Keserű Méz

Drabble

Minden nap látom omladoznak életem instabil falait. Azt hittem minden rendben van már. Aztán újra és újra beugrik egy ismerős kép. Egy szenvedéssel teli pillanat. Minden nap, mintha újra ugyan azt a napot élném meg. Ez az én saját bejáratú poklom. Keserves rezzenései lelkem szemcsés tenger partjának. Tüdomből szinte omlik, zuhan az elvesztegetett idők baljós akarata, mint szelíd folyó egy vad vízeséshez érve. Bekebelez árnyékom, rébuszai emésztik agy sejtjeimet, mint ahogyan a patkányok kaparják a szemét telep mocskai között a sivár lehetőség, megromlott konczát. Elmém szinte újra teremti tudatomban az ős robbanást, mert minden egyes lélegzettel érzem a halál hideg, csontos ujjai egyre jobban nyakam köré fonódnak és egyre inkább fogy belőlem a remény.