plussz pad, ami egyenlőre üresen maradt, ugyanis mindenki a helyére ült. Az óra elején Hallerral együtt két másik lány lépett be a terembe.

-Jó reggelt!-köszönt az ofőnk. -Ma jött hozzánk két új diák is! Kovács Eszmeralda Letícia, és és Kovács Eszter Zsanett. Kérlek titeket hogy legyetek kedvesek velük! Most pedig beszéljetek magatokról egy kicsit!- mutatta be őket Haller. Amúgy az egyik csaj ilyen "plázacica" típus. Klassz. A másik meg azt hiszem rocker, vagy valami olyasmi.

-Sziasztok! Ugye, mint ahogy a tanár úr is elmondta, engem Kovács Eszmeralda Letíciának hívnak, de becenevem inkább a Letti maradt. közepes tanuló vagyok, és Eszti az ikertesóm. Sajnos.- Hát, ő nem lesz a barátnőm, az tuti. Nyomorult kis plázacica. Inkább az A sok osztályába való. Letti után jött Eszter.

-Na cs. Ugyebár ahogy Letti elmondta tesók vagyunk, és ki nem állhatjuk egymást. Amúgy szeretem a zenét, kedvenc együtteseim Tankcsapda, Green Day, Guns 'n' Roses, Nirvana, Ramones, Korn, meg ilyenek. Ja, és utálom a nyávogós lányokat. Ki nem állhatom őket.-

-Hé! Eszti!- szólt oda Ricsi-Mi a teljes neved?-

-Kovács-Horváth Eszter Zsanett. Miért?- nevetett.

-Ja! Csak mert jó fejnek tűnsz. A tesód is Kovács-Horváth?-

-Aha.-

-Na! jól van gyerekek, de most már üljetek le!-szólt hozzánk Haller. Eszti beült Andris mögé, Letti pedig Macu mögé került.

---Eszti---

Nah, hát kész. Megvolt az első napom a Szent Johannában. Első nap, négy osztályfőnöki, de semmire nem figyeltem. Minek? Az az óra arra van hogy zenét hallgatva aludjunk. Amúgy ha jól láttam, rajtam kívül még négy ember tett ugyanígy. Amikor hazaértem lepakoltam a cuccaimat, és felmentem Face-re. minden osztálytársam bejelölt, de ha jól láttam, Lettit csak ketten jelölték, ráadásul poénból. Hirtelen valaki rám írt. Asszem Andris. Másolom:

A: Halo

E: Szia. Hát te?

A: Jah, csak beszélni akartam veled

E: Miről?

A: Rólad.

E: ?????

A: Igen.

E: És mit szeretnél tudni rólam?

A: Hát... Mindent? :D

E: :D ok.... De már mindent elmondtam a suliban.

A: Azért jó hogy mögém tudtál ülni.

E: Hát igen :) Legalább nem fogok unatkozni órákon

A: Aha küldjek pár zenét?

E: Milyet?

A:  Metalica jöhet?

E: Persze!

A: Ok pill.

--5 perccel később--

A: Átjöhetek hozzátok?

E: Persze gyere

A: Ok, pár perc.

--10 perc múlva--

-Eszti gyere! Téged keresnek!-kiabált anya. Én természetesen Andrisra számítottam. Kár, hogy csak számítottam.

-Jó napot!- köszönt az ajtóból... Az az ember akire sose számítottam volna...


Kövi rész még a héten jön!

Addig is puszi!



SzJG, kicsit másképp... (12.osztály)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora